Olthatatlan szerelem a színház iránt – ez az életem” (*)

Eötvös Péter életművét teljesen átitatja a színház. S bár a nagyközönséget elsősorban operáival győzte meg kiemelkedő színpadi szerzői képességeiről, kamarazenéjében és szimfonikus alkotásaiban is erőteljes drámai hatásokkal találkozhatunk.

Eötvös szívesen foglalkozik a színpadra állítással is. Míg operái esetén felismerte, hogy nagyobb odaadással tud a zenére koncentrálni, ha szinte teljes szabadságot biztosít a rendezőnek, addig hangszeres vagy vokális műveiben ő maga vállalja a rendező szerepét is. Gyakran jelenít meg ismert személyeket, mint Wolfgang és Leopold Mozartot a Korrespondenz vonósnégyesben, Gesualdót a Madrigálkomédiákban és Gagarint a Kozmoszban... Formálódik a dráma, kuszálódnak a szálak, egy különös lélektani helyzet bontakozik ki, amelyben néha megjelenik Eötvös maga, mint Hitchcock a filmjeiben; máskor az elképzelt karakterek helyett maguk az alkotók inspirálják a szerzőt, hogy őket személyesen megjelenítse. Ez a határozott színpadi megközelítés tekinthető e lemez valódi vezérfonalának.

A robusztus és csillogó Sonata per sei nem más, mint nyílt tiszteletadás Bartók Béla Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre című kompozíciója előtt. Eötvös az előadói gárdát hat főre szélesíti, egy plusz ütős és egy harmadik zongoristának álcázott szintetizátoros hozzáadásával. A tételek párhuzamosan haladnak Bartókéival, a harmadikban és az ötödikben megjelenik a dzsessz is. Hirtelen, a IV. tétel egy elégikus és zaklatott pillanatában felbukkan Bartók maga, „átkelvén az óceánon”: a mester emigrációja az Egyesült Államokba, életének tragikus vége, a kor emberek ezreit tépázó viharai – ezen érzelmek sorra megjelennek, majd eltűnnek.

Samuel Beckett 1959–ben készült hangjátéka, a Zsarátnok mély benyomást tett Eötvösre. Első, Beckett–től ihletett műve az 1972–ben hegedűre, szintetizátorra és tengerzúgásra írt Now, Miss! volt. Mostani alkotásában a zenei környezet változik, de a szöveg visszatér: Eötvös aprólékos munkával dolgozza ki, s még egy utalást is elrejt közben a szintén Beckett–sorokra komponált What is the Word című Kurtág–darabra. Egy pillanatra felbukkan Ada lovaglóleckéjének eleven emlékképe, majd a szólista szinte autista tompaságba zuhan vissza – s minderre az együttes, hang–illusztrátori szerepe tudatában, tartózkodóan reagál. A finálé igazi „pantalonnade”, tőről metszett vásári komédia: a zene csodálatosan festi meg a tragikomikus zűrzavart a hosszúnadrágjában szerencsétlenkedő Henry körül.

A Natasa négy és fél percbe sűrítve mutatja be Csehov Három nővér című drámájából a főhős minden közönségességét és korlátoltságát. Mindhárom hangszer, a klarinét, a hegedű és a zongora feszegeti saját dinamikai és hangterjedelmi határait – és valljuk be, a mi fülünket és tűrőképességünket is, úgy, ahogy Natasa hisztériája elbánik a többiekkel a darab folyamán.

A Bár egy taxi várja, Csehov inkább gyalog megy című kompozícióban Eötvös ismét megjeleníti az őt inspiráló művészt. A zenét hallgatva szinte látjuk magunk előtt az írót, aki Moszkva megfakult kövű utcáit rója. Néha elgondolkodik, meg–megáll, ahogy egy látomás, egy arc felködlik előtte...

Az Erdenklavier – Himmelklavier nr. 2. tisztelgés Luciano Berio előtt. Eötvös, aki közel állt a szerzőhöz, gyakran és szívesen játszotta az olasz mester Erdenklavier című zongoradarabját. Egy nappal Berio halála után írta meg ennek az hommage–nak az első változatát. Míg az erőteljes, nehéz akkordok és a kontrapunktikus zenei anyag a halottas menet lépteit és hangulatát idézi fel, a darab áttetsző, elhaló, enyhén gyorsuló vége – amellett, hogy megláthatjuk benne a Himmelklavieron játszó Beriót – megidézi azokat a távlatokat, utakat, melyeket az elhunyt szerző talált, s melyeken végig kell mennie...

A Psy–ban Eötvös maga áll a középpontban. Ez a mű az 1994–ben, cimbalomra és zenekarra komponált Psychokosmos kicsinyített, tömörített változata, a művész múltba–, és önmagába tekintő merengése. Míg a kétzongorás Kosmos (1961) az ősrobbanást és az univerzum végtelen tágulását ábrázolta, addig a Psychokosmos éppen ellenkezőleg, egy belső utazás leírása. Az alkotó lírája és humora minden pillanatban érezhető. A cimbalom olyan kifejező és drámai hangon szólal meg, hogy pillanatokra úgy tűnik, megadatott neki a szavakon szólás képessége.

A Cadenza a szintén személyes hangvételű Shadows fuvolakadenciája, amit a szerző a gyász tintájával vetett papírra. Ez a kadencia Eötvösnek különösen kedves, ahogy megfogalmazta: „zenei anyanyelvén”, azaz az erdélyi népzene nyelvén írta.

Jean–Philippe Wurtz
Fordítás: Szalai Eszter

(*) Kosmoi, Péter Eötvös an der Hochschule für Musik der Musik–Akademie der Stadt Basel – Schriften, Gespräche, Dokumente, PFAU Verlag, herausgegeben von Michael Kunkel, 49. oldal.

---

Eötvös Péter

Eötvös Péter zenéje világszerte rendszeresen szerepel különböző zenekarok, kortárszenei együttesek és fesztiválok programjában. Zeneszerző–karmesterként számos, saját műveihez kapcsolódó projektet vezetett Párizsban, Londonban, Berlinben, Frankfurtban, Bécsben és más városok művészeti központjaiban. Operáit – Le Balcon, Angels in America, Lady Sarashina, Love and Other Demons és Die Tragödie des Teufels – a Három nővér átütő nemzetközi sikerét követően rendszeresen játsszák a világ operaházaiban.

Eötvös Péter karmesteri tevékenységét számos kulcsfontosságú zenekarral és intézménnyel való hosszú távú együttműködés jellemzi. Vezényli többek között a Berlini és a Müncheni Filharmonikusokat, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekarát, az Ensemble Intercontemporaint és a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarát.

Korábban a BBC Szimfonikus Zenekarának első vendégkarmestere (1985–1988) és a Hilversumi Rádió Kamarazenekarának vezető karmestere (1994–2005) volt, de első vendégkarmesterként a Budapest Fesztiválzenekart (1992–1995) és a Nemzeti Filharmonikusokat (1998–2001) is vezényelte.

Eötvöst a kortárs zene egyik fő képviselőjeként tartják számon. Rendszeresen fellépett a Stockhausen Ensemble–lal (1968–1976) és a kölni WDR elektronikus zenei stúdiójával is együttműködött (1971–1979). Pierre Boulez meghívására a párizsi IRCAM nyitókoncertjét vezényelte, ezt követően pedig kinevezték az Ensemble Intercontemporain zenei igazgatójává. Ezt a tisztséget 1991–ig töltötte be.

Pedagógusi munkássága legalább olyan fontos számára, mint zeneszerzői és előadóművészi pályája. Ezt bizonyítja a Nemzetközi Eötvös Intézet és Alapítvány élén végzett tevékenysége is, melyet 1991–ben fiatal karmesterek és zeneszerzők számára hozott létre Budapesten.

Eötvös Péter művei az Editio Musica (Budapest), a Ricordi (München), a Salabert (Párizs) és a Schott Music (Mainz) kiadók gondozásában jelennek meg, lemezen pedig a BIS AG, a BMC, a DGG, az ECM, a KAIROS és a col legno kiadók révén kerülnek forgalmazásra.

eotvospeter.com


Ensemble Linea

Az Ensemble Lineát a zongorista–karmester Jean–Philippe Wurtz alapította Strasbourgban 1998–ban. Az együttes kezdettől fogva a kortárs zene népszerűsítését tűzte ki célul, melynek során a hangsúly a közönséggel való találkozásra, más művészeti ágak felé nyitásra és tevékeny koncert–stratégiára helyeződik.

Anélkül, hogy bármiféle iskola vagy irányvonal alá be akarnánk sorolni, a Linea művészeti koncepciója meglehetősen eltérő esztétikai irányokat és perspektívákat foglal magába – a musical színháztól az elektronikus zenéig, a nyugati zenétől a gazdag ázsiai repertoárokig.

Az Ensemble Linea aktívan részt vesz a zene megalkotásában, számos fiatal zeneszerzővel működve együtt. Az alkotási folyamatban pedagógiai szempontból fontos felfedezések születnek, melyben a Linea is részt vállal. Így volt ez Royaumontban (2009–ben és 2010–ben) vagy a 2008–ban az együttes által szervezett Nyolc Zeneszerző Ösztöndíj Programján is. Ráadásul ezt a tevékenységet zeneszerzői megbízások is állandósítják, így hosszú távú, gyümölcsöző közös munka jön létre.

Az Ensemble Linea kezdettől fogva elnyerte a nagyobb zeneszerzők bizalmát. Az első tíz évben az olyan zeneszerzőkkel való intenzív együttműködés, mint Klaus Huber, Ivo Malec, Younghi Pagh–Paan vagy Michael Jarrell, számtalan, az együttes számára írt új darab és jó néhány lemez létrejöttéhez járult hozzá. Néhány éve a Linea szorosabb munkakapcsolatot kezdett kialakítani Eötvös Péterrel: a zeneszerzőnek együttesre és kamarazenére írt szinte egész repertoárját eljátszották már, akárcsak Octet Plus című új darabját, melyet 2008–ban világpremierként adtak elő.

2003 óta az együttes saját fesztivált rendez Champs Libres néven, amely minden év júniusában kerül megrendezésre Strasbourgban. Az esemény az együttes munkájának egyfajta tükre, ahol különböző művészeti, politikai vagy társadalmi témákat (művészet és az új technológiák, fiatal alkotók, geopolitikai párbeszédek zenei alkotások révén stb.) érintő koncertek adják a programot.

Az együttes számos crossover projektet kezdeményezett, 2004–ben például Stockhausen Kurzwellenjét adták elő a Hoogenraad társulattal közösen, akik a zene táncos adaptációját alkották meg. Az együttes dolgozott már Seungmu–táncossal is (koreai tánc, amelyet buddhista szerzetesek adnak elő) egy olyan darabon, amit kifejezetten erre a táncra írt a koreai zeneszerző, Hyunhwa Cho.

Jelenleg az együttes ötéves ösztöndíjjal a Royaumont–apátságban (Val d’Oise) tartózkodik, ahol koncerteken (alkotói workshop – többek között – Brian Ferneyhough–val, Liza Limmel, Francesco Filidivel és Isabel Mundryval), mesterkurzusokon (karmesteri mesterkurzus terve Eötvös Péterrel 2013–ra), oktatói programokon és Xavier Dayer operájának 2013–as ősbemutatóján dolgoznak.

Az Ensemble Linea maga is szervezett ilyen ösztöndíj programot 2007–2008–ban, melynek során az együttes nyolc fiatal francia, illetve külföldi zeneszerző kreatív munkájához csatlakozott. 2008 júniusában a Linea a Champs Libres–en adta elő azt a nyolc új alkotást, amely a program keretében született meg.

Az együttes számtalan különböző fesztiválon szerepelt már, közülük néhány: Musica (Strasbourg), Ars Musica (Brüsszel), Why Note (Dijon), Ars Nova (Rottweil), Archipel (Genf), Aspects des Musiques d’Aujourd’hui (Caen). Hívták őket többek között Koreába, Magyarországra, Svájcba, Romániába, Olaszországba, Németországba és Belgiumba. 2011–ben Amerikába készülnek koncertkörútra (Buffalo, Houston, New York), és fellépnek majd Szlovéniában is (Eötvös–portré a „Maribor, Európa Kulturális Fovárosa 2012” keretein belül).
2001–ben a Motus kiadónál jelent meg a Linea lemeze Ivo Malec – oeuvres pour orchestre címmel. A Diapason zenei újság Diapason d’Or–ral jutalmazta az együttest ezért az első felvételéért.

ensemble–linea.com


Jean–Philippe Wurtz
Karmester, művészeti igazgató

Jean–Philippe Wurtz 1968–ban született, és a strasbourgi Nemzeti Konzervatóriumban tanult, ahol kitüntetéssel végzett zongora, kamarazene és analízis szakon. A karlsruhe–i Zeneművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait, itt Ernest Bour látta el tanácsokkal, akivel még Strasbourgban ismerkedett meg. Közben felvételt nyert a Nemzetközi Eötvös Intézetbe, ahol Eötvös Péter tanítványa lett, majd az Asko, illetve a Contrechamps együtteseket vezényelte.

1998–ban megalapította az Ensemble Linea kortárszenei együttest. 1994–ben a Lyoni Operaházban Kent Nagano, majd Friedmann Layer asszisztense volt a Montpellier Languedoc–Roussillon Zenekar élén, melyet most is rendszeresen vezényel. Időközben nemzetközi hírnévre tett szert karmesterként a kortárs zenében.

Eddigi pályája során az alábbi zenekarokat/együtteseket vezényelte: Orchestre National de Montpellier Languedoc–Roussillon, L’Orchestre National de Bordeaux–Aquitaine, Orchestre National des Pays des Loire, Orchestre Philharmonique de Strasbourg, Ensemble Modern (Frankfurt), Ensemble oh ton, Ensemble Alternance (Párizs), Ensemble Court–Circuit (Párizs), Kammerensemble Neue Musik Berlin, Ensemble Kattrall (Zürich), Ensemble Plural (Madrid), Ensemble TIMF (Szöul), a párizsi, brémai és esseni zenei középiskolák együttesei és zenekarai.

Számos ősbemutató fűződik nevéhez, többek között Klaus Huber, Rihm, Eötvös, Jarrell, Pagh–Paan, Lenot, Asmus, Yeznikian, Dufour, Heyn, Koch, Lang, Sprintz, Dumont, Filidei, Lim és Sannicandro műveinek bemutatása.


Allison Bell

A tazmániai születésű Allison Bellt Eötvös Péter Love and Other Demons című operájának glyndebourne–i világpremierje avatta ünnepelt énekesnővé, ahol Vladimir Jurovszkij vezényletével Sierva Maria szerepében mutatkozott be. Ebben a szerepben Vilniusban és Strasbourgban is fellépett. Eötvös portrékoncertjeinek szólistájaként Caenben, Budapesten és Madridban szerepelt.

A Londoni Filharmonikusokkal – szintén Jurovszkij vezényletével – Schnittke (Three Scenes, Three Madrigals és Der Gelbe Klang) és Schönberg (Pierrot Lunaire) darabjaiban szerepelt. Főbb operaszerepei: Aspasia, Éj királynője, Adèle, Olümpia, Waldvogel, Zerbinetta, Lakmé, Le Feu, La Princesse és Le Rossignol (L’Enfant et les Sortilèges). Az ő hangja hallható továbbá a Quay testvérek Maska című rövidfilmjében.