Csalog Gábor Étrangeté - Strangeness (Szkrjabin: prelűdök és poémák)
BMCCD099
2005
„Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani, inkább mámorító likőr, amellyel néhanapján lerészegedik az ember, poétikus kábítószer, törékeny kristály.” (Szvjatoszlav Richter)
Előadók
Csalog Gábor - zongora
Produkciós adatok
Felvétel: Phoenix Studio, Budapest, 2004. október 21-28.
Zenei rendező és vágó: Aczél Péter
Hangmérnök: Bohus János
Borító: Yasar Meral - Németh Dániel fotóinak felhasználásával
Portréfotó: Huszti István
Art-Smart: GABMER
Architect: Bachman Gábor
Producer: Gőz László
Executive producer: Bognár Tamás
Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával.
Ajánlók
Patsy Morita - All Music Guide **** (en)
Bryce Morrison - Gramophone (en)
Jed Distler - ClassicsToday.com (en)
Christophe Huss - ClassicsTodayFrance.com (fr)
wqw - Indiepoprock.net (fr)
Rémy Franck - Pizzicato ***** (de)
Luca Segalla - Musica ***** (it)
Emili Blasco - Scherzo (es)
Katarzyna Musiał - Muzyka21 (pl)
Várkonyi Tamás - Gramofon **** (hu)
Tóth Péter - Café Momus (hu)
Végső Zoltán - Élet és Irodalom (hu)
Szabó Ildikó - Papiruszportál (hu)
Csont András - Magyar Narancs ***** (hu)
3500 HUF
11 EUR
Alexander Szkrjabin:
01
a-moll prelűd Op. 11, No. 2
2:28
02
H-dúr prelűd Op. 11, No. 11
2:18
03
gisz-moll prelűd Op. 11, No. 12
1:51
04
b-moll prelűd Op. 11, No. 16
2:04
05
B-dúr prelűd Op. 11, No. 21
1:48
06
g-moll prelűd Op. 17, No. 7
1:32
07
Asz-dúr prelűd Op. 11, No. 17
1:12
08
f-moll prelűd Op. 17, No. 5
1:16
09
F-dúr prelűd Op. 11, No. 23
0:47
10
gisz-moll prelűd Op. 16, No. 2
1:39
11
C-dúr prelűd Op. 31, No. 4
1:24
12
Asz-dúr prelűd Op. 35, No. 1
1:04
13
Asz-dúr prelűd Op. 39, No. 4
1:18
14
C-dúr prelűd Op. 48, No. 2
1:43
15
a-moll prelűd Op. 51, No. 2
2:20
16
Prelűd Op. 59, No. 2
1:33
17
Poéma Op. 71, No. 2
2:27
18
esz-moll prelűd Op. 16, No. 4
1:13
19
Esz-dúr prelűd Op. 17, No. 2
1:00
20
B-dúr prelűd Op. 17, No. 6
2:45
21
cisz-moll prelűd Op. 22, No. 2
1:14
22
H-dúr prelűd Op. 22, No. 3
1:02
23
esz-moll prelűd Op. 31, No. 3
0:52
24
C-dúr prelűd Op. 33, No. 3
0:40
25
c-moll prelűd Op. 37, No. 4
1:16
26
Feuillet d’album Op. 45, No. 1
1:12
27
Fragilité Op. 51, No. 1
2:46
28
A lángok felé - poéma Op. 72
5:03
32
Fisz-dúr prelűd Op. 39, No. 1
0:56
29
b-moll prelűd Op. 17, No. 4
1:39
30
Fisz-dúr prelűd Op. 33, No. 2
1:27
31
Fisz-dúr poéma Op. 32, No. 1
3:56
33
C-dúr prelűd Op. 35, No. 3
1:25
34
B-dúr prelűd Op. 35, No. 2
3:15
35
Fisz-dúr prelűd Op. 48, No. 1
0:39
36
Nuances Op. 56, No. 3
2:07
37
Enigme Op. 52, No. 2
1:05
38
Poéma Op. 71, No. 1
1:30
39
Etrangeté - poéma Op. 63, No. 2
2:13
40
Prelűd Op. 74, No. 4
2:22
Teljes idő 70:21
Online terjesztők listája
Szkrjabin rövid zongoraművei
„Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani, inkább mámorító likőr, amellyel néhanapján lerészegedik az ember, poétikus kábítószer, törékeny kristály.” (Szvjatoszlav Richter)
Ez a mélyen találó megjegyzés arra is rávilágíthat, hogy vajon miért hangzik el koncerteken olyan méltatlanul ritkán e nagy szerző számtalan miniatűr remekműve. Nyilvánvaló, hogy például teljes zongoraest összeállítására ez a zene aligha alkalmas. De hangfelvétel műsorának válogatásakor is szembekerül a kérdéssel előadó és hallgató egyaránt: mekkora e rendkívüli töménységű daraboknak az a mennyisége, amelynél nem oltják ki egymás hatását? Felvételünk mindhárom tömbje a hallgató számára ideális napi adagot céloz meg, nagyjából huszonöt percnyi hallgatnivalóval. Emellett egy-egy tömbön belül szándékunkban áll követni Szkrjabin lenyűgözően érdekes fejlődéstörténetét is, amelynek során a chopini mintát követő szerzőből a századfordulós Európa megújuló zenéjének egyik fontos alakjává válik.
Szkrjabin életében ez a stílusváltás szerves folyamatossággal, de meghökkentően rövid idő alatt zajlott le. Tizenhat éves volt, amikor elkezdte, huszonnégy, amikor befejezte op. 11-es prelűdsorozatának huszonnégy darabját (1896) – és tizennyolc évvel később már leírta utolsó művét. Végletesen csiszolt finomszerkezet, mesteri hangszerkezelés, áttetszően kifinomult hangzásvilág jellemzi a korai prelűdöket, és bár a hangvétel chopini (az op. 11. F-dúr beillene tökéletes Chopin-prelűdnek, az op. 17. f-moll Chopin-etűdnek, az op. 11. b-moll hangja pedig összetéveszthetetlenül elődje b-moll szonátájának hangját folytatja) –, szerzőnk nagyszabásúan erős személyiség lévén mégsem utánzást hallunk. Mélyen eredeti például az op. 11. B-dúr prelűd, két szólamának egymást kiegészítő rajzolatával, a változó háromnegyedes és ötnegyedes ütemek ringatásával és a szünetek furcsa megtorpanásaival, vagy az op. 11. a-moll prelűd, könnyed, nosztalgikus modulációival a hangnemek erdejében. A chopini formának az oroszos hangvétellel történő párosítása is természetesnek hat. Ez az oroszos hang egyébként későbbi műveiben egyre kevésbé lesz jellemző rá; iskolázottsága is „nyugatosabb” honfitársainál, időnként hazájától távol él és komponál.
„Minimális eszközökkel akarok maximális kifejezést elérni” – mondja szerzőnk több alkalommal. Az Eksztázis költeményének és a Prométheusz óriászenekari nyelvezetének kifejlesztésével párhuzamosan Szkrjabin számára mindvégig meghatározó marad az aforisztikus tömörségű, néha csak tizenhat ütemnyi miniatűr forma (op. 31. C-dúr, op. 39. Asz-dúr prelűdök). Az Új Bécsi Iskola néhány évvel későbbi hasonló tendenciáival vonható párhuzam kézenfekvő, csakhogy szerzőnk hangja, maga mögött hagyva a korai Chopin-hatást, és leszámítva középső korszakának átmeneti Wagner-hatását (op. 39. D-dúr, op. 35. B-dúr), egyre kevésbé hasonlít bármilyen zenére, amit addig vagy azóta leírtak. Fokozódó miszticizmus uralja elveit és zenéjét. Bizonyos szimbolikus fogalmak meghatározókká válnak: színek, szárnyalás, fény, vibrálás (op. 71. no. 2. vagy op. 63. Etrangeté), tűz. Ez utóbbi jelenléte nemcsak a Vers la Flamme-ban nyilvánvaló: többször nyomaira bukkanhatunk, például az Eksztázis költeményének szomszédságában írt op. 52-es Enigmában is jelen vannak a sebesen felcsapó lángnyelvek. Érzelmi skálája a baljós, profetikus sejtelmességtől (a Vers la flamme indítása) és az eksztatikus nyugalomtól (op. 11. gisz-moll, op. 16. gisz-moll, op. 48. C-dúr, op. 51. Fragilité) a parancsoló büszkeség vagy düh néhol őrjöngő kitöréséig (op. 37. c-moll, op. 48. Fisz-dúr, op. 33. C-dúr) terjed. Bár egyértelműen a C-dúr és a Fisz-dúr voltak kedvenc hangnemei, fokozódó ellenszenve a moll hangnemek iránt (amelyek ellentmondottak az általa keresett fénynek) lassanként a dúrok irányában is eluralkodott benne. 1907-ben írt még egy darabot (op. 51. a-moll prelűd), amellyel utolsó, keserű búcsút vett a moll hangnemektől, de ezt már nem volt hajlandó koncerten eljátszani: „Letörném a billentyűket” – mondta.
Soha nem írta meg fő művének szánt Misztériumát, amely egy sajátos rítus keretében az összes művészeti ágat és a teljes emberiséget kívánta egyesíteni, de a tökéletességig fejlesztett egy addig soha nem volt komponálási módot. „Szigorú stílusban írok. Minden meghatározott” – mondta erről utolsó éveiben. A dúr-moll hangrendszer nem létezett többé számára. Új típusú akkordszerkezetet alkalmazott, amely tritonuszokra, kvartokra és tercekre épült. „Misztikus akkord” néven sokszor bukkan fel darabjaiban (op. 59. no. 2. prelűd, op. 63. Etrangeté). Az akkordok szerepe immár más, mint az addigi funkciós rendből származó, így feszültséget-oldást képviselő régieké: harmónia és dallam eggyé válik, egy hangzáscentrum formájában, amelyben ugyanaz a hangkészlet vertikálisan harmóniaként, horizontálisan dallamként szerepelhet. Mindeközben a késői Szkrjabin formálásában a tökéletes szimmetriára, a gömb tökéletességére törekedett. Hangzó valóságként mégsem spekulatív: mindig önfeledten spontán benyomást kelt ez a zene.
Nincs könnyű helyzetben a zongorista, aki ma Szkrjabint játszik. Ő maga zongoristaként sohasem játszott mást, mint saját műveit. Korának nagy orosz zongoristái, Rachmanyinov és a többiek mind megkísérelték megközelíteni eksztatikus lobogással teli, varázslatosnak leírt játékát, de a kortársak tanúsága szerint senki még a közelébe sem jutott. Szkrjabint csak Szkrjabin tudott játszani.
Csalog Gábor
„Szkrjabin nem az a zeneszerző, akit mindennapi kenyérként lehet fogyasztani, inkább mámorító likőr, amellyel néhanapján lerészegedik az ember, poétikus kábítószer, törékeny kristály.” (Szvjatoszlav Richter)
Ez a mélyen találó megjegyzés arra is rávilágíthat, hogy vajon miért hangzik el koncerteken olyan méltatlanul ritkán e nagy szerző számtalan miniatűr remekműve. Nyilvánvaló, hogy például teljes zongoraest összeállítására ez a zene aligha alkalmas. De hangfelvétel műsorának válogatásakor is szembekerül a kérdéssel előadó és hallgató egyaránt: mekkora e rendkívüli töménységű daraboknak az a mennyisége, amelynél nem oltják ki egymás hatását? Felvételünk mindhárom tömbje a hallgató számára ideális napi adagot céloz meg, nagyjából huszonöt percnyi hallgatnivalóval. Emellett egy-egy tömbön belül szándékunkban áll követni Szkrjabin lenyűgözően érdekes fejlődéstörténetét is, amelynek során a chopini mintát követő szerzőből a századfordulós Európa megújuló zenéjének egyik fontos alakjává válik.
Szkrjabin életében ez a stílusváltás szerves folyamatossággal, de meghökkentően rövid idő alatt zajlott le. Tizenhat éves volt, amikor elkezdte, huszonnégy, amikor befejezte op. 11-es prelűdsorozatának huszonnégy darabját (1896) – és tizennyolc évvel később már leírta utolsó művét. Végletesen csiszolt finomszerkezet, mesteri hangszerkezelés, áttetszően kifinomult hangzásvilág jellemzi a korai prelűdöket, és bár a hangvétel chopini (az op. 11. F-dúr beillene tökéletes Chopin-prelűdnek, az op. 17. f-moll Chopin-etűdnek, az op. 11. b-moll hangja pedig összetéveszthetetlenül elődje b-moll szonátájának hangját folytatja) –, szerzőnk nagyszabásúan erős személyiség lévén mégsem utánzást hallunk. Mélyen eredeti például az op. 11. B-dúr prelűd, két szólamának egymást kiegészítő rajzolatával, a változó háromnegyedes és ötnegyedes ütemek ringatásával és a szünetek furcsa megtorpanásaival, vagy az op. 11. a-moll prelűd, könnyed, nosztalgikus modulációival a hangnemek erdejében. A chopini formának az oroszos hangvétellel történő párosítása is természetesnek hat. Ez az oroszos hang egyébként későbbi műveiben egyre kevésbé lesz jellemző rá; iskolázottsága is „nyugatosabb” honfitársainál, időnként hazájától távol él és komponál.
„Minimális eszközökkel akarok maximális kifejezést elérni” – mondja szerzőnk több alkalommal. Az Eksztázis költeményének és a Prométheusz óriászenekari nyelvezetének kifejlesztésével párhuzamosan Szkrjabin számára mindvégig meghatározó marad az aforisztikus tömörségű, néha csak tizenhat ütemnyi miniatűr forma (op. 31. C-dúr, op. 39. Asz-dúr prelűdök). Az Új Bécsi Iskola néhány évvel későbbi hasonló tendenciáival vonható párhuzam kézenfekvő, csakhogy szerzőnk hangja, maga mögött hagyva a korai Chopin-hatást, és leszámítva középső korszakának átmeneti Wagner-hatását (op. 39. D-dúr, op. 35. B-dúr), egyre kevésbé hasonlít bármilyen zenére, amit addig vagy azóta leírtak. Fokozódó miszticizmus uralja elveit és zenéjét. Bizonyos szimbolikus fogalmak meghatározókká válnak: színek, szárnyalás, fény, vibrálás (op. 71. no. 2. vagy op. 63. Etrangeté), tűz. Ez utóbbi jelenléte nemcsak a Vers la Flamme-ban nyilvánvaló: többször nyomaira bukkanhatunk, például az Eksztázis költeményének szomszédságában írt op. 52-es Enigmában is jelen vannak a sebesen felcsapó lángnyelvek. Érzelmi skálája a baljós, profetikus sejtelmességtől (a Vers la flamme indítása) és az eksztatikus nyugalomtól (op. 11. gisz-moll, op. 16. gisz-moll, op. 48. C-dúr, op. 51. Fragilité) a parancsoló büszkeség vagy düh néhol őrjöngő kitöréséig (op. 37. c-moll, op. 48. Fisz-dúr, op. 33. C-dúr) terjed. Bár egyértelműen a C-dúr és a Fisz-dúr voltak kedvenc hangnemei, fokozódó ellenszenve a moll hangnemek iránt (amelyek ellentmondottak az általa keresett fénynek) lassanként a dúrok irányában is eluralkodott benne. 1907-ben írt még egy darabot (op. 51. a-moll prelűd), amellyel utolsó, keserű búcsút vett a moll hangnemektől, de ezt már nem volt hajlandó koncerten eljátszani: „Letörném a billentyűket” – mondta.
Soha nem írta meg fő művének szánt Misztériumát, amely egy sajátos rítus keretében az összes művészeti ágat és a teljes emberiséget kívánta egyesíteni, de a tökéletességig fejlesztett egy addig soha nem volt komponálási módot. „Szigorú stílusban írok. Minden meghatározott” – mondta erről utolsó éveiben. A dúr-moll hangrendszer nem létezett többé számára. Új típusú akkordszerkezetet alkalmazott, amely tritonuszokra, kvartokra és tercekre épült. „Misztikus akkord” néven sokszor bukkan fel darabjaiban (op. 59. no. 2. prelűd, op. 63. Etrangeté). Az akkordok szerepe immár más, mint az addigi funkciós rendből származó, így feszültséget-oldást képviselő régieké: harmónia és dallam eggyé válik, egy hangzáscentrum formájában, amelyben ugyanaz a hangkészlet vertikálisan harmóniaként, horizontálisan dallamként szerepelhet. Mindeközben a késői Szkrjabin formálásában a tökéletes szimmetriára, a gömb tökéletességére törekedett. Hangzó valóságként mégsem spekulatív: mindig önfeledten spontán benyomást kelt ez a zene.
Nincs könnyű helyzetben a zongorista, aki ma Szkrjabint játszik. Ő maga zongoristaként sohasem játszott mást, mint saját műveit. Korának nagy orosz zongoristái, Rachmanyinov és a többiek mind megkísérelték megközelíteni eksztatikus lobogással teli, varázslatosnak leírt játékát, de a kortársak tanúsága szerint senki még a közelébe sem jutott. Szkrjabint csak Szkrjabin tudott játszani.
Csalog Gábor
Csalog Gábort 11 éves korában vették fel a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Különleges Tehetségek tagozatára. Tanárai Czövek Erna, Ránki Dezső, Kocsis Zoltán, Kurtág György, Kadosa Pál és Schiff András voltak. Tanulmányai befejezése után két éven keresztül Sebők György asszisztense volt az Egyesült Államok-beli Indiana Egyetemen.
Gyakran játszik kortárszenét, számos magyar zeneszerzővel, köztük Sáry Lászlóval és Csapó Gyulával állandó munkakapcsolatban van. 1980 óta tanul és dolgozik Kurtág Györggyel, műveinek avatott előadója, több premier is fűződik nevéhez. Az utóbbi években Kurtág kamarazenei kurzusainak asszisztenseként működik. Magyarországi koncertjei mellett csaknem minden európai országban adott hangversenyt. Repertoárján a klasszikus és kortárs zongorairodalom alkotásai egyaránt szerepelnek.
A Könemann Music Budapest szerkesztőjeként Chopin összes zongoradarabja új urtext-kiadásának közreadója. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanára. 2003-ban Liszt-díjjal tüntették ki.
Számos lemezfelvételen működött közre, legutóbb a BMC Records-nál megjelent szóló zongoralemezein Schubert (BMC CD 084), valamint Ligeti és Liszt (BMC CD 095) felvételek hallhatók. Az ő előadásában készül Kurtág György Játékok című sorozatának összkiadása (BMC CD 123), amely várhatóan 2006 elején jelenik meg a zeneszerző 80. születésnapjára.
Gyakran játszik kortárszenét, számos magyar zeneszerzővel, köztük Sáry Lászlóval és Csapó Gyulával állandó munkakapcsolatban van. 1980 óta tanul és dolgozik Kurtág Györggyel, műveinek avatott előadója, több premier is fűződik nevéhez. Az utóbbi években Kurtág kamarazenei kurzusainak asszisztenseként működik. Magyarországi koncertjei mellett csaknem minden európai országban adott hangversenyt. Repertoárján a klasszikus és kortárs zongorairodalom alkotásai egyaránt szerepelnek.
A Könemann Music Budapest szerkesztőjeként Chopin összes zongoradarabja új urtext-kiadásának közreadója. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazene tanára. 2003-ban Liszt-díjjal tüntették ki.
Számos lemezfelvételen működött közre, legutóbb a BMC Records-nál megjelent szóló zongoralemezein Schubert (BMC CD 084), valamint Ligeti és Liszt (BMC CD 095) felvételek hallhatók. Az ő előadásában készül Kurtág György Játékok című sorozatának összkiadása (BMC CD 123), amely várhatóan 2006 elején jelenik meg a zeneszerző 80. születésnapjára.