Nézek fel: csak fény

Serei Zsolt zongoristaként kezdte zenei tanulmányait, majd középiskolás éveiben harsonázni is tanult. Kamaszkorától tudatosan készült a zeneszerzői pályára, de érdeklődése később sem szakadt el a zenélés gyakorlati területeitől. A Zeneakadémián a zeneszerzői mellett a karmesteri diplomát is megszerezte, s az elmúlt három évtizedben a hazai kortárszene-előadás egyik vezető személyisége lett. Zeneszerzői tevékenységétől tehát elválaszthatatlanok előadói tapasztalatai, s nemcsak azok, amelyeket az 1970-es és 80-as években az avantgárd zene legjelentősebb kísérletező műhelyének bizonyuló Új Zenei Stúdióban, hanem azok is, melyeket 1989-től az általa alapított Componensemble karmestereként szerzett. S bár eddigi életművét a zenekritikusok többnyire a kortárs magyar zene új utakat kereső, kísérletező vonalába sorolják, műveinek elemzői abban általában egyetértenek, hogy kompozíciós módszereiben pályakezdése óta fontosabb szerepet kap a hangzás önálló minőségként megjelenő érzéki szépsége, mint a spekulatív zenei szerkezet. Serei előadóként is megtapasztalt legfontosabb élményei - Schönberg, Webern, Stravinsky, Bartók, Varese, Boulez, Stockhausen, Cage és Feldman művei - nemcsak kompozíciós technikáira gyakoroltak nagy hatást, hanem abban a számára szinte alkotói létkérdéssé váló igényben is, hogy a módszerek csak segédeszközök a zenei gondolatok elrendezésében.

Serei szigorú önkritikával, aprólékos műgonddal írja műveit, ebből következően nem tartozik a túlságosan termékeny alkotók közé. Bár az utóbbi években érdeklődése a színpadi zene felé is fordult, eddigi életművének jelentős része hangszeres és vokális kamara-, illetve szóló kompozíció. Partitúráit a finom hangzás, a hangszínek árnyaltsága és a hangulatok gazdagsága jellemzi, és előszeretettel használ aforisztikus tömörségű kis formákat, melyekben nagy szerepe van a tematikus-motivikus szerkesztés logikájának és az adott mű hangrendszerében létrehozott egyensúlynak.

Az Új Zenei Stúdió együttesében zeneszerzőként és előadóként 1978-tól eltöltött évek jelentős hatást gyakoroltak Serei Zsolt egyéni zeneszerzői stílusának kialakulására. Idősebb pályatársai - Jeney Zoltán, Vidovszky László, Sáry László és nem utolsósorban a Stúdiót létrehozó Simon Albert karmester - mesterei is voltak, bár nem a hagyományos értelemben. Figyelmét az együttesben folyó munka a nemzetközi kortárszene legújabb irányzatai felé terelte, a hangversenyek pedig rendszeres lehetőséget teremtettek saját műveinek megszólaltatására is.

Az Új Zenei Stúdió megalakulásának huszadik évfordulójára írt Hét perc húsz évre annak a zene alapelemeire vonatkozó, kísérletező munkának a hangulatát idézi fel, mely Serei számára reveláció-erejű volt pályája kezdetén. A mű tizenkét szólama lényegében csak a hangzás, illetve a hangrendszer legfontosabb pilléreit és a zenei történések hozzávetőleges időbeli menetét határozza meg. Az előadók nemcsak a hangszerek kiválasztásában kapnak szabad kezet, hanem abban is, hogy a rendelkezésre álló 12 szólamból - legalább hattól a teljes létszámig - hányat játszanak el. (Felvételünkön a teljes változat szólal meg.) Minden szólam más-más regiszterben hangzik fel, de külön-külön mindegyik egy oktáv és egy kvint hangterjedelemben mozog. A rendelkezésre álló hét percen belül mindenki húsz hangot játszik és húszegységnyi szünetet tart, melyek szólamonként más-más elosztásban szerepelnek. A húsz fő-dallamhang és a szünetek időtartamát a zeneszerző másodpercekben határozza meg. A hangzás kiegészülhet választható hangokkal is - ezek megszólaltatása az előadó döntésétől függ. A mű szabadságához hozzájárul, hogy a szólamok indulása is véletlenszerű. (Az első hang elhangzása után minden további játékos akkor kezd, amikor a saját óráján a következő perc elindul.) A hangzó események tehát minden előadás során másként alakulnak, még azonos összeállítású együttesek esetében is. Szinte kiszámíthatatlan, hogy egyszerre hány hang szólal meg, s a kialakuló hangzásban hogyan összegződnek dallamokká, konszonanciákká vagy disszonanciákká, sűrű vagy ritka zenei folyamatokká a kottában szereplő hangmagasságok és időtartamok.

Fantáziaszerű zenei formába sűrített szélsőséges érzelmi állapotok törékeny egyensúlya jellemzi a Három kínai négysoros című dalsorozat hangulatát. A 7. századi kínai költő, Li Taj Po verseinek szűkszavúságát szándékosan fellazítja a megzenésítés. Míg az énekszólam fegyelmezetten követi a verssorok ötszótagos ritmusát, a zongora szinte filmszerű pontossággal ábrázolja nemcsak a mélység és magasság, a fény és árnyék, állandóság és múlandóság költői képeit, hanem a hozzájuk kapcsolódó emberi érzelmeket is. A hangszer elő-, utó- és közjátékai felerősítik az énekszólam gesztusait, izzó feszültségű kommentárokká válnak - különösen a sirató-hangulatú második tételben. A három dalt nemcsak a közös hangrendszer, hanem az őket összekötő, zongorán megszólaló átvezető szakaszok is egységes ciklussá kapcsolják. Mindhárom mű egy-egy személyes üzenet is egyben, az első: baráti gesztus, Horváth Mária énekesnő és férje, Dobra János karnagy negyvenéves születésnapjára, a második: gyászzene a fiatalon elhunyt barát, Forrai Miklós mérnök emlékére, a harmadik: ajándék Serei Zsolt első mesterének, Fekete Győr Istvánnak hatvanadik születésnapjára.

A L'ombre sur les structures pliées Pierre Boulez 75. születésnapja tiszteletére készült. A mű hommage-jellegét Boulez Dialogue de l'ombre double, Structures és Pli selon pli című műveinek mozaikszerűen összeállított címe mellett az alapanyagként felhasznált Reihe is jelzi, mely a Structures című kompozícióból származik. (A Reihét már Boulez is idézetként használta, eredetileg ugyanis ez a sor Messiaen Mode de valeurs et d'intensités című zongoradarabjának alapja volt.) A hét részből álló forma szakaszainak címei és az egyes részek zenei anyagának karakterei Boulez műveire utalnak anélkül, hogy bármilyen tényleges idézet szerepelne bennük. Sorrendben a partitúra szerint: 1. Originel [...explosante-fixe...] és Originel-Multiples I.; 2. Prisme [Figures-Doubles-Prismes]; 3. Originel-Multiples II.; 4. Explosantes [...explosante-fixe...]; 5. Improvisation [Improvisation sur Mallarmé]; 6. Originel-Multiples III.; 7. Don [Pli selon pli]. Az Originel-szakaszok megjelenése mindig visszatérés-hatású (a dallam, melynek központi jelentőségű Esz-hangja egyúttal a mű hangrendszerének súlypontjaként is szolgál, jelzésszerűen a záró ütemekben is megjelenik), ezáltal a szerkezet a hagyományos ritornell-formák felépítésére emlékeztet. A szilárd forma, valamint a harmóniarendszert és a ritmust vezérlő szeriális szerkesztési elvek ellenére a mű összhatása mégis olyan, mintha fűzérszerűen kibontakozó, szabad fantáziát hallanánk. Ennek oka elsősorban az, hogy a szigorú struktúra pillérhangjaiból kiépülő szólamok szabadon áradó, nagy hangzásteret bejáró dallamokban mozognak, s minden egyes formarész jellegzetesen elkülönülő, önálló ritmikai arculatot képvisel. Műfaji szempontból a mű kamarakoncert, melyben a két, hangsúlyozottan polifon szövésű klarinétszólam mindvégig szólószerepet játszik a vonósötös mellett. Ez a concerto-elv különösen nyilvánvalóvá válik az ötödik, improvizatív hatású, cadenza-jellegű formarészben és a kompozíciót lezáró stretta-hatású utolsó szakaszban. Koncertelőadásban a hangzás lényeges eleme, hogy a klarinétszólamokat játszó zenészek helye a mű során folyamatosan változik. Míg a vonósok mindvégig a színpad közepén játszanak, addig a két klarinétos a színpad két szélétől elindulva találkozik mögöttük (a negyedik szakaszban), majd fokozatosan eltávolodva két irányban elhagyja a színpadot. A záró szakaszban (Don) az addig szordínóval játszó vonósok kilépnek a kísérő szerepből, anyaguk szólisztikussá válik, míg a klarinétok egyre távolodó hangja már csak a színpad mögül hangzik fel. A mű ajánlása a felvételen szereplő Szabó Bálintnak és Klenyán Csabának szól.

Az Albumlapok zongoradarab-sorozat nyitott mű, mint egy képzeletbeli emlékkönyv, mely állandóan bővül, s lapjai között a tulajdonos személye teremti meg a kapcsolatot. Az 1983 óta folyamatosan készülő tételek önállóan, egymástól függetlenül vagy szabadon összeállított sorrendben is játszhatók. Ha ciklusként szólaltatják meg a művet - mint a lemezen hallható felvételen is -, a belső tételek sorrendje tetszés szerinti, de a sorozatot az Introduction című tétellel kell kezdeni és a Postludiummal kell zárni. Az aforisztikus tömörségű középső zongoradarabok alkalmi kompozíciók: barátok, pályatársak születésnapjára komponált ajándékok, melyek olykor dallamvilágukkal vagy hangzásukkal is utalnak a megajándékozott műveire, vagy olyan zenei élményekre, melyek Kurtág György, Wilheim András, Sáry László, Dukay Barnabás, Jeney Zoltán, Sári József, Vidovszky László személyéhez kapcsolódnak. A sorozat alapötletének előképei közt éppúgy kereshetjük a 19. századi zongorairodalom laza albumlap-sorozatait (Schumann, Mendelssohn, Liszt műveit), mint Kurtág György Játékok című zongoradarab-ciklusát.

Hangszer-összeállítását tekintve kamarakoncert a kürtre és tizennégy hangszerből álló kamaraegyüttesre írt Szerenád is. A Rákos László kürtművész felkérésére írt egytételes mű ugyanakkor rokona a 18-19. századi notturnóknak is. Karakterdarab, melyben a jellegzetes éjszakai hangulat mellett egyfajta szelíd irónia is megjelenik. A kürt szólószerepe mindvégig nyilvánvaló, jóllehet a hangszer kezdeti lendülete hamar megtörik, s a tétel folyamán egyre többször hallgat el, mintha a képzeletbeli szerenádozó fokozatosan elfáradna, vagy elveszítené kedvét. Az őt kísérő együttes hangszerei háromféleképpen kapcsolódnak játékához. A regiszterben vagy hangszínben hozzá legközelebb álló szólamok (klarinét, angolkürt, fagott, brácsa, cselló) az általa játszott széles ívelésű dallamokat finoman ismételgetve, kiegészítve, olykor lelassítva szólaltatják meg, tehát lényegében kísérő feladatot kapnak. A fuvola, a hegedű, a trombita és a nagybőgő szerepe szólisztikusabb: ezek a kürt regiszterétől jelentősen eltérő hangszerek ellenpontozzák a szólóit, párbeszédet alkotnak vele, olykor játékosan utánozzák a dallamait, mintha szándékosan meg akarnák törni a szerenádot adó hangszer játékának lendületét. A harmadik csoport (hárfa, gitár, vibrafon, cimbalom, zongora) mindvégig halk, fátyolos színű, folyamatosan mozgó harmóniákat játszik, az éjszakai nyugalom (ironikusan szemlélve: a közömbös környezet) illúzióját teremti meg. A mű utolsó szakaszában, amikor az első és második hangszercsoport már nem játszik, s a kürtszóló is egyre töredezettebb lesz, a fátyolos színű hangzások egyedül maradnak, ritmusuk fokozatosan szétesik - a hangzó környezet leépül, kiüresedik.

Szitha Tünde

---

Serei Zsolt 1954. április 3-án született a nyugat-magyarországi Takácsiban. Zongora- és harsona-tanulmányait Pápán kezdte. A győri, majd a budapesti Zeneművészeti Szakközépiskolában Fekete Győr István volt első zeneszerzés tanára, harsonázni Zilcz Györgynél és Nagy Józsefnél tanult.

1973-ban felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol 1978-ban Szervánszky Endre és Petrovics Emil növendékeként zeneszerzés diplomát szerzett, majd 1979 és 1982 között Kórodi András és Lukács Ervin irányításával a karmesterképző szakot is elvégezte. Emellett magánúton Jeney Zoltánnál és Simon Albertnél tanult.

1978-tól a budapesti Új Zenei Stúdió tagja. Az együttes hangversenyein hangszeres előadóként, karmesterként és zeneszerzőként is részt vesz.

1986-tól a Liszt Ferenc Zeneakadémia zeneszerzés tanszakának tanára: vokális és hangszeres ellenpontot, klasszikus stílus-gyakorlatot, hangszerelést és vezénylés-gyakorlatot tanít. 1989-ben megalapítja a Componensemble hangszeres együttest, mely mára a kortárszene-játszás egyik legjelentősebb magyarországi bázisa lett. A Componensemble mutatta be Budapesten többek között Pierre Boulez Eclat / Multiples, Kurtág György What is the word, Morton Feldman For Samuel Beckett, Routine investigation, For Frank O'Hara című műveit. Az együttes repertoárján a 20. századi klasszikusok, valamint Berio, Boulez, Xenakis és mások kamaraművei mellett elsősorban magyar kortárszene szerepel. Serei Zsolt a Componensemble élén számos lemez-, rádió- és TV-felvételt készített Csapó Gyula, Decsényi János, Dukay Barnabás, Jeney Zoltán, Kurtág György, Sári József, Sáry László, Soproni József, Szőllősy András, Tihanyi László, Vidovszky László és mások kompozícióiból.
Együttesével több alkalommal vendégszerepelt külföldön, és fellépett több külföldi fesztiválon (Zágrábi Biennálé, Varsói Ősz, Melos Fesztivál stb.)

1991-ben a holland Niew Ensemble élén Pierre Boulez Le marteau sans maître és Dérive című műveit vezényelte. 1982-ben Brüsszelben a Rege, 1986-ban Budapesten a Calyx című műve hangzott el az ISCM fesztiválon. A Componenesemble-t és Serei Zsoltot a magyarországi Artisjus több alkalommal tüntette ki az új magyar zene kiváló előadásáért. 1999-ben megkapta a Soros Alapítvány zenei díját.

1999-ben a budapesti Őszi Fesztiválon a Bárka Színházban mutatták be a Budapesti Kamaraopera felkérésére Örkény István novellái nyomán komponált Egypercesek című kamaraoperáját.

---

Három kínai négysoros – Li Taj Po versei
fordítás: Képes Géza

Csendes éj
Ágynál fénylő hold
lent fehér dér-folt.
Nézek fel: csak fény.
Nézek le: csak gond.

Tizenhét Csiupui dal (15.)
Bánat betemet,
hajam szürke lett.
Tükrömbe vajon
ki lopott deret?

Egyedül ülök a Csingting hegyen
Madarak szállnak,
fellegek s árnyak.
Csak a hegy marad
örök-hű társnak.