A Schattenspiel (Árnyjáték) több, régóta bennem formálódó gondolat eredménye. Egy idő óta egyre fontosabbak számomra a középkori, úgynevezett „izoritmikus” technikával készült művek, főleg Dufay motettái és miséi. Kíváncsi voltam, lehetséges-e mai nyelven hiteles zenét írni ennek a kompozíciós eljárásnak a segítségével. Azt hiszem, a kezdetek óta foglalkoztatja a zeneszerzőket a fény-árnyék jelenség zenei megvalósítása. Minden stílus kínált és kínál ma is erre lehetőséget. Engem az érdekelt, lehet-e – az akusztikai megjelenítésen kívül – valamilyen formai, az egész mű szerkezetét meghatározó módon felhasználni a fény-árnyék kettősségben rejlő lehetőségeket.

1996 tavaszán a Forrás Kamarazenei Műhely három fiatal szólistája, Simon Béla (zongora), Vajda Gergely (klarinét) és Varga Tamás (gordonka) megkért, írjak egy triót számukra, amelyet a következő év májusában Brahms Klarinéttriójával együtt bemutathatnak a bécsi Musikvereinben. Miközben lassan körvonalazódni kezdett bennem a darab, egyik este levetítették a televízióban Suarez Don Juan a pokolban című filmjét. Az erősen modernizált történet egyik szereplője titokzatos ember, akit egy fekete ruhás, fekete- és aranyszínűre festett arcú, néma figura kísér, minden mozdulatát azonnal leutánozva. Ha megkérdezik tőle, ki ez, azt válaszolja: velem van mindig, ő az árnyékom. A film egyik drámai fordulópontján az ő szájából hangzik el: „Aki egyedül maradt az árnyékával, az vagy megváltozik, vagy meghal.” 

Ez a jelenet és ez a mondat döntő lökést adott a Schattenspiel megformálásához. Egyúttal alapvetően meghatározta a mű érzelmi-hangulati alaptónusát is, mivel a filmbeli szituáció nagyon sok hasonlóságot mutatott az én akkori élethelyzetemmel, és úgy gondoltam, hogy ezt – zenei következményeivel együtt – vállalnom kell. Az addig alapvetően két pillérre – tétel és ellentétel – épülő műbe ekkor került bele a két kommentár, mint a tételek árnyéka. Ez a négy tétel hangzott el a bécsi bemutatón, de akkor már dolgoztam a tételeket elválasztó közjátékokon. Ez három duó lett, kihasználva az összes lehetséges hangszerkombinációt. Itt végig a hagyományos, akusztikai értelemben vett fény-árnyék játékot követtem, így jött létre a három Schattenspiel (Árnyjáték), amelyről végül is az egész mű a címét kapta. Ez a héttételes verzió is elhangzott egyszer, de addigra –a duók ellentételeiként – már elkészült a három szólótétel Schattenlos (Árnyéktalan). Ekkor vált véglegessé – vállalva a rejtett vagy hallható utalásokat – a két kommentár Schubertre és Bartókra utaló alcíme, valamint a duók és a szólózongora-tétel ajánlása. 

Az így kialakult tíz tétel a következő:

1. Előjáték (Árnyjáték 1 – Kurtág Györgynek)
2. Tétel
3. A klarinét kadenciája (Árnyéktalan 1)
4. A tétel kommentárja (A kiszáradt könnyek tava)
5. Közjáték (Árnyjáték 2 – Kurtág Györgynek)
6. A zongora kadenciája (Árnyéktalan 2 – In memoriam Tomasz Sikorski)
7. Ellentétel
8. A gordonka kadenciája (Árnyéktalan 3)
9. Az ellentétel kommentárja (A megfagyott könnyek tava)
10. Utójáték (Árnyjáték 3 – Kurtág Györgynek)

A Schattenspiel minden tétele az izoritmikus motettákban alkalmazott color-talea-elv alapján készült. Ahogyan a formaszerkezetben, a hang- és ritmus-sorok eltervezésében is alapvetően szimmetrikus képletből indultam ki. (Úgy tűnik, ez nálam esztétikai - pszichológiai alapállás.) A color (hangsor) 48 hangból áll, azonban a három tételtípusnál (szóló, duó, trió) három alakja van. Az elsőben Fisz-től kiindulva felfelé és lefelé kromatikus két szólamban távolodnak egymástól a hangok C-oktávig. Ez úgy történik, hogy minden hangköz eggyel többször szerepel: 1 prím, 2 nagyszekund, 3 nagyterc, 4 tritonus, 5 kisszekszt, 6 kisszeptim és végül 7 oktáv (praktikusan ismét prím) van.

A második colorban a hangok a C-oktávtól haladnak kromatikusan szűkülő menetben a Fisz-ig, de a hangközök száma megtartja a növekvő tendenciát, így például az a Cisz-H kisszeptimből, melyből az első colorban hat volt, itt csak kettő lesz. Végül a harmadik colorban a hangok teljesen egyenletesen oszlanak meg: mind a 12 hang négyszer szerepel. Talea (ritmus-sor) csak egy van. Tizenkét értékből áll, sorrendben: 11-7-4-2-12-8-5-9-10-6-3-1 egység. Az így kialakult struktúra meglepően rugalmasnak bizonyult és – a hagyományoson kívül – nagyon sokféle felhasználási módja vált lehetővé. Ezáltal úgy sikerült biztosítani a hosszú mű stiláris egységét, hogy közben minden tétel kellően önálló artikulációt kaphatott. 

A Schattenspiel újraolvasása és az előadásokról készült felvételek hallgatása közben egyre inkább úgy éreztem, a négy trió-tétel alkalmas arra, hogy – csak a klarinét és a cselló szólisztikus szerepét meghagyva – meghangszereljem. Ezúttal a kiváló fiatal muzsikusokból nemrég alakult Új Magyar Zenei Egyesület (UMZE) 1999. októberi berlini koncertjére kapott felkérés nyomán láttam neki a munkának. Az új mű címe végül – a Schatten szó első és utolsó hangzójának elhagyásával – Atte lett, e szójátékkal utalva a trió címére.

Az Attében a két szólistát egy elektromos zongorából, hárfából és két ütősből álló kvartett veszi körül (bizonyos értelemben a szólisták akusztikus árnyékai), őket pedig egy kifelé nyitott trapéz formában fafúvóstrió, rézfúvóskvartett és vonóskvartett (a cselló helyett bőgővel) keretezi: az árnyékok árnyékai. Az egész mű átolvasása után úgy éreztem, nem szerencsés a darabot az alaptétel nagy tuttijával indítani, ezért – előjátékként – elé illesztettem a Schattenspiel első tételét, a klarinét-cselló duettet. Az Atte lényegében hangról hangra hűen követi a Schattenspiel megfelelő tételeit, csak néhány helyen kellett – a zenekari szituációból következően – notációs változtatást eszközölni.

A lemezen hallható két kompozíciót elsősorban azoknak ajánlom, akiknek jelent valamit a Suarez-filmből kölcsönzött mottó, akik az élet és az emberi lélek árnyékos oldalát is ismerik, és akik már ízelítőt kaptak – miként a filmben Don Juan – a földi pokoljárásból.

Tihanyi László