A Fabulas a barátság lemeze. Ennek az igazán mesés projektnek a létrejötte arra az időre vezethető vissza, amikor kubai énekesnőként megismerkedtem Winand Gáborral, a csodálatosan eredeti magyar énekessel. Igazgyöngyre bukkantam ott, ahol a legkevésbé sem számítottam rá. Nagy meglepetés volt számomra egy ilyen kincs felfedezése Közép-Európában. Gábor mára életem párja lett, és bár Magyarországon élünk, ő vált a Valle család tagjává.

Zongorista testvérem, Ramón, aki Hollandiában él és dolgozik, többször is a kedvemért utazott Budapestre, zenekarom, a Latin Jazz Syndicate lemezfelvételeire. Ramón és Gábor zenészként így ismerkedett meg, és ekkor kezdték el lerakni egy későbbi közös munka alapjait.

Barátságuk az elmúlt években egyre mélyült, s természetesen a családi kötelékek tovább erősítették a zenei kapcsolatot is. Részemről egyre szorosabban fogom a két kis madárkámat, soha nem szeretném elveszíteni őket. Két "szerelem", két szenvedély, két különböző, de egyedülálló tehetség. Duójuk első koncertjére Budapesten került sor 2007 decemberében.

A mesének van egy harmadik hőse is: Eric, a holland trombitás, akivel Ramón régóta együtt játszik. Személye lehetőséget adott a formáció kibővítésére, és a közös lemez készítése természetes folytatása volt a megkezdett munkának. Az első közös próbák Hollandiában voltak, később a MOL Budapest Jazz Fesztiválon 2008 őszén mutatták be műsorukat nagyobb közönség előtt.

A koncert tapasztalataival felvértezve rögzítették a stúdióban a Fabulast, melynek dalai akár szöveg nélkül is teljes természetességgel mesélnek életről, szerelemről, barátságról és testvéri érzésekről - s ezekkel remélhetőleg mindenki azonosulni tud. Számomra különösen nagy öröm, hogy míg a Gábor által elém terített zenei varázsszőnyeget korábban csak a testvéremmel és kubai szeretteimmel oszthattam meg, most sokkal szélesebb hallgatóságot invitálhatok egy kontinenseket átívelő, mesebeli utazásra.

Elsa Valle

---

Winand Gábor

Winand Gábor (1964, Budapest) először klarinétozni tanult, majd az általános iskola után az éneklés felé fordult. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola jazzének szakán Garai Attila lett a tanára. Az iskola elvégzését követően rögtön a magyar jazzélet egyik nagy egyénisége, a gitáros Babos Gyula hívta meg zenekarába. Hangszeres tanulmányait énekesként is folytatta, így később választékos stílusú szaxofonos, illetve fuvolista vált belőle.

1990-ben ismerkedett meg Gadó Gáborral, máig legfontosabb alkotótársával, akivel először a Joy nevű zenekarral léptek színre. Később sokat szerepelt a Trio Stendhallal, valamint az ESP zenekarral. Vukán György zongorista és zeneszerző dalciklust komponált számára Pablo Neruda szerelmes verseire (Love Poems).

Winand 2001 óta meghatározó tagja a Balázs Elemér Groupnak, amellyel számos lemezt rögzített. Különösen emlékezetes Charlie Marianóval készített albumuk (Our Worlds Beyond), valamint fellépéseik a londoni és a skopjei jazzfesztiválon, valamint sok más európai városban, így Berlinben, Hágában, Bécsben, Oslóban, Glasgow-ban stb.

2001-ben a Magyar Rádió énekes tehetségkutató versenyén zsűritagként működött közre, és fellépett a gálakoncerten. Ezután a zsűri elnöke, Al Jarreau nagy elragadtatással nyilatkozott róla, és saját koncertjén is színpadra invitálta. Gyakran szerepel hangszeres és énekes minőségben felesége, a kubai énekesnő, Elsa Valle együttesében. Saját kvartettjében Rozsnyói Péter zongorázik, Barcza Horváth József bőgőzik és Dés András ütőhangszereken játszik.

Újabban duó és kvartett formációban is sokat koncertezik Szakcsi Lakatos Bélával. Az utóbbi években ismét többet játszik Gadó Gáborral, aki Winand szólólemezeinek meghatározó zeneszerzője. Ezek közül a Corners of my mind című albuma 2002-ben a legfontosabb francia jazzmagazin, a Jazzman Choc de l'année díját nyerte el, az év egyik legkiemelkedőbb lemezeként. A további BMC kiadónál megjelent lemezei is mind jelentős nemzetközi sikert értek el: Agent Spirituel (2003), Different garden (2004), Opera Budapest (2006), utóbbi felvételeiben olyan francia muzsikusok vettek részt mint Airelle Besson, Matthieu Donarier, Sébastien Boisseau és Joe Quitzke.

Saját repertoárjával az elmúlt években számos külföldi meghívást kapott, így például a Jazz Festival de Souillac, a Jazz Festival de Tours, Crest Jazz Vocal, a Mitteleuropa Jazz Festival - Schiltingheim, az Iberoamericana (Kuba) koncertjeire, valamint Párizs, Valenciennes, Barcelona, Drezda és más városok klubjaiba. Zenetanári munkájával párhuzamosan rendszeresen tart továbbképzéseket, workshopokat (Lamantin Jazz Fesztivál - Szombathely, Nemzetközi Prágai Jazz Workshop).




Ramón Valle

Ramón Valle (1964) szülővárosában, a kubai Holguínban kezdett zongorázni, és Havannában szerezte diplomáját 1984-ben. Kivételes tehetségét hamar felfedezték, szólistaként és első jazz kvartettje, a Brújula vezetőjeként, amikor Mexikóban, Bogotában és Havannában lépett fel.

"Fiatal zongoristáink között a legnagyobb tehetség" - Chucho Valdés jellemezte így bemutatkozó lemeze kapcsán (Levitando, 1993), amelyen már felismerhetők saját stílusának jegyei. Bár játékában érezhető a klasszikus zene és a Jarrett-Corea-Hancock triumvirátus hatása, képes a különböző elemeket úgy ötvözni, hogy megszólalása egyikre sem emlékeztet. Valle nem kifejezetten a latin vagy a kubai jazzt képviseli, inkább olyan kubai jazz-zongorista, aki hamisítatlan kortárs jazzt játszik, előadásában pedig egy igazi mesemondó karizmájával és kifejezőerejével rendelkezik.

Európába először a barcelonai Jamboree Jazz Club hívta meg, ahol a kritikusokat meglepte virtuozitása és technikai felkészültsége. Újabb európai és latin-amerikai sikereket követően adta ki második lemezét, Piano Solo címmel. Játékára az erőteljes líraiság és ötletteliség jellemző, egy témán belül is különböző hangulatokat tud megjeleníteni.

Valle 1998-ban Európába települt át, és nagy sikerrel turnézott Németországban, Spanyolországban és a skandináv országokban. A hágai North Sea Jazz Fesztiválon először 2000-ben szerepelt, de a következő évben újra meghívták a kanadai szaxofonossal, Jane Bunnettel. A németországi ACT kiadó számára rögzítette Danza Negra című lemezét (2002), amely személyes hangú, a hagyományostól eltérő feldolgozása a klasszikus kubai zeneszerző, Ernesto Lecuona műveinek, egy spanyol és egy kubai kiválóság, Perico Sambeat szaxofonos és Horacio "el Negro" Hernández dobos társaságában.

Az évezred első éveiben Vallét a Montreux-i, a Leverkuseni és a Havannai jazzfesztiválokon ünnepelték. Ekkor találkozott Roy Hargrove trombitással, akivel szintén a North Sea Jazz Fesztiválon játszott együtt 2003-ban. Hargrove nyilatkozta róla: "Tudja, hogyan kell halkan játszani, miközben nagyon sokféle, izgalmas dolgot tud beépíteni a játékába. Rengeteg minden van a tarsolyában. Élvezet hallgatni és együtt zenélni vele."

2003-ban a Concertgebouw színpadán Valle egy tíztagú zenekar zeneszerzőjeként és hangszerelőjeként is bemutatkozott Mixed-up Mokum darabjával, amelyet Amsterdam városának felkérésére írt. No Escape (2003) című lemezén pedig a mai jazz számtalan árnyalatának nehezen beskatulyázható, mesteri hangszereseként tűnik ki, s korábbi "történeteinek" újabb mélységeit tárja fel.

Legutóbbi szólólemeze (Piano Works IV: Memorias, ACT, 2005) megjelenése óta sokat turnézott Spanyolországban, Franciaországban, Németországban, továbbá a Dél-Afrikai Köztársaságban, Kolumbiában és Ausztráliában.


Eric Vloeimans

Eric Vloeimansban Európa egyik legjobb trombitását tisztelhetjük, nevét eredeti zenei gondolatainak köszönhetően mára világszerte ismerik. Zeneszerzőként nem lehet egyetlen stíluskategóriába sem sorolni, ugyanakkor képes volt saját nyelvét megalkotni. Négy ízben kapta meg a Holland Edison Díjat, valamint kitüntették a Boy Edgar Díjjal, az Elly Ameling Életműdíjjal és megkapta a North Sea Jazz Festival legjobbjának járó Bird Awardot is. Még a nemzetközileg magasan jegyzett holland jazz élvonalából is kitűnik azzal, hogy nem restell olykor gyönyörűen játszani. A trombita minden hangszínét elsajátította, az erőtől duzzadó magas hangoktól a bársonyos, puha, természetes mélyekig.

Huizenben született 1963-ban, klasszikus zenét tanult a Rotterdami Akadémián, és akkor kezdte érdekelni a jazz, amikor diáktársain keresztül megismerkedett vele. Diplomájának megszerzése (1988) után New Yorkban tanult tovább Donald Byrdnél, majd Frank Foster és Mercer Ellington big bandjeiben szerzett tapasztalatokat. Mind a mai napig klasszikus zenét is gyakorol, hogy technikája makulátlan maradjon. Ugyanakkor nem minden a technika - vallja, ezért fordulhat elő, hogy egyik nagy kedvence a kevésbé képzett, de nagy újító, Don Cherry.

Vloeimans különböző, változatos felfogású zenekarokban vett részt az utóbbi években. Az Eric Vloeimans Quartet és a Gatecrash együttesével egyaránt a legjobb holland jazz-zenekarok közé emelkedett, de számos egyéb formációval bizonyította sokoldalúságát. Tehetsége, allűröktől mentes hozzáállása és pompás humorérzéke is elősegítették, hogy a jazzélet kiválóságainak sorával szerepelhetett együtt. A legismertebb holland művészekkel (Jasper van't Hof, Michiel Borstlap, Ernst Reijseger, Han Bennink) készült felvételei, koncertjei mellett számtalan nemzetközi produkcióban vett részt. Az amerikai Joey Baron dobossal és Marc Johnson bőgőssel, valamint az angol John Taylor zongoristával való együttműködése eredménye az 1999-es díjnyertes Bitches and Fairy Tales című lemez. Dolgozott ezen kívül a francia-vietnami gitárossal, Nguyên Lêvel, a német klarinétossal, Theo Jörgensmannal, a svéd csellóssal és nagybőgőssel, Lars Danielssonnal, a finn dobossal, Markku Ounaskarival, az amerikai bőgőssel Jimmy Haslippel, a norvég zeneszerzővel, Erik Lars Gudimmal, és a nu jazz úttörőjével, Bugge Wesseltofttal.

Fugimundi nevű triójának (Anton Goudsmit, gitár és Harmen Fraanje, zongora) amerikai bemutatkozó turnéjára 2008-ban került sor. BMC-lemezen korábban a francia szaxofonos, Alban Darche együttesében szerepelt (Trumpet Kingdom, 2008).