Tihanyi Gellért, km. Kurtág, Gál, Selmeczi, Rohmann, Faragó Kurtág, Bartók, Faragó, Stravinsky, Reich

BMCCD048 2001

Nem mindenkit tekintek tanítványomnak, akit tanítok. Tihanyi Gellértet még növendékkorában, nemcsak tanítványomnak, de az elkövetkező 25 év alatt munkatársamnak is választottam. Nem egy kompozíciómat bízhattam rá, mert nemcsak hangszeres felkészültsége, hanem hihetetlen beleérzőképessége is biztosíték volt arra, hogy értjük egymást.

Kurtág György


Előadók

Tihanyi Gellért - klarinét, basszusklarinét, Esz-klarinét, gran cassa
Kurtág Márta - zongora (1-6)
Gál Zoltán - brácsa (1-6)
Selmeczi János - hegedű (7-9)
Rohmann Imre - zongora (7-9)
Faragó Béla - zongora (10-13)


Produkciós adatok

A 1-9, 14-6 számok felvételei a Phoenix Studióban készültek.
Zenei rendező: Wilheim András
Hangmérnök: Bohus János
Vágás: Vincze Veronika, Falvay Mária

A 10-13 számok felvételei a Magyar Rádióban készültek.
Zenei rendező: Aczél Péter
Hangmérnök: Horváth Károly

A 17 szám felvétele a Magyar Rádióban készült.
Zenei rendező: Szemző Tibor
Hangmérnök: Horváth Károly

Borítófotó: Huszti István
Belső borítófotó: Gaál Zoltán
Portréfotó: Felvégi Andrea
Design: Meral Yasar
Architect: Bachman

Producer: Gőz László

Készült a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Soros Alapítvány támogatásával.


3500 HUF 10.90 EUR

Kurtág György: Hommage á R. Sch., op. 15/d

01 Merkwürdige Pirouetten des Kapellmeisters Johannes Kreisler – Vivo 0:48
02 E.: Der begrenzte Kreis... – Molto semplice, piano e legato 0:35
03 ...und wieder zuckt es schmerzlich F. um die Lippen... – Feroce, agitato 0:45
04 Felhő valék, már süt a nap... (Töredék-töredék) – Calmo, scorrevole 0:21
05 In der Nacht – Presto 0:54
06 Abschied (Meister Raro entdeckt Guillaume de Machaut) – Adagio, poco andante 5:57

Bartók Béla: Kontrasztok klarinétra, hegedűre és zongorára, Sz 111. / BB 116

07 I. Verbunkos – Moderato ben ritmato 5:45
08 II. Pihenő – Lento 4:40
09 III. Sebes (Fast dance) – Allegro vivace 7:15

Faragó Béla: Gregor Samsa vágyakozása

10 I. Gregor Samsa vágyakozása 7:51
11 II. Grete és Gregor 3:58
12 III. Gregor álma 3:49
13 IV. „Jó reggelt, Samsa úr!” 5:59

Igor Sztravinszkij: Három darab szólóklarinétra (hangszerelte Tihanyi Gellért)

14 I. Sempre piano e molto tranquillo 1:37
15 II. 1:26
16 III. 1:24

Steve Reich:

17 New York - ellenpont 11:14
Teljes idő 64:18

Kurtág György: Hommage a R. Sch.

„Tihanyi Gellért növendék-triójának köszönhettem, hogy megismertem Schumann Märchenerzählungen című kompozícióját - erre akkoriban már az Hommage a R. Sch. első tételével válaszoltam. Tizenöt évvel később, mikor Wilheim András ösztönzésére a teljes mű elkészült, a bemutatót is Tihanyi Gellértre bíztam, Gál Zoltán és Kurtág Márta társaságában” - emlékezik a szerző. Kurtág György (1926) életművének fontos jellegzetessége a korábbi zenetörténeti periódusok szerzőire és műveire történő sűrű hivatkozás. Ez magyarázza az hommage műfajának jelentőségét ebben a termésben. A stílustanulmány- vagy karikatúraszerű hódolati darabok gazdag gyűjtőhelye a Játékok 1973 óta gyarapodó zongora-füzetsorozata, de Kurtág más műveiben is megtaláljuk az alkotói főhajtás gesztusát. Címében is vállalja ezt a Tihanyi Gellért felkérésére született Hommage a R. Sch. (op. 15/d, 1975-1990), melyben a monogram Robert Schumann nevét rejti. (E címmel már Bartók is publikált egy tételt: a Mikrokozmosz 3. füzetének 80-as darabját.) Az első utalás itt maga a hangszerösszeállítás, amely Schumann kései - szintén klarinétra, brácsára és zongorára komponált - Märchenerzählungen ciklusának (op. 132, 1854) előadóapparátusát ismétli meg. Hasonló hivatkozás a három Schumann-alterego, a Dávid-szövetség tagjainak említése a tételek mottójában: a 2. tétel a szelíd Eusebiusra, a 3. az indulatos Florestanra, a 6. a bölcs Ráró Mesterre hivatkozik. Az utalások rendszerét gazdagítja, hogy az 1. tétel felirata: Merkwürdige Pirouetten des Kapellmeisters Johannes Kreisler (Kreisler karmester különös piruettjei) E. T. A. Hoffmann regényalakját, a Murr kandúr szereplőjét idézi meg; a 4. tétel címe (Felhő valék, már süt a nap) egy József Attila-sor, a Két dal (1928) című versből, a 2. tétel mottója pedig egy korábbi Kurtág-műre utal: E: [= Eusebius] der begrenzte Kreis… - olvassuk a feliratban. A Kafka-töredékek (op. 24, 1985-87) III. részének 6. darabja ezt a szöveget zenésíti meg: Der begrenzte Kreis ist rein (A körülhatárolt kör tiszta). Kurtágnál a zenei utalások hol konkrétak (Kreisler karmester piruettjeit ténylegesen megjeleníti egy fel-, majd legördülő dallamképlet, amelyet a három hangszer ismételget), hol egy hangulatot ragadnak meg (A Felhő valék… textúrája valóban elmosódott, felhőszerű).

Az első 5 tétel terjedelme webernien csekély, a vonósnégyesre fogalmazott 12 mikrolúdium (1977/78) epigrammatikus formáira emlékeztet, a 6. azonban egymaga hosszabb, mint az összes előző tétel együttvéve. Kurtág itt újabb meglepő zenei képzettársítással él. A darab címe: Meister Raro entdeckt Guillaume de Machaut (Ráró mester felfedezi Guillaume de Machaut-t), maga a tétel pedig egy középkori kompozíciós eljárás, az izoritmikus motetta technikáját eleveníti fel. Mindhárom játékos kötött ritmusformulákat ismételget, egymástól mintegy függetlenül. A zongora képlete végig változatlan marad, a klarinét és a brácsa játszanivalója azonban fokozatosan „besűrűsödik”, egyre apróbb értékekben mozog. Schumann és Machaut találkozásával Kurtág mintha azt sugallná: minden mindennel összefügg. A darab karaktere komor, gyászindulóra emlékeztet, jelezve az azonos opusz-szám (op. 15/c) alatt megjelent Grabstein für Stephan közelségét.
Az Hommage a R. Sch.-t az 1990-es Korunk Zenéje fesztiválon jelen felvétel muzsikusai mutatták be. A felvétel a szerző jelenlétében készült, általa jóváhagyott előadást rögzít.


Bartók Béla: Kontrasztok klarinétra, hegedűre és zongorára

Bartók Béla (1881-1945) barátja és kamaramuzsikus-partnere, a hegedűművész Szigeti József 1938. augusztus 11-én levélben közvetítette a Svájcban tartózkodó zeneszerzőnek a világhírű jazzklarinétos, Benny Goodman felkérését - azt a megrendelést, amelyből a zeneszerzői műhelymunka nyomán a Kontrasztok partitúrája megszületett: „kérlek írj Benny Goodman-nak […] ajánlott levelet amelyben nyugtázod hogy egy kb. 6-7 percnyi klarinét-hegedű duót zongorakísérettel bizonyos időn belül meg fogsz írni, annak tulajdona a Tied marad, de a játékengedélyt három évig neki adod, azaz ez idő betelte után nyomatod csak ki”. Szigeti a levélben konkrét ötleteket is ad Bartóknak (formai mintaként a számára tíz évvel korábban írt 1. hegedűrapszódiát állítja a zeneszerző elé, szerencsésnek tartva az önállóan is játszható tételekre tagolódó kétrészességet); elárulja, hogy örülne egy briliáns klarinét- és hegedűkadenciának, továbbá informálja a zeneszerzőt Goodman hangszeres képességeiről: „Mindenesetre mondhatom, hogy amit klarinét egyáltalán tud fizikailag teljesíteni, azt Benny kihozza a hangszerből, még pedig gyönyörűen”.

Bartók - noha egyidejűleg a Hegedűverseny befejezésén is dolgozott - rendkívül gyorsan papírra vetette a kompozíciót: a partitúra elkészültének dátuma 1938. szeptember 24. A megrendelők kérésének megfelelően először két tétellel rukkolt elő, és valóban figyelembe vette Szigetinek a rapszódiaformára vonatkozó sugallatát: az első rész a Verbunkos, míg a második a Sebes címet viselte. Megszülettek a virtuóz kadenciák is: a nyitótételben a klarinét, a zárótételben a hegedű kapott reprezentatív szólórészt. Ebben a formájában szólalt meg a mű a New York-i ősbemutatón (1939. január 9.), egyelőre Rapszódia címmel és Két tánc alcímmel, Szigeti, Goodman és Petri Endre előadásában. A végleges változatban szereplő (de már az első verzió két tételével egyidejűleg megkomponált) Pihenő című lassú középtételt Bartók utólag illesztette a darabba. Ez utóbbi, a definitív háromrészes műalak később híressé vált lemezfelvételén maga Bartók zongorázott a Columbia cég stúdiójában (1940 áprilisában).

A Kontrasztokban Bartók feleleveníti a verbunkos-hagyományt, de ellentétben korábban keletkezett hasonló műveivel, a rapszódiákkal, itt nem dolgoz fel eredeti, hangszeres népzenei gyűjtésből származó dallamokat: e mű valamennyi témája saját invenciójú. További megkülönböztető jegy jelenlétére figyelmeztet egy előadásában (A hét zeneműve, 1974/3) Ujfalussy József: a Kontrasztok, mint írja, a verbunkos karakternek nem a mollos, hősi, hanem inkább a játékosan könnyed, kecses hajlatú, dúr divertimento változatát kezdeményezi. Ugyanezt a hangvételt, folytatja Ujfalussy, megtaláljuk a későbbi művek között a Divertimento, majd az utolsó nagy alkotás, a 3. zongoraverseny nyitótételének kezdőtémájában.

Újdonság az életműben a klarinét használata: Bartók a mű megalkotásakor ötvenhét éves, ám korábban nem írt olyan kamarazenei opuszt, amelyben fúvós hangszer szerepelt volna. Nyilvánvalóan Goodman kedvéért, személyére történő utalás gyanánt találunk a kompozícióban a verbunkos-témák mellett jazzes jellegzetességeket is: Bartók a nyitótételben hivatkozik Ravel hegedű-zongoraszonátájának Blues tételére. Ha a szélső tételek műfaji köre a rapszódiaforma és alapanyaga a verbunkos-motivika, úgy a középső tétel, a Pihenő viszont a bartóki éjszaka-zenék családjának tagja, dallamvilága pedig keleties: arabos.


Faragó Béla: Gregor Samsa vágyakozása

Faragó Béla (1961) a pályakezdést követő évek során különböző kortárs zenei együttesekben tevékenykedett, ezek közül legjelentősebb a 180-as Csoport (Melis László, Soós András, Szemző Tibor és mások) alkotói és előadói közössége, melynek Faragó 1982 és 1990 között volt tagja. Művei ez idő tájt elsősorban kísérletező szellemű zenék; később önállósulva kompozíciós tevékenysége a hagyományos műfajok és kifejezési formák felé fordult (mise, opera).

Gregor Samsa vágyakozása című, klarinétra és zongorára írt kamaraművét (1987-91) Franz Kafka: Az átváltozás című elbeszélése inspirálta. 15 évesen vettem meg első saját Kafka-kötetemet, azóta tart ez a vonzalom - vallja a szerző. A kompozíció négytételes, hangzása, dallam- és harmóniavilága az új tonalitás és az új egyszerűség lehetőségeit kereső művek közé sorolja. A szerző világosan kijelöli a szerepköröket: a klarinét szólama főként lineáris mozgású, dallamossága nem ritkán vokális indíttatású (ez alól kivétel a virtuóz 3. tétel), feladata a szólistáé. A zongora hátteret teremt, harmóniai foltokat játszik, gyakran akkordfelbontásokban. A Gregor Samsa vágyakozásában Faragó Béla nemcsak hogy nem idegenkedik az ábrázoló szellemű zene komponálásától, hanem kifejezetten törekszik is arra, hogy kompozíciójának egyes tételei megjelenítsék a kafkai történet egyes fázisait, a szereplők lelkiállapotát. Erre utal a négy programatikus tételcím: Gregor Samsa vágyakozása; Grete és Gregor; Gregor álma; „Jó reggelt, Samsa úr!”. Nemcsak a hangzás, a formavilág is reflektál a zenetörténeti múltra: a nyitótétel a szonátaforma hagyományából merít inspirációt; a 2. variációs rondó; a 3. improvizatív forma, míg a zárótétel formaérzetét a ritmika gyorsulásának élménye határozza meg. A darab Tihanyi Gellért felkérésére készült; a páratlan sorszámú tételek basszus- klarinétot, a párosak klarinétot foglalkoztatnak.


Igor Sztravinszkij: Három darab szólóklarinétra

Igor Stravinsky (1882-1971) első világháborús remekét, A katona történetét 1918-ban nem adhatták volna elő a bőkezű winterthuri mecénás, Werner Reinhart anyagi segítsége nélkül. A zeneszerző fogalmazása szerint ő fizetett mindenkit és mindent, sőt végül még zenémre is megbízást adott. Nem csoda, hogy Stravinsky a művet neki ajánlotta, s a partitúrát is neki ajándékozta. Reinhart azonban nemcsak művészi törekvések nagylelkű segítője volt, de ügyes amatőr klarinétos is. Az ő kedvéért készítette el Stravinsky 1919 őszén A katona története öttételes, hegedűre, klarinétra és zongorára hangszerelt szvitváltozatát. Ugyanebben az esztendőben, Morges-ban, szintén Reinhart számára komponálta Három darab szólóklarinétra című sorozatát. Az első tétel (Sempre piano e molto tranquillo) dallamának meditatív nyugalmát a metrum állandó változása és az aszimmetria ellenpontozza. Az ütemvonalak nélkül lejegyzett, pusztán metronómjelzéssel ellátott, előadási utasítás nélküli második darab a szabad, csapongó fantáziálás érzetét kelti a hallgatóban, míg a rendkívül élénken ritmizált, hangsúlygazdag és friss zárótétel zenei világa A katona története fanyar hangvételét idézi fel. Míg az első darab főleg a mély regiszter lehetőségeit aknázza ki, a második pedig egyenletesen osztja meg mondandóját a hangszer magas és mély hangjai között, a finálé hangulatát erőteljesen meghatározza a dallam éles, magas regiszterbeli sivítása. A mű a felvételen Tihanyi Gellért hangszerelésében hallható: az első tétel basszusklarinéton, a második B-klarinéton, míg a befejező harmadik Esz-klarinéton hangzik fel.


Steve Reich: New York-ellenpont

Steve Reich (1936) a John Cage fellépését követő évtizedek amerikai új zenéjének jelentős alakja. Munkásságával egyik megteremtőjévé és kidolgozójává vált az úgynevezett repetitív zene stílusirányzatának, amely egyszerű dallamok hosszas ismételgetése során, a kezdetben szinkronban lévő elemek elcsúsztatásával és fokozatosan adagolt változtatások segítségével alakít ki lassan átalakuló, gazdag polifóniájú nagyformákat. E stíluskörben Reich néhány meghatározó jelentőségű művet alkotott (Music for Pieces of Wood; Drumming; Tehillim). Zenéjének fejlődésére nagy hatással volt a keleti kultúrák és az afrikai dobzene tanulmányozása. New York Counterpoint című művét (1985) Richard Stolzman klarinétművésznek ajánlotta. A kompozíció, akárcsak a korábbi Vermont Counterpoint, hangszalagon előre rögzített zenei matéria és az élő előadásban megszólaló hangszeres hang kapcsolatára épül. Formai tagolódása a klasszikus háromrészes (gyors-lassú-gyors) elvhez igazodik, ezen belül az ütemtípusok váltakozása 1 : 2 arányban történik: 3/2; 6/4; 12/8.

A New York Counterpoint budapesti bemutatóját 1985-ben Steve Reich és a 180-as Csoport tagja, Szemző Tibor amerikai találkozása készítette elő. A mű Szemző közvetítésével került Magyarországra: az 1986-os Korunk Zenéje fesztiválon, a 180-as Csoport koncertjén történt megszólaltatása egyszersmind a kompozíció Európai bemutatója volt. A darabot már ez alkalommal is Tihanyi Gellért adta elő.

Csengery Kristóf


Tihanyi Gellért (1953) nyolcéves korában kezdte zenei tanulmányait. A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola elvégzése után a Liszt Ferenc Zeneakadémián diplomázott; mesterei között Vécsei Istvánt, Kovács Bélát, Kurtág Györgyöt, Simon Albertet és Pernye Andrást tarthatjuk számon.

Tagja volt a Magyar Állami Operaház zenekarának és a 180-as csoportnak, de gyakran koncertezett a Budapesti Kamaraegyüttessel, a Takács-Nagy és a Bartók vonósnégyessel, valamint a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával is. A klarinétirodalom klasszikus művei mellett rendszeresen játszott kortárszenét – hallható (többek közt) Kurtág György, Steve Reich, Melis László, Faragó Béla darabjainak rádió-, illetve lemezfelvételein; mindeközben megőrizte nyitottságát más műfajok iránt: rádiójátékok, filmek, jazz- és rockzenészek felvételeiben is közreműködött.

Szólistaként és kamaramuzsikusként is számos magyar és külföldi szerző művének ősbemutatója fűződik nevéhez. Vendégszerepelt Angliában, Németországban, Ausztriában, Svájcban, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban, Csehországban és Szlovákiában.

Kapcsolódó albumok