ELŐSZÓ – VÁZLATOK EGY ÖNARCKÉPHEZ

Közel 25 év, az 1986-2009 közötti alkotói periódusom énekhangot is alkalmazó műveiből készült válogatását tartja kezében a hallgató. Ezek közül a Nem lett-e hűvösebb? Hortobágyi Lászlóval közös kompozíció.

55 évesen, két évvel ezelőtt e lemez alapgondolatát és kiindulópontját az a felismerés adta, hogy az énekhanggal való kapcsolatom, egészen a 8 éves koromban készült első kompozíciók óta milyen fontos szerepet tölt be az életemben. Ebben a kis előszóban arról kívánok beszélni, hogy a zene és szöveg finom összefüggései mellett zeneszerzői gondolkodásom, az élő zenetörténethez való viszonyom miként jelenik meg a műveimben. Nem állítom, hogy minden ötlet készen volt a fejemben az első pillanattól fogva, hogy eszközeim adottak lettek volna már az alkotó gondolat első megjelenése pillanatában, mindent eleve elterveztem, stb... A lemezen megszólaló „megoldások” egy része nem előre eldöntötten, hanem hosszas, intenzív keresési folyamat során, intuitív módon született. Tudtam, mi a cél – Monteverdivel szólva: „Minden jó zene a lélekre akar hatni...” –, de a számomra, napjainkban egyetlen érvényes, odavezető útra rá kellett találnom. Az izgalmas éppen az volt, hogy azok a gondolatcsírák, amelyek zenei pályám kezdeteitől jelen voltak/vannak, megtalálják-e helyüket – nem öncélúan, hanem egy összetettebb zenei létezésben, mint amelyet egy dalciklus vagy opera komponálása jelent.

1993/94-ben íródott első kamaraoperám A titok bemutatója óta 2016-ig további nyolc zenés színpadi művem született – közöttük öt opera, melyet a Budapesti Őszi Fesztivál, a Bárka-, a Sanyi és Aranka Színház, a Debreceni Csokonai-, valamint a Pécsi Nemzeti Színház tűzött műsorára. A Franz Kafka elbeszélése nyomán, Az átváltozás címmel készült operám kórustételeiből összeállított szvit, a


PORMACSKA DALOK ÉS TÁNCOK
Gregor Samsa utazó ügynök Átváltozásának hiteles története Franz Kafka író úr útmutatásai alapján – a padló hasadékaiból elbeszélve

A világ legkisebb operaháza, a Sanyi és Aranka Színház 2009. április 4-én mutatta be Az átváltozás című kamaraoperámat, Lukáts Andor rendezésében. Kovács Kristóf bravúros librettóját, amely a néhai Bárka Színház megrendelésére készült, Tarján Tamás kritikus az „újabbkori magyar operajátszás egyik legjobb” librettójának nevezte. A bogárrá vált ügynök, Gregor Samsa küzdelmét, hosszú búcsúját, majd haldoklását, a színpadi történésben mindvégig a Pormacskák, ezek a „kitalált” lények kísérik. Ők lesznek egyedüli társai, miközben felfedezi új képességeit, ők azok, akik vigasztalják hősünket, ha kell. Amikor szükséges, kommentálják a történetet, megjelenítik érzelmeinket, és tanúi lesznek az elmúlás utolsó pillanatainak is. Ez a dramaturgia különösen inspiráló, egyben nagy zeneszerzői szabadságot biztosító kihívást jelentett a számomra.

A 36 jelenetből álló operában laza következetességgel, három jelenetenként követi egymást 12 önálló kórustétel. Ezek a stilárisan és formailag is változatos gondolkodást mutató pillérek (a Goldberg Variációkból ismerős zenei szerkezet) megteremtik a lehetőséget, hogy a kafkai történet az ő narrációjukban, a bogár-szemszög hitelességéből is kibontakozhasson, mindent alulnézetből lássunk és láttassunk – Tom Stoppard: Rosencrantz & Guildensternjéhez hasonlóan.

A Pormacskák mellett, a történetben megjelenő Kórházi betegek kórusa, a Szomszédok, az Albérlők megszólaltatása szintén a kórus feladata. A bogár-lét és a padlóhasadékok lakóinak bizarr, mégis játékos világáról nem kívántam lemondani, ugyanakkor a történet mély tragikumát szem előtt tartva döntöttem négytagú férfikar, mint operai kórus mellett. Mivel kezdetektől a Szent Efrém Férfikar hangzásvilága élt a képzeletemben, megtisztelő volt, hogy Bubnó Tamás, a kórus vezetője hezitálás nélkül elfogadta a felkérést. A lemezen hallható változatban – a zenei kontextus folyamatossága érdekében – két tételben szóló cselló segíti a kórust.

A Pormacska kórusszvit 12 tétele nemcsak az opera történéseit reprezentálja, hanem azt az utat, azt a folyamatot is érzékelhetjük, amelyet az emberi énekhang, az emberi kultúra evolúciója során, a zenetörténet korszakain keresztül napjainkig bejárt. Ennek érdekében különböző énekstílusokat és hangképzési technikákat alkalmaztam – a gregoriántól a madrigálon át, a bel canto valamint népi jellegű megszólalásoktól a zörejhangokig, testhangokig. Természetesen nem lineáris eszközökkel, hanem az opera dramaturgiája által megkívánt módon és sorrendben követjük a kórushangzáson keresztül ezt a nem szokványos történetet, amelyben egy világ darabjaira, elemeire hullik szét.

1. Az éjszaka léptei
A nyitótétel az alvás, a lélegzetvétel hangjaiból építkezik, majd a hajnali órák számainak hangzóit bontja ki. Az „átváltozás” pillanatában (értelmezésem szerint hajnali 3-4 óra között) főhősünk „elhívásának-elragadásának” pillanatában nevének fonémáit szólaltatjuk meg. Jelen változatban a G-r-e-g-o-r S-a-m-s-a név hangzói az ismerős félhang nélküli ötfokú (pentaton) hangsor hangjait adják. Ezt követően a 6 és 7 számok mássalhangzóit (h és t) használva alapanyagul, a lekésett hajnali vonat hangjai is felhangzanak. E kis preludium végén hoquetus-szerűen (erről lesz még szó) elhangzik a szentencia: „…ez a nap már nélküled kezdődik el...”, amivel kezdetét veszi hősünk kálváriája.

2. A reggel
Az egyszólamú zene (gregorián és elődei) korszakát idézik az egyre bővülő, majd az aszimmetrikus hídforma átfordulása után egyre rövidülő zenei sorok. A „vének tanácsa” kórushangzás máris ítélet mond hősünk felett: az egyöntetű unisono sorkezdések után a dallamsorok méltatlankodó, heterofónikus széthullásban végződnek.

3. Este dal
Tiszteletadás Kodály Zoltánnak, akinek egyik legszebb kórusművét (Esti dal) többször is énekelhettem (fiú szopránként és tenorként egyaránt) nagyszerű tanárom és karvezetőm, Zákányi Zsolt irányításával. Ugyanakkor a kezdő G-dúr akkordfelbontástól eltekintve nem zenei hommage-t hallunk. A kodályi mondatnak „Én istenem adjál szállást, már meguntam a bujdosást!” mélyebb jelentése volt fontos számomra – amely, jónéhány évvel ezelőtt másik mesterem, Bozay Attila temetésén elhangozva találta meg igazi értelmét. Hősünk, Gregor az örök otthon melege után vágyakozik – amelyet ebben a létben már nem érhet el; barokkos szekvenciákkal, Vivaldit idéző hatásszünetek után hasítanak bele zárt, belső világába a külvilág zajai.

4. Éjszaka – Pormacskatánc
Címadó és visszatérő tétel. Az operában hangszeres változata is megszólal, a Pakolás-Képrablás jelenetben. Elképzelt lények dáridója, amelyben az emberi világtól, családja körétől mindinkább eltávolodó, bogárrá vált hősünk is részt vesz, felfedezve „új” képességeit. A tételben testhangok: az ujjak, tenyér, kezek, arc, combok, lábak különböző hangjai is szerephez jutnak, reprezentálva egyúttal az emberiség legősibb „hangszerében” rejlő lehetőségeket.

5. A kórház
Az operában a II. felvonást nyitó kórustétel: a Samsa család lakásával szemközti kórházban haldokló betegek kara. Lélekharang és Gregor „rovarhangjai” kísérik az éneket. A kórházi napi rutin időtlen monotonitását a lámaista jang-stílust idéző basso profundo szólam (Silló György) képviseli, mely fölött a további három férfiszólam a XII. század végi többszólamú éneklés kezdeteire (Magnus Liber Organi) utal.

6. Alkony
Gregor életében nincs már egyéb napszak, csak szürkület, alkony, este és éjszaka. A szerző szól a kórus vigasztaló szavaival. A csillagok „bamba hunyorgását” megelevenítő XIII-XIV. századi hoquetus technikával, majd Monteverdis hajlításokkal, terc-melizmákkal.

7. Álom
Gregor Samsa rossz előérzetei jelennek meg ebben a tételben, amely a legdisszonánsabb harmonizálá- sú a szvit tételei közül. A vokálisok nélkül, zárt szájjal megszólaltatott akkordikus bevezető megjelent korábban a 180-as csoport számára komponált Feljegyzés egy álomról című művemben (Hungaroton, HCD 31192). Ehhez hasonló akkordmenetet Morton Feldman: Christian Wolff Cambridge-ben című kórusművében hallhatunk még.

8. Durva csatadal
Az Apa és Gregor összecsapása után a felháborodott Szomszédok mixtúrái – tömbszerűen együtt mozgó, azonos felépítésű akkordok sorozata off-beat-es, szinkópás hangsúlyokkal.

9. Az albérlők
Érkeznek az Albérlők, nem sejtik, hogy egy Bogárember szomszédai lehetnek. Ezek a frusztrált, kíváncsi kisemberek a külvilág képviselői, kromatikusan ereszkedő kvartakkordos kísérettel – Gregor belső világára a kvintek (ötödhangköz) a jellemzőek. Az Albérlők a már többször említett, úgynevezett hoquetus-technikával szólalnak meg: a mondatokat szavanként felváltva éneklik, térjátékot hozva létre (mindenhová benéznek). A hoquetus (lat. = csuklás) a kora reneszánsz előtti (Ars Nova) kórusirodalom kedvelt ritmikai-dallami eszköze volt. Két vagy több szólam között szétosztott szinkópás képletet, illetve szinkópa-sorozatot jelentett, mely virágkorában önálló műfajjá nőtte ki magát. Nálunk fontos szerephez jut, nemcsak a kórustételekben, hanem az egész opera során, ahol az énekes duettek (Gregor és a Fényképnő, illetve Gregor és éteri tükörképe, a Fiú) sokszor ezen a módon szólalnak meg. Egy darabjaira hullott világ ábrázolásán túl számos összetett, izgalmasan virtuóz ritmikai játékra adva lehetőséget.

10. Jó’ccakát!
A kórus elbúcsúzik Gregortól. A „Porból lőn – porrá lész” igazsága. A XIV-XV. századi fauxbourdon technika nyomaival valamint a falusi temetések kántálását idéző deklamáció „paródiájával” ellenpontozva az elmúlás fájdalmának érzését.

11. Isten a legjobb főnök
Emberi létezésében, ügynök voltában a tekintélyelvűség foglyaként élő Gregortól ezzel a vigasztaló tétellel búcsúzunk utolsó órájában. Bach-korálok világát idéző szöveg és zene. A „Meg kell halnom” szövegrésznél konkrét utalás a „Christus, der ist mein Leben” kezdetű korál „Sterben ist” („meghal”) szakaszára.

12. Odakint – Pormacskatánc 2.
Gregor halála után a család kikocsizik a zöldbe. Grete, főhősünk húga gyönyörű, fiatal lánnyá érett. Az üres lakásban a napfényben táncolnak a Pormacskák.


JÓZSEF ATTILA DALOK

A mezzoszopránra, hegedűre és zongorára íródott, nyolc dalból álló ciklus 1996-ban készült a Magyar Televízió Költészet-napi műsora számára. (A magyar költészet napját 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik.) A versek kiválasztását és a hangszerösszeállítást illetően teljes szabadságot kaptam. A komponálás folyamán az a cél lebegett előttem, hogy a költemények a lehető legegyszerűbb zenei megfogalmazásban, ugyanakkor a lehető legkoncentráltabban, a legkifejezőbben szólaljanak meg. A dalok ajánlása Csengery Adrienne-nek szól; a mű TV-felvétele, bemutatója valamint számos előadása az ő nevéhez fűződik. E lemezen, tematikus okokból a ciklus hét dala került rögzítésre.

1. Proletárdal
A hegedűkíséret barokkos, egyenletes értékekben mozgó monoton menetei fölött szólal meg az ének lassú (cantus firmus-szerű), következetesen fölfelé kapaszkodó dallama, szolgálva a vers időtlen mondanivalóját.

2. József Attila
A zongoraszólamban induló gömbölyű hangzás („Vidám és jó volt…”) B-dúr kezdése után szűkített és bővített akkordok egymásba fonódó, ereszkedő kísérete ellenpontozza a költői önarckép súlyos mondandóját – az egyes strófák végén felívelő, ám rendre aláhulló, espressivo csúcspontokkal.

3. Tedd a kezed
Tiszteletadás Meredith Monknak. Leglíraibb, legszemélyesebb zenei tételeim egyike. A zongora zengő akkordjaival, a hegedű pengő, pizzicato hangjaival, az énekszóló vokálisok nélküli, zárt szájjal megszólaltatott, dúdoló dallamával induló-végződő tételben arról szeretnénk szólni, amiről minden szó, minden hang fölösleges…

4. Medvetánc
E dal bevezetője (= a versszakok közt visszatérő közjátéka) egyértelműen Bartók szellemiségében fogant. A költemény szövegét a szólista egyre magasabb regiszterekben szólaltatja meg – Károlyi Katalin előadásában Cathy Berberiant idéző színekkel és előadói tehetséggel.

5. Altató
A vers, amely végigkísérte gyermekkoromat. Ma sem tudnám elképzelni más megzenésítését, mint jelen változatát, amelyben a „Mikor megyek hazafelé” kezdetű moldvai népdal alkotja az énekszólam vázát. Az altatódal vélhetően az emberiség egyik legősibb zenei műfaja; adekvát megoldás az egyes versszakok infrapentaton kezdése. A hegedű mindvégig pengetve (pizzicato) kísér, kivéve a „A távolságot, mint üveggolyót…” kezdetű szakaszt, valamint a legutolsó hangot, az „elalvást” amelyet vonóval szólaltat meg.

6. Két hexameter
Amint a mindössze kétsoros, összesen hat szó variációjából álló költemény megkívánja, a hegedűkíséret minimális zenei anyagokból építkezik. Az énekszólam mantrázó ismétlései alatt összesen négy-négy kitartott akkordot, illetve hangközt hallunk. A tételt üres húrokon megszólaló üveghangok zárják ( „Kiterítenek úgyis” ). Ajánlása Kurtág Györgynek, az Eszká-emlékzaj szerzőjének szól.

7. Ne légy szeles…
A ciklust befejező dal a zongora sebes, aszimmetrikus, négyhangú (tetraton) futamaival indul. Az ének és hegedű belépése után („Ne légy szeles…”) lefelé hajló, ötfokúvá bővült, ereszkedő hangsort hallunk. Majd a zongora vezetésével, kánon-szerkesztésű skálamenetekben halad mindenki felfelé; a megnyugvást jelentő pentaton hanglétra fokain egyenletesen lépegetve jutunk el a „csillagokig” – „Sic itur ad astra”.


Faragó Béla – Hortobágyi László:
NEM LETT-E HŰVÖSEBB?
Hommage á Friedrich Nietzsche

A kompozíció első változata 1985-ben született Jozef A. Tillmann filozófus barátom felkérésére, a budapesti Szkéné Színházban bemutatott Friedrich Nietzsche-performansz részeként. Egy évvel később, 1986-ban a Hortobágyi Lászlónál folytatott tabla-tanulmányaim során került az akkor még jóval rövidebb mű új megvilágításba, kapott új dimenziókat, és nyert komplexebb formát, új minőséget. Hortobágyi László zeneszerző-szitárművész barátom a közös gondolkodás és zeneszerzői munka folyamán az eredeti zenei anyagokat jelentősen kibővítette a két emblematikus indiai hangszer, a szitár és tabla zenei anyagainak megkomponálásával – meghatározva ezzel a mű jóval összetettebb formai felépítését. Az így elkészült végleges változat az észak-indiai (hindusztáni) zenéből ismert, formailag „szabályos” raga-vá fejlődött, annak valamennyi formarészével: Alap – Vilambit – Madhya – Drut. A formarészek határait tam-tam, illetve harangütések jelzik.

Esetünkben az Alap (Intro) a szóló zongora szabad tempóban előadott (rubato) anyagát jelenti, amelyet Nietzsche szövege inspirált. Zongora-basszusgitár ostinato-val kezdődik a lassú tempójú formarész (Vilambit). Rendhagyó módon itt nem hallunk tradicionális témát; az ének-csellóé lesz a főszerep. Az énekszólam az indiai szolmizációs szótagokat (sa-ri-ga-ma-pa-da-ni) énekli.

A középtempójú (Madhya) részben jelenik meg a szitár a raga-témával. A Raga Darbari dallamvilágán alapuló szitártéma a Gayaki Ang előadói stílusban szólal meg, majd belép a tabla. A zongora-basszus ostinato fölött a szokásos Téma-Közjáték-Téma-Közjáték stb. formai rendet követjük. Az improvizációs közjáték szakaszok lezárásakor a hármas tagolódású Tihai záróformulákat hallhatjuk.

A gyors Drut formarész a szitár-tabla-basszusgitár válaszolgatása (sawab-jawal) után kezdődik, a teljes együttes (tutti) belépésével. Visszatérnek a cselló-ének motívumok, új szitártéma jelenik meg (mint, gyakorta a Drut-ban), a tempó fokozatosan gyorsul, végül egy 3x3x3-as óriás Chakradar tihai-al érkezünk el a zárlathoz.

 

Faragó Béla 1961-ben született Kaposváron. Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Bartók Konzervatóriumban Fekete Győr Istvánnál, a Zeneakadémián Bozay Attilánál, valamint a hágai Royal Conservatory-ban Clarence Barlow és Konrad Boehmer irányításával végezte. 1990 óta a Liszt
Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz-tanszékének klasszikus zeneszerzés, -hangszerelés, -zeneelmélet, improvizációs technikák valamint nemzetközi népzene tanára. 1995-2007 között a budapesti Bárka Színház alapító társulati tagja és zenei vezetője volt.

1977-től szólistaként és különböző együttesekben – Kis Zenei Stúdió (1977), 180-as csoport (1981-1990 között) – folytat előadói és zeneszerzői tevékenységet, melynek során műveit Európa és az USA számos városában bemutatta. A kortárs zene olyan egyéniségeivel dolgozott és koncertezett együtt, mint Louis Andriessen, Steve Reich, Terry Riley, Meredith Monk.

Öt szerzői hanglemeze jelent meg, ezenfelül zeneszerzőként, karmesterként illetve zongoristaként közel ötven kortárs zenei lemezen szerepel. 1978 óta száznál több film-, rádiójáték-, balett-, valamint színházi kísérőzene alkotója.

Partitúrái az Universal Edition, Akkord Music Publishers, Kortárs Zeneműhely és a Luna-Sol Edition kiadásában jelentek meg.

Hat operáját mutatták be Magyarországon – köztük Franz Kafka: Az átváltozás című elbeszélése alapján készült kétfelvonásos művét. Munkáit itthon és külföldön egyaránt több elismeréssel jutalmazták, melyek közül a legjelentősebbek a VII. Nápolyi Videóbalett Fesztivál Zenei Fődíja (Bozsik Yvette: A villik című balettjéhez), valamint az 1996-ban zeneszerzői tevékenységéért odaítélt Erkel-díj.