Hogy jön a kortárs jazz Bob Marleyhoz? Mi értelme tovább bővíteni a feldolgozás-lemezek megszámlálhatatlan sorát, amikor ez a gyakran „könnyű-utas” koncepció már régóta lerágott csont (lásd például a Twist of Marley című lemezt)? – Nem beszélve arról, hogy egy komplett „tisztelgő” albumot készíteni a legkevésbé sem veszélytelen vállalkozás, hiszen a mindenki által ismert verzióhoz való hasonlítás során gyakran megszületik a verdikt: hát ez nem éri fel az eredetit.

Na jó, de akkor miért?

A reggae a BMC kiadó berkeiben 2006-ban merült fel először egy hosszabb autóút során, amikor Ausztriából hoztuk Hamid Drake-et budapesti lemezfelvételünkre. A kiváló svájci zongoristanővel, Irène Schweizerrel adott improvizatív duókoncertjük után, nem kis meglepetésemre közel három órán keresztül a reggae került terítékre. Kevéssé köztudott, hogy a szinte bokáig érő dreadlockkal bíró 56 éves amerikai dobos hosszú évekig a legnagyobb reggae-sztárokkal játszott session zenészként, mielőtt a kortárs jazz színterén befutott.

Azóta a BMC Records körüli zenészkörben időről időre felvetettem egy nem szokványos reggae-projekt létrehozásának eshetőségét. Mint kiderült, jóval több jazz-zenész rendelkezik reggae-gyökerekkel, mint gondolni véltem, s közülük sokakat izgat a műfaj „meredekebb” megközelítése. Nyilvánvaló lett az is, hogy a közös nevező egyértelműen a reggae-király, Bob Marley muzsikája.^*

A felvételen szereplő francia párosból a szaxofonos Christophe Monniot 15 éve még saját reggae-együttesével lépett fel előzenekarként a műfaj neves képviselőinek párizsi turnéállomásain, így nem véletlen, hogy reggae-motívumok a későbbi jazzlemezein is megjelennek néha. Régi zenésztársának, a gitáros Manu Codjiának legutóbbi lemezén szintén teret kap a stílus két Bob Marley-feldolgozás formájában.

A két berlini muzsikus reggae-affinitása ugyancsak nem új keletű: a zongorista Carsten Daerr egy korábbi trióalbumán saját tollából állított Marleynak emléket, duóban pedig az énekes Michael Schiefellel dub verziókat és reggae-sített Bach-, valamint Gershwin-átiratokat játszanak.

A két magyar muzsikus számára sem idegen a reggae nyelve. Amellett, hogy túl vannak két Hamid Drake-kel közös albumon, Tóth Viktor szaxofonos több szerzeményt is írt a műfajban, a nagybőgős Szandai Mátyás pedig édesanyja lemezgyűjteményének köszönhetően szinte Bob Marley zenéjén nőtt fel.

A végső lökést a The Cool Runnings Orchestra létrejöttéhez Hartyándi Jenő, a Mediawave fesztivál igazgatója adta, amikor partnerül ajánlkozott a korábbi BMC-Mediawave kooperációk folytatásaként. Az együttes első találkozójára így Szombathelyen, a Mediawave új helyszínén került sor, ahol egy négynapos lemezfelvételi folyamatot követett a zenekar debütáló koncertje.

A stúdiózás időszakában Hamid Drake-kel beszélgetve szóba került a legendás On-U Sound kiadó és műhely, mely megújított számos műfajt, és forradalmi módon kísérletezett az elektronikus hangzások, effektek, hangminták és a különböző stílusok ma már teljesen természetesnek ható ötvözésével. Így például a folkkal (African Headcharge), a blues-zal (Little Axe) és nem utolsó sorban a reggae-vel (Dub Syndicate). Azon mosolyogtunk, hogy bár ennek a fajta klasszikus On-U vibrációnak a reprodukálása ma már nem lehet cél, az attitűd tekintetében, távoli párhuzamként mégis kimondhatjuk: ez az improvizatív reggae szintén „a new” (On-U) hangzás.

Majd a The Cool Runnings Orchestra fellépését követően régi reggea-motoros testvérem lelkendezett: „Ez olyan élmény volt, mint másfél évtizede a Dub Syndicate”. Akkor már biztosra vehettem, hogy helyben vagyunk.

Bognár Tamás
BMC label manager


* Bob Marley halálának 30. évfordulója alkalmán ezúton is kifejezzük tiszteletüket.