Gondolás a Szaharában

Mi köze Mendelssohn egyik zongora-darabjának a gospelhez? És Johann Sebastian Bachnak a The Cure pop-punkjához? Vagy a szabad jazz-improvizációnak a magyar népzenei hangzáshoz? Ezek között az eltérő pólusok (meg még néhány további) közt feszíti ki zenei koordináta-rendszerét ez az igencsak figyelemre méltó kvartett.

Az énekes Michael Schiefel sugárzóan egyedi, különleges jelenség. Először is elképesztő orgánuma miatt: tiszta mint a fuvola hangja, robbanékony, mint egy soul előénekes, higanymozgású, mint a Charlie Parker-féle bebop. Hogy jazzénekessé válhasson, Schiefel a kilencvenes évek elején Berlinbe költözött, és a Thärichens Tentett énekes szólistájaként hívta fel magára a figyelmet, és tagja volt a jazzIndeed kvintettnek. 2006-ban Carla Bley Escalator Over The Hill turnézenekarában helyettesítette Phil Mintont. Ezekkel az együttesekkel szinte állandóan turnézik szerte a világon. Egyre népszerűbb szóló koncertjein és az időközben megjelentetett négy szóló CD-n loopokkal kíséri magát, és hangját egy testre szabott multi-effekt készülékkel modulálja. Mindeközben keresi az új zenei konstellációkat is, és 2008 óta rendszeresen dolgozik Carsten Daerr zongoristával.

Daerr a fiatal német jazz kreatív vonulatának aktív, jelentős képviselője. Fiatal kora óta komponál is, hatott rá a klasszikus avantgárd, továbbá Bartók és Ligeti. Szerzeményei, a Manila és a Baby Levi (amelyek a Carsten Daerr Trio repertoárján vannak) olyan melodikus és ritmikus struktúrákból nyerik energiájukat, amelyek alapjai egyrészt az európai „komolyzenei“ tradícióban találhatók, másrészt a könnyen hozzáférhető popzenei formákat használják. A Gordon Matthew nagy beleérzéssel íródott főhajtás Sting előtt, aki a Tea In The Sahara című dal szerzője is, és megismerjük belőle Daerr (és Schiefel) élményét a Police által sikerre vitt punk-pop-reggae ötvözettel kapcsolatban.

Felix Mendelssohn – mellesleg Johann Sebastian Bach „felfedezője“ – három műve, a 3-as Prelúdiummal kiegészülve vörös fonálként húzódik végig az albumon. Mint valami nagyító, úgy emelik ki ezek a feldolgozások a kvartett finom művészetét. Schiefel szöveg, valamint rutinból nyomott scattelés nélkül, énekes létére is hangszeres felfogásban zenél, Daerr pedig kihasználja a romantikus érzékenység és a gospel szellemiségének ütköztetéséből adódó feszültséget. Szandai Mátyás biztos bőgőzése hol magyar szülőföldjének folklórjába (Standard Without Words), hol újra a jazz hagyományba horgonyozza le az interpretációkat. Ő már sokszorosan bizonyított mindkét oldal felől nézve: bőgőzött Archie Shepp, Charlie Mariano, Chris Potter oldalán, tagja Tóth Viktor együttesének (Tartim) és ebben partnere Hamid Drake dobosnak, nem utolsó sorban pedig tagja Dresch Mihály kvartettjének, Lukács Miklós mellett.

Mint egy második zongorát, persze megszabadítva a billentyűzet és a mechanika kötöttségeitől, úgy szövi bele észrevétlenül Lukács Miklós cimbalmát a kvartett hangzásába. Ennek ellenére hangzása megmarad a sokféle zenei kötődés markáns szimbólumának, mindig ott rezeg húrjai között „Magyarország“, a cigányzenei, az autentikus roma gyökerektől egészen Lisztig, Bartókig, Kodályig és Eötvös Péterig. Lukács maga nem egyszerűen csak hangszere pompás hagyományának virtuóz képviselője, mert Dresch kvartettjében, duóban Szakcsi Lakatos Bélával és a Lukács Miklós Quintettel bevezette hangszerét a XXI. századi zenébe.

Végül is a lemez címe már nem is olyan furcsa, csak akik a Földet laposnak képzelik, azok nem tudnak mit kezdeni a gondolás dalával a Szaharában.

Tobias Richtsteig
Fordította: Zipernovszky Kornél