Apokalipszis, 21. század
(Apokrif töredék)

......

9. És mondá az UR: Ímé le-vágátok magatokról a Rosszat; Istennek képzelvén magatokat le-tagadátok, hogy létezne Rossz a’ világban.

10. A Roszszal meg-kell küzdenetek és le-kell küzdenetek a’ Roszszat, de nem szabad le-tagadnotok, hogy létezne; merthogy a’ Rossznak hiánya nem ugyanaz, mint a’ Jó.

11. Mert ha magatokat salétrommal meg-mosnátok-is, szappannal fejérítenétek-is magatokat: mindazáltal tsak emberek maradtok ezután is, mivelhogy emberből nem lehet Isten.

12. De inkább azt mondom tinéktek: nem vagytok ti sem Isten, sem ember, hanem mintegy istenállat.

13. Azt mondátok: vagyok én, és van a természet; mivel ezek, úgymond, két külön dolgok lennének.

14. Ennekokáért levágátok magatokat a’ természetnek renditől; olyan sivárrá és kiessé tevétek magatok körűl a’ természetet, amilyen sivár és kies a’ ti lelketeknek belseje.

15. Ki-pusztítjátok a’ benneteket környűl-vevő természetből annak sokféle alakulatit, mert ti magatoknak nintsen többé erőtök el-viselni, hogy azok sokfélék lennének; kipusztítjátok a’ természetből mind-azt, a’ mi sötét és által-láthatatlan volna, mivel saját magatokat bévül nem látjátok által; szennyhedetté, büdössé és el-rohadttá tevétek a’ természetet, mivel maga a’ gondolat vala szennyhedett, büdös és rohadt, amelyből azon bűz-ki-botsátó és el-rohasztó tselekedeteitek lettek vala.

16. Ellenségtekké tevétek a’ természetet; el-vakúltságtokban nem vevétek észbe, hogy ti magatok is a’ természetnek rendihez tartoztok, és ha ki a’ természetet pusztítja, en-magát is pusztítja az.

17. Ki tette vala azt a’ ti fejetekbe, hogy ti lennétek a’ Földnek urai? Hát nem tudjátoké, hogy a’ Föld ti előttetek-is volt és majdan utánatok-is lesz? Hasonlatosak vagytok ama földön-futó bolondhoz, aki a’ kotsi-vezetőknek múlatságára a’ forgalmas útnak kereszteződésibe ki-állna és integetne a’ kotsiknak, mintha azok az ő akarattya szerént haladnának erre vagy arra, amerre éppen maguktól haladnak.

18. Nem látjátoké, hogy a világnak gyönge férgek vagytok tsupán; vagy éppen hasonlatosak az almafa virágihoz, melyeket az enyhe szellő árama lehelet finoman el-választ az ágtól és szirmaik a’ puszta légben fehér felhő gyanánt kavarognak gyámoltalanúl?

19. A’ szélnek egyetlen fuvalma, a’ földnek egyetlen mozdulása porig rombolhatja házaitokat és útaitokat; a’ tengernek egyetlen hulláma le-seperheti városaitokat a’ földnek színéről; eső avagy hó, ha esne több, mint szokott, eláztatja javaitokat, és élteteknek menetét fel-borítja; a’ légnek tsupán tsekély fel-melegedése avagy le-hűlése el-pusztít-hatja földeiteket és marháitokat, ki-száríthatja folyóitokat és tavaitokat, s végül meg-ölhet tenmagatokat.

20. Oktalan ember! Nem veszedé észbe, hogy minél jobban meg-hódítátok a’ természetet, ti-magatok szellemben annál inkább öszvezsugorodátok, miként a’ féreg?

21. A’ találmányitok szerfelett nagyszámúak és tsudálatosak, és az észnek jegyét viselik magukon: még-is, amiképpen növekszik eszes találmányitok száma, épen azonképp’ tsökken azoknak hasznossága; és minél több lenne belőlök, annál inkább el-erőtlenedik, mintegy el-finomúl bennök a’ ti szellemeteknek ereje; ennélfogva azon tsudálatos ész és isteni képesség puszta tsetse-betséket szolgál, amelyekkel egyébkor a’ gyermekek játszadoznak.

22. Gyermekké tettétek magatokat, a’ ki nem gondol a’ holnapra.

23. És miképpen a’ gyermek, aki sírni s rúg-kapálni kezd, ha nem kapja meg finom osonna-kalátsát: azonképpen ti is, ha tsak kitsinyt kevésbb lenne a’ termés avagy kitsinyt több lenne az adó, és annakokáért a’ ti kényelmetek némi kárt szenved: azon nyomba’ magatokat sajnálni és sajnáltatni kezditek, és vezetőiteket, kik országtok javára tselekszenek, el-kergetitek, s helyettök hívtok olyat, a’ ki mással nem törődik, tsak hogy benneteket ugyan magához édesgetne; ilyenformán mit teendtek akkor, ha majdan valóban nagy nélkülözés száll reátok és éltetek forog veszélyben?

24. Igentsak értetek ahhoz, hogy valami bajt, ha már meg-esett volna, ki-igazítsatok; azonban a’ bajnak elkerülésére kevés képességtek vagyon.

25. Instrumentomok az élethez, mik segítnének abban, meg-volnának felette nagy számban; azonban az életet magát, hogy miképpen kellene azt élni, el-felejtettétek.

26. Mondom néktek: a’ ti nagyapáitok és dédapáitok talán több szükséget szenvedtek vala; azonban még-is szabadabbnak érezték vala lelköket, és több derű szállt vala az embereknek házokban.

27. A’ ki szabad, az nem beszél a’ szabadságról, mivel nem tudná, mi légyen az. Ti folyton-folyvást beszéltek a’ szabadságról, de a’ szónak veleje elszállott már abból, s ti valójában rabok vagytok.

28. A’ szabadságról való felettébb sok beszédek mintegy elűzik a’ szabadságot magát: mivel igazában rettegtek ti a’ szabadságtól, és folyvást keresitek uratokat; és soha sem keresitek hijába.

29. Te oktalan! Mérték nélkül való szabadságot adsz a’ népnek, s aztán, amikor látnád, milyen zűrzavar lenne belőle (nem a’ szabadságnak okán, hanem mivel nem vala mérték abban), tsakhamar kéntelen vagy mérték nélkül való rabságba taszítni ugyan-azokat; mivel a’ mértéktelen szabadság meg-szóllalásig hasonlít a’ rabsághoz.

30. Példa gyanánt állítod a’ népnek elébe, a’mi otsmány és alantas lenne, és azt teszed-ki szemlére betűvel és mozgó képen, hogy minél többen kövessék s abban ismerjenek magokra; ellenben a’ ki jóra törekszik az Istenhez való hasonlatosságban, és magát nem kívánja be-motskolni: annak el-kell rejtőznie és szégyenlenie kell magát, mintha rühes avagy tetves volna; tsak éppen mivelhogy más lenne, mint a’ sokadalom.

31. Valaki ha URát meg-tagadva azt mondja: én büszke vagyok arra, hogy nintsen énbennem isteni rész, mivelhogy tsakis ember lennék; mondom nektek, még egy embert sem tesz ki az.

32. Mert Isten nélkül az ember kitsiny.

33. Ki-veszett belőletek az alázat; már-pedig az alázat, miként a’ sötétség, segít, hogy meg-lássuk a’ mennyei világosságot.

34. Bé-vezettétek a’ tudományt, mert nem mertetek többé hinni; vagyis nem esmértétek-el többé az evidentziának valóságát, a’ mi be-bizonyíthatatlan: ennekokáért a’ tudománynak bálványában mint mindenható Istenetekben hisztek.

35. Ti föl-világosodottaknak mondjátok magatokat; azonban sötétségben éltek: mivel a’ ti világosságtok tsupán a’ földnek tompa fénye.

36. Bizony mondom néktek: a’ ti világosságtok bármikor ki-aludhat; de az én világos-ságom örökké tart.

37. Ennyit szólt az UR; és nem hallgatának rája. Ekkor az UR különb-különbféle bajokat botsáta az emberekre; és a’ tűznek és a’ víznek szörnyű indulattyában közülök felette igen sokan elpusztúlának.

38. Azonban ezen áldozati pusztúlás amikor meg-esett volna, az emberi fajta maga meg-maradt.

39. Kik meg-maradtak volna, nem vala semmijük, szabad ég alatt, romok között háltak és siratták vala el-vesztett szeretteiket: mindazonáltal tisztábbnak érezték magokat, mint annak előtte.

40. Hogy meg-fogyatkoztak volna, fel-ismerték, hogy egymásnak testvérei lennének; és hogy nintsenek egyedül.

41. Az emberek, a’ kik annak előtte le-sunyták fejüket, ha egy másik szembejött volna az utcán: most hangos szóval köszöntik azt és szívesen el-beszélgetnek vele; mert tudják immár, hogy ember az embertől nem lehet idegen.

42. Immár nem olyasmit beszéltek a másikkal, a’ mit előre ki-gondoltak, hogy azáltal meg-tévesztenék a’ másik embert: hanem a’ másikkal beszéltették a’ maguk száját; és ez kedves vala nékik.

43. És az emberek önmaguknak örültek a’ másikban és a’ másiknak önmagukban; és örvendeztek annak, hogy a’ másik a’ másságban azonos vele, és meg-nyiták egymás előtt szívöket.

44. És hogy a’ másik embert észrevevék a maga emberségében, annakokáért magokat is jobban meg-esmérék, mint annak előtte.

45. Az ő gondolatok nem a’ saját magoké, hanem abból a’ részből való volt, amely minden egyes emberben közös: ennekokáért könnyűnek érezék magokat és nem zárkózának-el a’ másik elől.

46. Amiképp kívül a’ pusztulás mindent eggyé tett, azonképpen az emberek a’ szívökben lettek eggyé.

47. Le-omlottak a’ házak, az útak, a’ hidak és a’ felhő-kartzcolók; és velök együtt semmivé foszlottak az államok, a’ pártok, a’ tzégek, a’ szervezetek, a’ bizottságok és az intézetek, a’ melyek az embereknek egymáshoz való fele-barátságát felette mind ugyan-tsak meg-bonyolították és meg-hidegítették volna; és az emberek közel kerültek egymáshoz, nem-tsak testben (mivelhogy nem volnának közöttük falak, hanem tsupán-tsak a’ természetnek teremtményi), de ugyan-tsak lélekben-is; mert azon falak, a’ miket az ember kőből fel-épített volna, a’ lélekben már megvoltak: és nem volt már semmi,
a’ mi az embereket szétválasztotta volna egymástól.

48. És ismét egyszerű lett az embereknek életek.


Dolinszky Miklós