„Kornélnak sikerült az, amiről minden komponáló-improvizáló muzsikus álmodik: egy egész nagyzenekar kíséri. Mi lehet jobb annál, mint briliáns improvizációval összekapcsolni mindazt a színt és hangzást, amit egy szimfonikus zenekar képes létrehozni? Az előre megírt és a rögtönzött részek közötti egyensúly megvalósítása óriási kihívás, mellyel Kornél remekül megbirkózik – akárcsak a kvintett tagjai: kezükben teljes hőfokon izzanak a hangszerek.

Több szempontból is igen mély auditív élményben van részünk.”

Dave Liebman


„Fekete-Kovács Kornél csodálatos zenész. Trombitásként erőteljes egyéni hangja van, és megtalálta a módját, hogy az improvizatív jazz érzékenységét úgy párosítsa a zenekari felállással, hogy az remekül működjön.

A kvintett nagy hévvel és elszántsággal játszik a Kornél hangszerelése révén létrejött érdekes színvilágban. Számomra ez a jövő zenéje, különböző világok csapnak össze és hoznak létre valami igazán újat és merészet. A zenekari muzsikának és ilyen szempontból a jazznek is szükségszerűen ide kellene megérkeznie.

Gratulálok Kornélnak és kvintettjének, valamint a remek zenekarnak a hihetetlenül jó műsor összeállításáért.”

Bob Mintzer


Integro

Zeneszerzőként és előadóként is kezdettől fogva rendkívüli módon inspirált a nagyzenekari hangzás. Eleinte elsősorban a jazzmuzsikából táplálkozott tudásom, és ez természetesen a big band felé irányította zeneszerzői figyelmemet. Rengeteget tanultam a big band irodalom nagyjaitól, Sammy Nesticotól, Bob Brookmayertől, Thad Jonestól, Stan Kentontól vagy Gil Evanstól. Gyökereinket keresve a kortárs klasszikus zene és a jazz kapcsolata kezdettől foglalkoztatott.

Jazz zenekarokra írott darabjaimban is egyre gyakrabban érhetőek tetten azok az elemek, amelyek egyértelműen a klasszikus zenéből származnak. Ez a folyamat a 2000-es évek első felétől megállíthatatlanul a szimfonikus zenekari hangzás felé terelte érdeklődésemet. Kovács Lászlónak köszönhető, hogy komolyabban kezdtem el a szimfonikus zenekarral foglalkozni, ő adta a kezembe az első partitúrákat. Richard Strauss, Igor Sztravinszkij, Szergej Prokofjev, Gustav Mahler, Dmitrij Sosztakovics, és természetesen Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő műveinek tanulmányozása során sorsszerű volt a műfajok közti átjárhatóság felismerése.Nyitottságom a különböző irányzatok felé azt hiszem munkáimon keresztül bizonyított: a zeneszerzés integráció felőli megközelítése új lehetőségeket adott számomra.

Sok fejtörést okozott a lemez címének megtalálása. Több helyről kértem segítséget, végül ráleltem egy, az európai fülnek jól csengő latin kifejezésre: Integro. Ez a kifejezés magában hordozza mindazt, amit alkotóként szerettem volna elérni ezzel az albummal. Mindezzel egyidőben Jim Merod ugyanezen a problémán gondolkodva egy más megoldásra jutott. Ő a hallgató aspektusából megközelítve talált rá a Grandeur címre. Mindkét szó mást mond el erről a zenéről.

Fekete-Kovács Kornél


Jazz és komolyzene, vagy komolyzene és jazz? Legszívesebben egymásra írnám a két szót, hiszen nincs sorrendiség. Zene van, kortárs zenei alkotás. A XX század műfajai ötvöződnek benne és a XXI. századra mutat. A Pannon Filharmonikusok igazgatójaként – mélységesen tisztelve a komolyzene klasszikusait és felkent prófétáit – a komolyzene jövőjének egyik útját látom Fekete-Kovács Kornél művészetében, aki a komolyzene által megkívánt keretek alázatos ismeretével és tiszteletével, a jazz kreativitásával alkot újat. Épp a Pannon Filharmonikusok mottója szerint: minőség és innováció.

Horváth Zsolt
igazgató
Pannon Filharmonikusok


Grandeur

Diadalmas hatrészes szvitjével, a Grandeurrel, Fekete-Kovács Kornél zeneszerző trombitaművész meggyőző bizonyítékát szolgáltatja annak, hogy elsőrangú zenei „provokatőr”. Witold Lutoslawski, Yiannis Christou, John Corrigliano, és a ragyogó Maria Schneider jutnak az ember eszébe, mint nemes művésztársak, akiknek földöntúli evilágisága szembeszáll az ötlettelen, lírától mentes közhelyesség ragacsos mocsarával, mely átitatja átmeneti kulturális korszakunkat.

Magyarországon, Budapesten találtam magam, 2010 júniusának végén, és annak hallatára, hogy Kornél épp nincs számtalan kiruccanásai valamelyikén Németországban, Kínában, vagy valahol külföldön, megkérdeztem egy közös barátunkat, Fodor Pétert, hogy tudunk-e találkozni. Róbert Balázs Pannónia lemezstúdiójában mutattak be minket egymásnak, ahol Kornél arra készült, hogy megkezdje e jelentős zenei anyag, egy régóta készülő, sok-sok stúdióban töltött órán át rögzített szvit végső formába öntését.

Bárki, aki éber és szívből jövő figyelemmel hallgatja, rá fog jönni, hogy a Grandeur nem lehet hirtelen jött ihlet szüleménye, hanem egy nagyon mély zenei történés. Minden egyes része külön történetet mond el, de a mű egészében ezek egy örvénylő, ellentmondást nem tűrő hangú és mégis meghatározhatatlan elbeszéléssé egyesülnek. Az epizódok egyaránt utalnak a nostos, vagyis hazatérés véget nem érő kalandjára, ahogy ezt az utazást az Odüsszeia hősi visszatérésében is látjuk, és egy meghatározhatatlanabb utazásra a végtelen téren és időn keresztül.

Ami viszont nyilvánvaló, az egyfelől a klasszikus formák és motívumok, másfelől a zenekar jazz improvizációinak az egymáshoz kapcsolása, ez teremti meg az alapot az egész előadáshoz. A Grandeur úgy merít ebből a két túlságosan is gyakran különválasztott zenei birodalomból, mintha mindig is szervesen összetartoztak volna.

Néhány részlet figyelemreméltó: Először is, ez a szvit a fizikai létezés, a megtestesülés áldásának, és különösen a születés csodájának ünneplése. Egy erősen világi ünnep, mely magába foglalja a tudatosság és az élet törékeny erejének nehezen megragadható varázsát.

Másodszor, magát a zeneszerzőt ravasz, ám időnként mégsem teljes tudatosságra szólítja fel a véletlen egybeesés, a puszta véletlen, és az ismeretlen túlsúlyának megtapasztalása. A Grandeur ezen kívül a sötétség, a gyász pillanatait, valamint a tapogatózva keresett megbékélést ép érzelmi- és lelkiállapotban veszi tudomásul.

Harmadszor, a szvit címével is kidomborított merész nagyság, a Grandeur, nem Kornél tapintatának és szerénységének hiányát tükrözi, hiszen a szót én javasoltam. Ahogy ez hallható, a darabok lírai és ösztönös megformálásának ez a fantasztikusan egybefonódott sorozata varázslatos tudásbeli és érzelmi fennköltséget hordoz.

Az utómunkák nyilvánvalóvá tették, hogy a Róbert Balázs stúdiójában megvalósított hangzásnak sikerült maradéktalanul megragadnia egy széles spektrumú, dinamikus meghittséget. Egész pontosan ebben az érzelmi és hangzásbeli intimitásban rejlik a szvit lényege – amely a személyes és művészi felfedezésnek egy hat egységből kibontakozó elbeszélése –, továbbá abban az igyekezetben, mellyel a Grandeur az érzelmek kifejezésének eddig felfedezetlen, talán elérhetetlen korlátait feszegeti.

S még egy dolgot látnunk kell: Fekete-Kovács Kornél zeneszerzői tehetségét jócskán gyarapítja méltóságteljes trombitálása és meleg-tónusú szárnykürt játéka. Számomra Kornél művészete és személye egyaránt csodás meglepetések örömteli forrása egy olyan világban, mely hajlamos a meghökkenés, a paradoxon, az irónia és az öntudat fénylő titokzatosságának megkerülésére és elfojtására.

Jim Merod
BluePort Jazz/La Costa, CA
2010. augusztus


Köszönetnyilvánítás:

Elsőként családomnak a biztatásért, a kitartásukért és a belém fektetett hitükért!

A Pannon Filharmonikusoknak és Horváth Zsoltnak, amiért mellém álltak ebben a nem mindennapi vállalkozásban.
Kovács Lászlónak a kiváló munka mellett azért, hogy elindított a nagyzenekar felé vezető úton.
Róbert Balázsnak és a Pannonia Stúdiónak, amiért befogadtak!
Bujtor Balázsnak, Erdélyi Péternek, Faltay Csabának, akik nélkül egyáltalán nem jöhetett volna létre ez a felvétel!
Jankó Attilának, Horváth Bélának, Bajusznács Mihálynak, Gráf Veronikának az önzetlen segítségért, Kolarics Kingának, hogy az elmaradhatatlan hárfaszólamok nem maradtak el.
Károly Zoltánnak, Szabó Viktornak, Matz Ádámnak, Tímár Domonkosnak és Ottó Tivadarnak; Paul Powers-nek, Matók Istvánnak, Kiss Attilának és a DIGITALPRO-nak a támogatásért.
Varga Bendegúznak a kölcsön cintányérokért.
Fodor Péternek Jim-ért! A BluePort stábnak, Jim Merodnak és Steve McCormacknak.
Köszönet továbbá a Magyar Jazzművészek Társaságának a 8:45 AM/PM-ért, Hollerung Gábornak a Handel with care-ért.

Fekete-Kovács Kornél

feketekovacs.com
info@feketekovacs.com


Fekete-Kovács Quintet:

Fekete-Kovács Kornél - trombita, szárnykürt
Bolla Gábor - tenor- és szopránszaxofon
Szakcsi Lakatos Róbert - zongora
Soós Márton - nagybőgő
Mohay András - dob


Pannon Filharmonikus zenekar:

Kovács László - karmester

1. hegedű:
Bujtor Balázs — koncertmester
Benczéné Tihanyi Anikó
Balázs Gergely
Lemel Ágnes
Martin Lászlóné
Máté-Rácz Csilla
Simonné Kiss Gyöngyi
Törökné Nana Judit
Taschner Barna
Tóth Timea
Vass Ágnes
Zsoldosné Pothorszky Tünde

2. hegedű:
Morvay Ágnes
Cseriné Alpár Henni
Deák Anna
Frölichné Tepszics Katalin
Góthné Varga Ágnes
Héra Anna
Horváth Ildikó
Ördöghné Hajdú Éva
Sz. Szabó Andrea
Zadravecz Ferenc

Brácsa:
Murin Jaroszláv
Schubert Dorottya
Lantosné Kocsis Judit
Misányi Gabriella
Pálma Ilona
Rajky Krisztina
Rónainé Guzorán Anita
Várnagyi Márta

Cselló:
Erdélyiné Janzsó Ildikó
Révész Lívia
Fátyol Fruzsina
Horváthné Erdős Orsolya
Herczeg Nóra
Szakács Viktória

Nagybőgő:
Jónás Sámuel
Győri Kornél
Ódor Rózsa Zita
Piacsek László

Fuvola:
Tímár Judit
Gráf Veronika

Oboa:
Vörösné Udvardy Gizella
Varga Anikó

Klarinét:
Laduver Mihály
Török Elek

Fagott:
Bischof Zsuzsa
Haszon Balázs

Kürt:
Kreka László
Gulyás Árpád
Pétersz Árpád
Szilágyi Lajos

Trombita:
Kovács László
Gyurkó István
Mátyás Tibor

Harsona:
Plecskó László
Kiss Szabolcs
Csernik János


Tuba:
Bakró-Nagy György

Hárfa:
Lakatos Ida (1, 4, 5, 6)
Kolarics Kinga (2, 3, 6)

Ütőhangszerek:
Gáspár Emese
Góth Tamás
Szabó Ferenc


Projekt manager:
Károly Zoltán

Művészeti titkár:
Németh Judit

Igazgató:
Horváth Zsolt

pfz.hu