Laurent Bardainne | Fabrice Martinez | Thomas de Pourquery Drôles de Dames

BMCCD287 2021

Miután a három nagyszerű francia zenész a Supersonic formációval már közbeutazta a Földet és a legnagyobb koncerttermekben és stadionokban lőtte ki a pszichedelikus rakétát, a BMC budapesti stúdiójában jöttek össze, hogy kozmikus utazásra induljanak. Ismeretlen célállomásra tartó útjuk során kioldottak minden biztonsági övet, így teljes mértékben saját ösztöneikre és tapasztalataikra hagyatkoztak a zenei irányvétel közben: tudós zenészek révén ebből egy rengeteg popkulturális és jazz-zenei utalást tartalmazó, a megkomponáltság érzetét sugalló, ugyanakkor teljes egészében rögtönzött zene született. A szabad improvizáció peremén lejtett űrtáncukhoz kortárs törekvések, ambient kísérletek, fényes szintipop és féktelen pszichedélia adják a lendületet. Ugyanakkor nem kevés tükröződik vissza olyan emblematikus albumokból, mint Miles Davis: In a Silent Way, vagy Klaus Schulze: Timewind című opusza, de talán az sem tévedés, ha John Carpenter filmzenéinek hatására, vagy Thomas személyes kedvencére, Sun Ra retrofuturizmusára bukkanunk az ihlető erők között. Mindez nem véletlen, ha figyelembe vesszük Thomas egykori kijelentését, miszerint „a zene az egyetlen ismert űrhajó, vagy mindenesetre az egyetlen időgép. Elképesztő. Létezik és itt van a szemünk előtt, hiszen a zene képes megrövidíteni az időt.”


Előadók

Fabrice Martinez – trombita, szárnykürt
Laurent Bardainne – analóg szintetizátor, tenorszaxofon
Thomas de Pourquery – ének, altszaxofon


Produkciós adatok

A felvételeket Szabó Viktor készítette 2019. június 14-15 között a BMC Stúdióban, Budapesten
Keverés: Guillaume Jay, Studios Ferber (Paris)
Master: Szabó Viktor
Borító: Huszár László / Greenroom
Producer Gőz László / Label manager: Bognár Tamás


Ajánlók

Catherine Carette - fip.fr (fr)

Jean-Jacques Birgé - Mediapart (fr)

Olasz Sándor - riff.hu (hu)

Fidelio/MTI - Fidelio (hu)


3500 HUF 10.90 EUR

Drôles de Dames

01 Dancing in the Dark (Awaking of the White Night) 5:35
02 Time 6:14
03 The Sign part 1 5:53
04 The Sign part 2 5:01
05 The Sign part 3 2:42
06 Mr. Galaxy 4:58
07 Night of the Strangler 2:32
08 Magic Fire 5:21
09 Antique Angels 3:15
Teljes idő 41:35

Online terjesztők listája



KOZMIKUS UTAZÁS
 
A NASA által 1977-ben indított Voyager-program űrszondái a Földtől húszmilliárd kilométerre keringenek olyan felvételeket tartalmazó aranylemezekkel a fedélzetükön, mint Bach Brandenburgi versenyek, „őslakosok” dalai, Chuck Berrytől a Johnny B. Goode, indiai rágák, Blind Willie Johnsontól a Dark Was the Night, Cold Was the Ground, abban a reményben, hogy ez az emberi zene egyszer csak eljut a földönkívüliek füléhez (már ha van nekik). De vajon mit küldenének ők nekünk cserébe? Talán ezt az albumot, amit a kezedben tartasz, és amelynek intrójában néhány szintetizátoron játszott hang – szi b-moll (2), dó (3), la b-moll (2), la b-moll (1), mi b-moll (2) – szolmizációja visszhangozza a dallamkódot, ami Steven Spielberg Harmadik típusú találkozások című filmjében az ufókkal való kapcsolatfelvételre szolgált. A lemez többi része három férfi odüsszeiája, akik – bár földlakóknak tűnnek –, úgy szelik az űrt, mint Spock az Enterprise csillaghajó fedélzetén. Drôles de Dames-nak (DDD), magyarul Charlie angyalainak keresztelték magukat, hogy a popkulturális referenciákkal, amikből gyökereznek, zavart keltsenek.
 
Azt kell hinnünk, hogy ez az Űrodüsszeia időtorzítás: ki készít manapság olyan konceptalbumokat, amelyek számai között nincs szünet, hogy a hallgató még csak kiutat se találhasson innen!? A DDD világába úgy lépünk be, mint a Talk Talk 1988-as Spirit of Eden albumába: enyhe popos hatást sejtetően, a szofisztikált posztrockot megalapozó Mark Hollis hangját idéző lebegéssel, aminek producere anno sírva fakadt – na nem az elérzékenyüléstől, hanem mert kereskedelmi kudarcot sejtett, jóllehet az album kritikai siker lett. A nem teljesen légből kapott zenei idézetek sorában, – lévén, hogy három tanult zenészről van szó, akik tisztában vannak elődeik örökségével, különösen az általuk buzgón gyakorolt jazzben – , talán érdemes megemlíteni Miles Davis In a Silent Way (1969), Klaus Schulze Timewind albumát (1975), John Carpenter filmzenéit, a The Flaming Lips legújabb produkcióit, továbbá a szabad improvizációk, a kortárs törekvések, az ambient kísérletek, a fényes szintipop és a féktelen pszichedélia peremén elhelyezkedő felfedezők galaxisát. Ugyanakkor ennek a játéknak a tétje és merészsége a DDD esetében soha nem hallott hangzást eredményez.
 
Az indítópultot a budapesti BMC stúdiójában helyezték el, ahová a trió bezárkózott egy eposzi hosszúságú, elmélkedés- sel és a hangszerek izzásával vegyes jammelésre. De egy kozmikus utazáshoz más is kell a hajtóművön kívül: trombita és szárnykürt az egyik zenésznél, analóg szintetizátor és tenorszaxofon a másiknál, énekhang és altszaxofon a harmadiknál – mindehhez pedig számos effekt társul. A fúvós hangszerek mormolnak vagy üvöltenek, a billentyűs sávok minduntalan rakódnak egymásra, az ének mantraként tekereg, éppúgy megidézve a sci-fi filmeket, mint Sun Ra retro-futurizmusát és delíriumait. Ennyi már elég ahhoz, hogy olyan légörvényt keltsen, amely a szakrálishoz közeli szférákba repít, oda, ahol már ki-ki a saját érzékenységére vagy spiritualitására hagyatkozhat, és meghallhatja ezt a nagylelkűséggel átitatott zenét, ami nyitva hagyja a teret az értelmezések számára. A Cosmic Trip hol harmonikus, hol durva, hol huncut vagy éppen empatikus, mindenesetre eseménydús utazást kínál: diadalmaskodik a zümmögéseken és a harsogásokon, a melankólián és a gyötrelmeken, mielőtt felbukkannának az égiek egy kontemplatív kóda formájában, a világvégét vagy egy új világ eljövetelét jövendölve. Legyünk optimisták olyan különleges földlakók jelenlétében, mint Fabrice Martinez, Laurent Bardainne és Thomas de Pourquery.
 
Éric Delhaye
Fordítás: Szentgyörgyi Rita