Bizonyos fokig mindannyian bensőséges kapcsolatban állunk a történetekkel: a kandalló előtt elmesélt, átélt vagy megálmodott, a filmekből, a folklórból vagy a mesékből vett fabulákkal. Mindegyik a maga módján táplálja a képzeletünket és menekülési vágyunkat.

Amikor Camille-Alban Spreng zongorista és zeneszerző 2022-ben megalapította a Dear Uncle Lennie-t, ezt a célt tűzte ki maga elé: a történetek szavak nélküli, felidéző erejét fejezni ki rövid hangszeres formákon keresztül. A projekt kamaratrióként valósult meg összeszokott társakkal a brüsszeli jazz színtérről: Benjamin Sauzereau gitárossal és Marco Giongrandi bendzsóssal.

A Dear Uncle Lennie első albumával rövid, intim hangulatú formátumban gondolkozott, elsősorban a haiku művészetéből merítve ihletet. Az alaptéma egy elképzelt Amerika volt: az aranyláz, a westernek, a nagy családi freskók, mint a horgonyok Amerikája. Tizennyolc rövid, direkten fogalmazott címből kibontakozó képzeletbeli világ, titokzatos helyekkel és szereplőkkel. Folyamatos törekvéssel, hogy inkább csak sugalljanak dolgokat, mintsem megmutassanak. Elődjéhez hasonlóan a sister juniper is pillanatképek gyűjteménye. Tizenkét szám, ezúttal változóbb hosszúságúak (egy és nyolc perc közöttiek), de mindegyiket ugyanaz a sejtelmes keresés jellemzi. A dear niece thelma, a two is not an army és a behind the barn grew three little trees kétértelmű, fotogén dalcímek, amelyek egy intim eposzra utalnak. Vagy legalábbis ezt feltételezzük: a családtagok, a titokzatos számok, az otthon helyszínei úgy kerülnek bevetésre, mint egy eseménytelen cselekményű széteső elbeszélés, amelynek fejezeteit szándékosan összekeverik.

Hol is tartunk most? Az album bizonyos értelemben ennek a zenei és családi laboratóriumnak a második évada. Némi különbséggel: az eredeti miniatűrökhöz itt hosszabb, narratívájukban összetettebb darabok társulnak.
A danièle például szeszélyesen indul, majd bámulatos finomsággal bontakozik ki, a poliritmikus platoon five pedig örömteli, napsütötte transzba merül. Néhány szám minimalista és kontemplatív, míg a többi a hangforrások felhalmozására és egymásba fonódására épül. A gitár elektrifikálja az akusztikus forrásokat, a bendzsó elmélyíti a fókuszt, a zongorajáték ujjgyakorlat- technikája pedig elmossa a regisztereket. A cél mindvégig ugyanaz: kitágítani az alkalmazott formákat, labirintusba vezetni bennünket anélkül, hogy elvesznénk ezekben a tájakban.

A trió kibővítette lehetőségeit az album felvételét és keverését végző Koen Gisen producer bevonásával, aki híres a rögzítéshez való sajátos hozzáállásáról és az akusztikus hangzások pontos reprodukálásáról.
Az együttműködés kiegészült az antwerpeni klarinétos, Joachim Badenhorsttal, aki több számban is szerepel. Fúvós hangszerét a húrok pengetése és ütögetése által keltett rövid, ritmikus hangok ellensúlyozására használja.