Easy Pieces – Benjamin Sauzereau | Hendrik Lasure | Dorian Dumont Notice
A belga Easy Pieces trió a BMC Records-hoz több szálon is kötődő Benjamin Sauzereau zenekara. A gitáros korábban szerepelt a Fur trió albumán, és a Dear Uncle Lennie kiadás előtt álló lemezén is hallhatjuk majd.
A Notice repertoárja kizárólag Benjamin Sauzereau kompozícióiból áll, amelyeket az együttes különös hangszer-összeállítására – gitár, akusztikus zongora és elektronikus billentyűk – szabott. Két billentyűs zenésztársa két különböző irányból, kísérletek sorozatán át jutott el az akusztikus hangzástól az elektronikáig és vissza: Hendrik Lasure-től nem idegen a Bill Evans-féle elegáns jazz-zongorázás, de ő az egyre híresebb, alapvetően elektronikus hangzású schntzl duó egyik oszlopa is, mindemellett gitáros-énekes dalszerzőként a tisztán akusztikus megszólalás mellett döntött legutóbbi szólólemezén. Dorian Dumont klasszikus zongoristaként és kamarazenészként kezdte pályáját, míg az Echt! zenekarban és az Aphex Twin munkásságán alapuló két szólóalbumán az elektronika rejtelmeit fedezi fel.
A Notice-on elmélyül és megszilárdul, ami az előző lemezükön (16) elkezdődött: a rövid, csiszolt és életteli darabok hangzások és karakterek széles skáláját ölelik fel, az absztrakt elemektől a bluesos-ritmikus megszólalásokon át a popzenei inspirációkig. A precizitás, az érzelmi erő és a szándékolt szelídség az első hangoktól döntően formálja a zenekar miniatűrjeit, Sauzereau gitárjátéka és zeneszerzői stílusa a leheletfinom hangzásoktól a Lynch-filmeket idéző sötét disszonanciákig terjed. A zenekar nem riad vissza a fájdalmas érzések megjelenítésétől, ám nevükhöz híven mindig eljutnak a megkönnyebbülésig – a küzdelmekből és csavaros zenei megoldásokból végül derűs, tiszta szépség és öröm születik.
Előadók
Benjamin Sauzereau – gitár
Hendrik Lasure – billentyűs hangszerek
Dorian Dumont – zongora
Produkciós adatok
Zeneszerző: Benjamin Sauzereau
Felvétel: BMC Studio, Budapest, 2024 június 4-6.
Keverés és master: Szabó Viktor
Borítóterv: Natter Anna / Cinniature
Producer: Gőz László
Label manager: Tamás Bognár
Easy Pieces - Notice
Online terjesztők listája
A korlátozás termékeny a művészetben – mondják. És mi mással is lehetne jobban meghatározni az
Easy Pieces formációját, amely egy gitáros, két billentyűs/szintetizátoros felállású. „Inkább az emberek, mint a hangszerek kiválasztása számít” – magyarázza Benjamin Sauzereau, aki a trió komponistája. „Mindenekelőtt: három kompatibilis zenei érzékenység. Meg kellett elégednünk a hangszerekkel. Tudjuk: két billentyűs hangszer és egy gitár sok harmónia-szerep egy együttesbe. De működik; ez kell. Még egy második albummal is előálltunk, a Notice-szal (a 16 című első lemezünk után), mert nagyon belejöttünk.”
A háromoldalú párbeszéd lehetővé tétele adja az Easy Pieces kompozíciós színezetét: a visszafogottság, hogy egymásnak szabad kezet adnak, a precizitás, hogy oda illesztik a hangot, ahová kell, valamint az elektronikus és akusztikus hangszerelés egymáshoz igazodásának egyensúlya.
El kell mondani, hogy zongorista társai, Dorian Dumont és Hendrik Lasure párhuzamos utakat jártak be, oda-vissza mozgások formájában: Hendrik Lasure, aki a Bill Evans-féle jazz-zongora eleganciájától a SCHNTZL duó elektronikájáig jutott el billentyűs játékával, de legújabb projektjében visszatér a legtisztább akusztikához gitáros-énekes dalszerzőként.
Ezzel szemben Dorian Dumont, aki itt akusztikusan játszik, szinte klasszikus zongoraérintéssel (a Montpellier-i Konzervatóriumban zongora/kamarazene szakon aranyérmet nyert, mielőtt a jazz és az improvizatív zene felé fordult), más projektjeiben (az ECHT!-ben, az Aphex Twin munkásságán alapuló két albumon) mintha egyre mélyebbre merülne az elektronikus szférában.
A két világ – az elektromos és az akusztikus – tökéletes ismerete érezhető abban a finom egyensúlyban, amire itt rátaláltak, hallhatóvá téve mindkettőt anélkül, hogy elsőbbséget élveznének, vagy túlságosan visszafognák magukat.
Ami Benjamin Sauzereau-t illeti, ő egyre mélyebbre ás, albumról albumra, projektről projektre, csendesen és otthonosan. Csevegő stílusú zeneszerző és nagyszívű gitáros, aki tiszteli hangszere sokoldalúságát, beleértve annak bluesos, ritmikus jellegét is. Soha nem mond nemet egy jó riffre, és nem riad vissza attól sem, hogy kifejezze tömör prózáját. Már nincs keresésben: úgy tűnik, megtalálta.
Az elmúlt mintegy tíz évben zeneszerzőként különböző formációkkal (Les Chroniques de l’inutile, Fur, qb duó) dolgozott, amelyek mindegyike többszöri együttműködést hozott más zenészekkel, főként a belga zenei szcénából.
Egy-egy Sauzereau-dalnak gyakran több élete van, a szólótól a duettig, és néha zenekari is. Ilyen például a La Méprise című darab, amelyet a francia nyelvű Belgiumban a Musiques Nouvelles együttes repertoárjába válogattak be, de hallhattuk már – többek között – duettben is Ananta Roosens hegedűművésszel. Egy dallam egyik hangszerről a másikra száll át – mint a No Man’s Land című számban, amelyet először Anja Kowalskival a 2010-es években aktív Seven Stumbling Poets duóval adtak elő, ami aztán a 16 című Easy Pieces albumon is megjelent, majd 2022-ben újra felvették –, ahol a dallam meglepetésszerűen, mintegy alulról bukkan fel újra Dorian Dumont átható zongorajátékában.
A kész anyag találkozásokból és hangösszevonásokból lett újrakomponálva. Benjamin Sauzereau zeneszerző így húzza tovább a szálat korábbi projektjeiről egy-egy albumra, zenei- és baráti hűséggel, amelyet a kutatás, az utazás, az itt és most iránti étvágya is árnyal.
Ami a 16 című lemezzel elkezdődött, az a Notice-ban elmélyül, majd megszilárdul. Az érzelmi erő és a szándékolt szelídség már az első hangoktól kezdve megtámasztja az albumot, így nyer kontúrt az Easy Pieces karaktere. Az elektronikus hangzás még szorosabban beágyazódik az akusztikusba, a hangszerelés feszesebb, a párbeszéd a gyengéd fúzió felé hajlik.
Az I would prefer not to című számban a vonat pizzicatóval indul, a levegő a zongorahangok rezonanciáján keresztül áramlik be, amelyek kiadósak, de nem túl hosszúak, mert a vonatnak és a tájnak mozogásban kell lennie ahhoz, hogy a belé rejtett érzelem átragyogjon. Aztán ott van a szintetizátor, amely felduzzasztja a vitorlát, elektronikus torzításokkal borzolja a lelket, majd a táj tovább gördül ezekkel a szelíd, de makacs kis pengetésekkel, suhan el a ködös ablak előtt – vagy talán a szemünk előtt, már nem tudjuk.
A Ceux qui ne peuvent guérir pompázatosan ütemezett uniszónó, a tizenkilencedik századi francia dallamokat az elburjánzó szintetizátorok a huszadik századi absztraktabb kitérők után szinte popos tisztaságú diskurzusba vezetik vissza – a szoros összefonódások éltető sétája ez az időben.
A művészet szépsége abban rejlik, hogy ha egyszer a határait feszegeti, akkor mindenre kiterjed: az összes művészetre és minden lényre. Itt a mozi, a gobelin, a festészet és a kosárfonás egyvelegére találunk. Megannyi pompásan festett kép, megannyi aprólékosan szőtt mondat, megannyi visszafogottan felvázolt történet.
A Budapest című szerzemény elbeszélő és mélyen érintő. Az egész történet egy lélegzetvételben, egy mondatban bontakozik ki és ér is véget. Túl gyors? Nem, mert minden benne van, és semmi sem hiányzik. Benjamin Sauzereau szeret elmélyedni a miniatűrök művészetében, Prokofjev Visions fugitives című művétől Nico Roig katalán zeneszerző Os meus shorts című darabjáig, hatásai széles skálán mozognak.
És ha a Fusible szelíd, mint a bárány – ’de óvakodj az alvó víztől’, mondják a tovatűnő Lynch-féle disszonanciák egy látszólag visszafogott univerzumban –, akkor az utolsó számban, a L’Hôte-ban jön a szorongás. A kezdetben elektronikus és zajos zongora a hatásos vonósokkal telítve valójában gyorsan átadja helyét a derűs örömnek: az a fajta, ami a gyász ellenére is felemeli a szívünket, ami az akadályok ellenére is dübörög, ami azt mondja, gyere, nézd milyen szép itt mindennek ellenére, gyere, fogd meg a kezem.
Csilla Deak