A FUR igazi játékos – hiszen ilyen az élet, semmi nem állandó. Ahhoz, hogy életben maradj, gyorsan kell tudni váltani, egyik helyzetből a másikba, balladából nyomasztó ostinatóba, a drone zene egyenletes zúgásából bolyongó dallamokba. A közösen alkotott zenei anyaggal mintha egy igazi nagyvad bundáját [angolul a ’fur’ jelentése: szőrme – a ford.] öltenék magukra, amely éles karmaival támad, védekezik, üldözőbe vesz minket a már-már zajszerű hangzásaival.
Ezen az albumon a trió folyamatos éles váltásokkal operál, amelyek lehetetlenné teszik, hogy bármiféle formai keretet adjunk zenéjüknek. Az album színtiszta jazz; ugyanakkor – a harmóniákat meghatározó, gyakran felhangzó egyszerű dallamok révén – belehallhatunk egy kis popot is.
És ha ez még nem lenne elég, tovább merítkezhetünk a stílusok és műfajok valószínűtlen keveredésében. Kompozíció és improvizáció végig kart karba öltve jár. A törésvonalak mentén történő építkezés ezerféle módon jelenik meg.
Az Entrer sortir-ban a gitár telt akkordokkal, humorosan idéz egy cowboy bluest, fölötte a klarinét egyik stílusból a másikba ugrik. A tonális dallamvezetés végül metszően éles hangszínekben oldódik fel, szinesztétikai hatást kiváltva. A hangszer játékát hallgatva van, aki nyöszörgő állatra asszociál, mások pedig épp most lépnek be gondolatban egy western kocsma ajtaján. Ezt követően egy egyszerű, a leghagyományosabb blues-zenéket idéző témát hallunk. A téma meglepő dallammá fejlődik, amelyet a klasszikus zene kifinomult nyelvezete ural, majd néhány váltás után visszatérünk a vadnyugatra.
A Barely Spreng szintén zenei váltások egész során megy keresztül, ezeket most meg sem próbáljuk felsorolni. A trió ringatózó groove-val indít, hogy a végén elérkezzen egy jazz-balladáig, amely időről időre tomboló őrjöngésnek adja át a helyét.
Az album három hipnotikus játékú zenésze megszállottan ismétlődő motívumokat adogat egymásnak, amelyeket gyakran elharapnak. Ezek a több számban is megtalálható, hirtelen váltások a zenének egyfajta pszichedelikus hatást kölcsönöznek. A zenei folyamatot irányító törvényszerűségek sokkal inkább tartoznak az álmok világához, semmint a racionális logikához. Egyik ugrás követi a másikat, a hangok fonala meg-megszakad, vagy teljesen más irányt vesz. Sehol nincs beteljesülés, a változás mindig tovább és tovább hajt.
A trió számára talán a legbecsesebb mégiscsak az a pop stílusjegyeit magán viselő dallamvezetés, amit helyenként zajok törnek meg, hogy a dallam helyett a hangszínek válhassanak dominánssá. Az érzetek mentén létrejönnek az érzelmek is. A dallamos riffekbe absztrakt elemek keverednek. Ellenpontban írt párbeszédeket hallunk, ellentétes energiák feszülnek egymásnak. Rövid pillanatokra áll csak meg az idő, amíg a gitáros virtuóz ujjai arpeggiókat pendítenek meg, közben pedig elcsukló hangon sír a klarinét. A dobok annyira felborítják a groove-ot, hogy a lüktetés előbb elmosódik, majd teljesen megsemmisül.
A tág tér uralkodik, sötét, selymes éjszakát tárva elénk. A dobos, a káosz uralta absztrakt terek lovagja, hangszerként használt tárgyak egész seregével nyomul előre, lefegyverezve a dobszett klasszikus elemeit, hogy valami kategórián kívülit hozzon létre, pengeélen táncolva a groove és a free jazz határmezsgyéjén. Közben az erdő csak burjánzik, vadul, határok nélkül, meg-megpillantjuk a ragadozókat is a zsákmányuk cafatai fölött. Filmszerűen peregnek előttünk a képek. A Minuscule-ben a zene feszülten indul, mintha egy thrillerben lennénk. Aztán jön egy mámorító motívum – klarinéton, majd gitáron –, amely úgy kering körbe-körbe, mint egy ketrecbe zárt vadmacska. A motívum észrevétlenül lép át témából a kíséret szerepébe, fölötte furcsa gitáreffektek törnek elő véletlenszerűen, mintha csak egy régi, recsegő rádióból jönnének a hangok. Belelátunk a vadállat csapongó emlékezetébe, amíg csak meg nem szakad a zene, nem hagyva, hogy csillapítsuk éhségünket. Vajon ki fog törni a ragadozó aprócska ketrecéből?
Az előző album, a Boîte Noire egy intim, érzéki tapintású „szőrme” volt, igazi simogatás a fülünknek. Ezen az albumon ragadozók bőrébe bújunk, melyek hol megjelennek, hol eltűnnek szem elől, mozgásba lendülnek vagy épp megpihennek. Adjuk át magunkat ennek a világnak! A Fur sohasem ott van, ahol arra számítanánk.