AZ ÖSSZETARTOZÁS MŰVÉSZETE

Barre Phillips játéka minden körülötte történő hangzást is csodálatosan megjelenít.

***

ifj. Kurtág György: „Mit csinálsz, amikor egy bőbeszédű zenésszel játszol?”

Barre Phillips: „Eltakarom.”

ifj. Kurtág György: „Hangosabban játszol?”

Barre Phillips: „Nem! Elé állok!”

A szabad improvizációért

2014 októberében a BMC-ben együtt ünnepeltük születésnapunkat Barre Phillips-szel: ő 80, én 60 éves voltam. Ez a koncert meghatározta a következő évtizedre szóló együttműködésünket az improvizáció, mint önálló művészeti forma elismertetéséért.

A Barre Phillips által létrehozott intézet, a Centre Européen pour l’Improvisation (CEPI) alapító okmányában a hangsúly nemcsak az élet minden területén létező improvizáción van, hanem a kollektív szociális virtuozitáson is.

A CEPI egy nomád, élmény alapú kutatóközpont: ott működik éppen, ahová meghívnak minket. A kollektív művészet rendkívül befogadó környezet. A résztvevők általában szokatlanul heterogén társaságot alkotnak. Képzőművészektől kezdve táncosokon át képzett és képzetlen zenészekig sokrétű, heterogén, ad hoc együttes jön létre. Amit rendkívül fontosnak tartunk, az a szociális virtuozitás, valamint a zenei kommunikáció: miként lehet zenei hangok által egymás szándékait megérteni. A zenei gondolat születése pillanatában szólal meg, fejlesztése, formai alakítása is pillanatnyi döntések sorozata. Többen alkotunk egy időben, így nem ismerhetjük előre választásaink következményeit. A közös nyelv a zenei gondolatok organikus fejlesztése során születik meg.

Előre soha nem lehet tudni, hogy egy gondolat milyen váratlan felfedezést rejthet magában, ezért minden lehetséges ötletet először kipróbálunk, majd közösen értékelünk. A felkészülést egy eseményre, amelyről nem tudjuk, mi fog történni, de határtalan bizalmunk van egymás iránt, és aziránt, hogy a csoda létrejöhet, talán az ihlet technológiájának nevezhetném1.

Barre anekdótája² 

„Megkértem egy sushi-mestert, hogy mutassa meg, hogyan élezi a késeit.

Így válaszolt: Most nem érek rá. Jöjjön vissza holnap korán reggel.

Reggel kibuszoztam hozzá a külvárosba.

A mester ajtót nyitott,

bevezetett a konyhába,

majd a kés pengéjét a kőhöz dörzsölte…

EGYSZER.”

Telefonbeszélgetés Ligeti Györggyel (2002)

Ligeti György: „Miért akartatok lemezt készíteni egy improvizációs koncertből, aminek a pillanat, a jelenlét a lényege?”

ifj. Kurtág György: „Miért érdekes egy focimeccset újra és újra megnézni, hiszen ismerjük az eredményt?”

A zenehallgatás, mint „szellemi sziklamászás”

Ligeti kérdésére bővebben válaszolva, azt mondanám, hogy az improvizált zene hallgatása egy speciális lelkiállapotot igényel. A zenei produkció, az „eredmény” fontos, de ugyanolyan meghatározó maga a folyamat is, az, hogy a zenészeknek mi jutott eszükbe abban a pillanatban, milyen gyorsan reagáltak egy-egy impulzusra, mi adott formát az időnek. Nem csak arról van szó, hogy érzékeljük, megértsük mi történik (vagy „mi történhetett volna”), hanem arról is, hogy felismerjük, hogyan, mikor és miért történt.

Végül is a művet a hallgató aktív észlelése, elemzése és értelmezése alkotja, akár a koncert idején, akár a lemez által lehetővé tett újrahallgatások során. Mi csak lehetőséget adunk az élmény, a mentális utazás megélésére vagy megismétlésére, ugyanis az ismert és az ismeretlen zene hallgatása alapvetően más mentális állapotot feltételez.

A zenei labirintus megtervezése

Nem sokkal a koncertünk után Barre és énmagam saját koncertünk közönségévé váltunk. Az első hallgatás után egyértelművé vált számunkra, hogy a koncert sorrendje és dramaturgiája lemezen nem működik, meg kellett keresnünk a módját annak, hogy visszaadjuk az Opus Jazz Club színpadán átélt zenei élményünk intenzitását.

Játszani kezdtünk a különböző részek sorrendjével, egyes részeket összekapcsoltunk, másokat rövid szünetekkel választottunk el, amíg meg nem találtuk azt a zenei formát, amelyben végigvezetjük a hallgatót a zenei folyamat labirintusán. Hová is vezet ez minket? Mindenkinek saját magának kell felfedeznie, ezért a lemezen indexszel megjelöltünk 18 pontot, azaz kiválasztottunk 18 lehetséges belépést a zenei folyamatba.

Célunk a koncertfelvétel CD-adaptációjánál nem az volt, hogy azt hitessük el a hallgatóval, hogy jelen van a koncerten. Ha nem látjuk a zenészt, megváltozik minden: még a hangok aránya, jelentése sem ugyanaz.

Azt próbáltuk tehát megtalálni, hogyan lehet hangra lefordítani a hiányzó látványt, mégpedig úgy, hogy ezzel új dramaturgia, új élmény születhessen.

Félreértés és összetartozás

Barre egyike azon ritka zenészeknek, akik nem félnek elmélyülni az improvizáció mechanizmusaiban, hogy felfedezzék, mi motiválja a nyitottságot és mások impulzusaihoz való alkalmazkodást. Magas fokú zenei intelligencia irányítja minden egyes hangzását – függetlenül attól, hogy egyedül, szólóban, vag bármilyen együttes-formációban találja magát. Minden kollektív szabad improvizáció alapja a találkozások, felismerések és a félreértések dinamikája, miközben az alkotási folyamatot sem megszakítani, sem megzavarni nem szabad. Ezzel szemben a már rögzített anyagot, mint egy tárgyat meg lehet vizsgálni, értelmezni a szándék és a megvalósítás közötti viszonyt.

A közös munka során derült fény arra, hogy alapvető zenei gondolatokat milyen könnyen félreérthetünk, máshogy értelmezünk. Arra a javaslatomra, hogy válasszuk szét azt a részt, ahol egy „walking bass” menet után vonót vett a kezébe, s egy felhang dallamot kezdett játszani, Barre csodálkozva nézett rám: „Miért akarod ezt a zenei mondatot félbevágni?” Ekkor értettem meg, hogy nála a játékmód váltása ugyanannak a zenei gondolatnak másik nézőpontból való megjelenítése – nem az elválasztást, hanem éppen ellenkezőleg, az összetartozást erősíti.

ifj. Kurtág György

1. Hollós Máté interjúja ifj. Kurtág Györggyel, Gramofon, 2024. július

2. Idézet Keja Ho Kramer Musical Notes című filmjéből – vimeo.com/835984533