Az A Simple Fall című album születése visszatükrözi tartalmát is: egyrészt tudatos döntések vezették, másrészt a szükségszerűség. A Bill Carrothers amerikai zongoristával való tartalmas együttműködés befejeztével (akivel a Firebirds albumot is megjelentette 2021-ben a La Buissonne kiadónál) Vincent Courtois felvette a kapcsolatot Colin Vallonnal, hogy duóban is folytassa kísérletezéseit.

„Amit mindenekelőtt kerestem,” magyarázza, „az egy bizonyos hangzás és a figyelmes hallgatás volt. Ezért fordultam Colinhoz, akit egy közös barát, Julian Sartorius ütőhangszeres révén ismertem meg.”

A két zenész Párizsban, vonatra várakozva játszott együtt először egy improvizált session alkalmával.
A berlini Pierre Boulez-terem eklektikus zenei szerkesztői csapata szabad kezet biztosított Courtois számára, így 2023 februárjában a francia csellista meghívta a svájci zongoristát első közös koncertjükre. A két zenész felfedezte, hogy mindketten hajlanak a lírai dallamok és az absztrakt improvizáció keverésére, ezért együttműködést terveztek.

Courtois és Vallon gyorsan kialakítottak egy repertoárt új duójuk számára a már meglévő szerzeményekből, és egy album kiadását tervezték, ahol ezeket a szerzeményeket szabadon improvizált darabok kísérik. Ezután a BMC Recordshoz fordultak, ahol a csellista 2019 és 2023 között négy albumot is felvett. A cirka harminc éve létező, klasszikus zenére és jazzre specializálódott magyar kiadónak azonnal felkeltette érdeklődését a zene, amely hidat alkot a két univerzum között. Ez a művészi útvonal, amely a merészség és a gondtalanság között áll, tragikus fordulatot vett a felvétel közeledtével. Courtois elvesztette édesanyját, aki egy pillanatnyi egyensúlyprobléma következtében elesett; s a zeneszerző az események hatására írta a névadó A Simple Fall (Egy egyszerű esés) című darabot, amely az egész albumot sötét megvilágításba helyezi. A zajos menetek elfojtott dühöt tükröznek, a békés ostinatók melankóliával szólalnak meg, a gyermeki dallamok nosztalgiával csendülnek fel benne.

Az album, avagy a szavak nélküli dalok (Lied) és határtalan kreativitás alkotta improvizációk keveréke megidézi mind Othmar Schoeck expresszivitását, mind John Cage anarchizmusát. Meghosszabbítja, újraéleszti és transzponálja a zongorára és csellóra írt művek hosszú és komoly hagyományát, amely nagyon ritka a jazzben, viszont jelentős a klasszikus zene történetében. A technikák és felkészültség megsokszorozásával Courtois és Vallon ennek a bensőséges formációnak teljesen egyedi zenekari dimenziót ad: a zongora nemcsak üveghárfává, hanem zenedobozzá, jangcsinné (kínai cimbalom) vagy viola da gambává is válik, a cselló pedig hol ütő-, hol harmónia-, hol dallamhangszer szerepét tölti be.
Ez az album igazi híd a klasszikus zene, a kortárs zene és a jazz között, egyike azon ritka kaleidoszkopikus műveknek, amelyek az ügyesen kombinált alapvető elemek segítségével képesek megjeleníteni a végtelent.