Szeretném kifejezni, mekkora örömömre szolgált az idősebb és a fiatalabb Bélával, Róberttel, Oláh Kálmánnal, illetve John Patituccival zenélni. Remélem ezen album révén a világ egyre jobban értékeli majd a magyar dzsessz-zenészek különleges tehetségét, érzelmességét és kreativitását.

Jack DeJohnette


1995 őszén a Bartók Rádió dzsesszműsorainak szerkesztőjeként s egyben a MaJazz című szaklap főszerkesztőjeként kipattant egy szikra az agyamból: mi lenne ha a „dzsesszvajda”, Szakcsi Lakatos Béla és szintén zongorista fiai, Béluska és Robi, valamint unokatestvérük, Oláh Kálcsi összeállna és Szakcsi Generation Band néven koncertezne. Béla először kérette magát, de miután a gyerekeket „megpuhítottam”, ő is beadta a derekát.

Első nyilvános koncertjüket 1995. december elején, a Magyar Rádió 6. stúdiójában rendeztem, amelyet 1996 tavaszán tíz koncertből álló, frenetikus sikerű országos turné követett.

1998 tavaszától a Bartók Rádió Hangverseny Szerkesztősége minden évben dzsessz tehetségkutató versenyeket rendezett hangszerszólisták részére. A zongora és szaxofon vetélkedő elnökének Szakcsit kértem fel. 2000-től a döntőre és az azt követő gálaestre amerikai világsztárt hívtunk díszelnöknek. Elsőként Pat Metheny „díszelnökölte” a gitárversenyt. Amerikai vendégeinknek a gálaesten „kötelező” volt ismert magyarokkal játszaniuk, plusz egy duót a győztessel!

2001 januárjában hazajött New Yorkból a magyar dzsessz egyik legendás figurája, a szaxofonos Ráduly Mihály, s a visszautazása előtt rendeztünk neki egy búcsúestet a Jazz Gardenben, ahol „véletlenül” épp a Szakcsi Trió játszott. Előbb felkértem Misit a következő évi verseny magyar elnökének, aztán a szünetben megkérdeztem Bélától, lenne-e kedve jövőre Jack DeJohnette-tel játszani. Azt hitte, hülyéskedem, pedig tudhatta volna, hogy amit a fejembe veszek, azt tűzön-vízen keresztülviszem.

2001 őszén a dobversenyre vonatkozó meghívás kapcsán megírtam Jack DeJohnette-nek, hogy a gálaest második részében a „number one Hungarian jazz pianist”-tal kéne játszania, illetve a győztessel „duóznia”, amit azonban nem dobpárbajként képzelek el, hanem úgy, hogy ő zongorázik, a győztes meg dobol. Az utóbbi ötlet nagyon tetszett neki, Szakcsival kapcsolatban pedig azt kérte, hogy küldjek valami anyagot, mert nem ismeri. Béla azt javasolta, hogy az 1994-es Straight Ahead és a 2000-es On the Way Back Home című lemezeit küldjem ki, mert azokon amerikai zenészekkel játszik. Így is tettem, de ráadásként elküldtem a Szakcsi Generation Band első felvételét is. És lőn csoda, ez tetszett Jacknek a legjobban!

2002 májusában a dobverseny döntőjében Szakcsi Robi zongorázott. Jack már a szünetben kérdezgette, ki ez a gyerek. Mondtam, a Béla fia, aki szintén szerepel a Szakcsi Generation Band koncertfelvételén. Az eredményhirdetés után Ráduly Misi rávette Jacket, hogy tartson a társasággal abba a kis dzsesszklubba, ahol éppen Béla játszott aznap. Merő véletlenségből a Jazz Gardenben volt Béluska és Kálcsi is, a Robit meg vittük magunkkal. A klubban a hangulat egyre fokozódott, Jack végül mind a négy zongoristával „jamelt”. Amikor hajnali háromkor a fáradtságtól kidőltem, ők még javában játszottak.

A gálaest utáni reggelen a feleségemmel, Szász Gabival vittük ki Jacket a reptérre, s ekkor jegyezte meg, hogy egyszer szívesen csinálna lemezt a Szakcsi Generationnel.

2003-ban elkezdtem szervezni a bőgő és basszusgitár versenyt. John Patituccit kértem fel díszelnöknek, aki egyből elvállalta. Mivel eredetileg ez lett volna az utolsó tehetségkutató, azt gondoltam, a záró gálaestre valami nagy durranást kellene összehozni. Kitaláltam, hogy az elején John egy-egy duót játszik a győztesekkel, majd a korábbi tehetségkutatók győzteseiből összeállított muzsikusokkal. A második részben pedig az amerikai díszelnökök (Pat Metheny, Jack DeJohnette, John Patitucci) játszanak egy sosem volt, s ezért megismételhetetlen trióban. S ha már Jack és John úgy is itt vannak, miért ne vehetnénk fel azt a bizonyos lemezt a négy zongoristával? – gondoltam.

És úgy is lett: a gálaest után két nap alatt felvették a lemezt. Másnap volt a keverés, amit Jack vezényelt le, Johnnak már haza kellett utaznia. A Szakcsi lakásán rendezett búcsúesten a zongoristák nagyon boldogok voltak, és Jacknek is igazán tetszett a végeredmény.

Az én szerepem eddig tartott. Büszke vagyok rá, hogy ezt a produkciót „megálmodtam”, tető alá hoztam, és részt vehettem a közönség szűnni nem akaró ovációjában a zenekar koncertjét követően a 2005-ös Budapest Jazz Fesztiválon.

Maloschik Róbert