Ez a két másik völgy között fekvő völgy tele van tüskés bokrok zizegésével, nap végi gondolatokkal és
a kis fickó lépteivel, aki töretlenül megy előre. A neve Renaud, Badin vagy Lambert. Egy fiatal tehénpásztor Morvanból, aki hazafelé tart. A feje kiürült, de a teste már táncolna. Az album kilenc száma valamiféle sietősen megtervezett forgatókönyv. Kilenc szavak nélküli elbeszélés, ahol a zene a létezés gyökereire, a test metafizikájára és végső soron érzésekre utal, és nincs benne kötelességtudat. Minden kezdet egy jövőbeli eredményhez vezet.
A Space Galvachers zenéje hosszú múltra tekint vissza. Egy szabad, dudás bluesból indít, például a harmadik, Renaud című számban. Vagy annak egy ősi, lecsupaszított, lendületes és érzékeny formájából, ami nyers és összetett, de mindenekelőtt táncolható. Olyan területekről származik, ahonnan a polkát, a gigue-t és a rigodont eredeztetjük, és ahol a mozgás nem jelent sem visszavonulást, sem védekezést: Afrikából, a Karib-tengerről és most a francia ‘hatszög’ vidékéről. A Space Galvachers – Clément Janinet hegedűn, Clément Petit csellón és Benjamin Flament ütőhangszereken – saját népdalokat talál ki, dalok nélküli dalokat, amelyekben a melankólia a táncnak adja át a helyét, legyen az éppen frenetikus vagy elegáns. Második albumukon a trió burgundi származását térképezi fel újra a morvani tájegység autentikus dalainak szájhagyományát kutatva (Morvan a Burgundia-Franche-Comté régió népes szívében fekvő ősi hegység). A dalokat mikroszkóp alá veszik a jazz standardekhez hasonlóan gondolva újra az emberi emlékezet kollektív részeként, a feltalálás szenvedélyével. Azzal, ami időközben elveszett, és azzal, ami még menthető a megmaradtakból. Ez a Space Galvachers egyik fő erőssége. Többek egy triónál, a kollektívában minden tag zenész-zeneszerző, mindannyiukat ugyanaz az improvizációs kultúra, a zeneszerzés jól ismert látásmódja köti össze.
Clément Janinet, Clément Petit és Benjamin Flament több mint tíz éve formálják fáradhatatlanul ezt a víziót, a zeneszerzéstől a koncertekig, az átbeszélésektől a próbákig. A három hangszeres művész útja az improvizatív zenéktől a hagyományosabb kompozíciókon alapuló projektekig keresztezték eddig egymást: Radiation 10, Le Banquet, Ze Jam Afan, Ray Lema, Duo Flament-Janinet, Richard Bona, Olivier Araste, Rido Bayonne, Simon Winse. Korán nekiláttak a személyes kutatásnak, hogy saját hangszereiken egyedi hangzást és tökéletes játékstílust, ezen felül új, eredeti technikákat dolgozzanak ki, amelyeket hangszereik „előkészítésével” (fogó, modellezőgyurma, alumínium) és elektro-akusztikus áthangszerelésekkel kombináltak. Benjamin Flament újrahasznosított fémből készítette el ütőhangszerét, amellyel aztán sajátos módon át is alakította a dalokat. A Space Galvachers végül ebből a makacs hangszerelési- és improvizációs munkából nyerte el végső formáját. Zenéjük egyszerre könnyed és komoly hangvételű reminiszcenciákból áll össze. Emlékek mindarról, ami a három betyárt akár egy vásári kavalkádban, vagy egy malom ritmikájában megihlette: a szájhagyomány kultúrája, az általuk is nagyra  becsült népzene és fabulái, a japán szintetikus pop (a Montagne Noire szépséges visszhangjaival), a barokk pimaszsága, valamint az elektronikus jazz harmóniái.
Szükséges plusz Clément Janinet pedigréje, ami a világ számos részéből – Északkelet-Brazília, Észak- Burkina Faso, Kamerun és Kongó-Brazzaville, Marokkó és Algéria berber terei – származó vidéki és városi zenékből áll össze. Intenzív hegedűjátéka a táncolhatóság és a gondolatiság között egyensúlyoz; Etienne Mbappe, Didier Lockwood, Ricardo Del Fra, Sylvain Rifflet, Mark Turner, sőt Richard Bona, Adama Drame és Cheick Tidiane Seck inpirációival.
Clément Petit, akinek nyitottsága az egyik erőssége, egészen érzékeny csellista, őt a Blick Bassy, Naissam Jalal, Régis Huby és Claude Tchamitchian, az Asynchrone és a Roseaux féle muzsikusok ösztönzik. Olyanok társaságában csiszolódott, mint Fidel Fourneyron, Giovanni Mirabassi, Joce Mienniel, Sylvain Cathala, Pierrejean Gaucher és a Collectif Coax (ebből a zenekarból került ki a másik két Galvachers is).
Az eredmény kifejezetten egyedi, befogadó és harcra kész stílus, amit a legkülönbözőbb zsánerű művészekkel való közös zenélés is kovácsolt: Melissa Laveau, Oumou Sangare, Angélique Kidjo, Aloe Blacc, Lo’Jo, Lova Lova és Salif Keita.
Benjamin Flament, a trió ‘fémművésze’, az ütőhangszerek és a perfekt hangzás elkötelezett szerelmese; a Fantazio, a Radiation 10, a Farmers, a Cluster Table és a MeTal-O-Phone együttesekkel kooperált, valamint olyan alkotókkal, mint Sylvain Rifflet, Joce Mienniel, Michel Portal, Han Bennink és Thomas de Pourquery. Nemrégiben létrehozta a Green lab nevű cégét, valamint egy közösségi teret működtet Nièvre- ben, a La Grange de l’Oiseau Bleu-t. Ismét csak vidéki kultúra.
A Space Galvachers nyelvezete tehát vidéki, de messze nem faragatlan. Az előző lemez “csim-bum” hangzása után a három cowboy a kozmosz és a révült tánc csomópontjait kutatja egy pszichedelikus kereszteződésben, amely aztán közvetlen és őszinte érzelmekben csúcsosodik ki. Mindezt a jól végzett munka szeretetével és felszabadultan tiszta mosolyával.
A burgundi űrcowboyok vehemensen húzzák a talpalávalót: a Frères Lambert kifejezetten aprólékos, a csodálatos Danse des Gorets nem fél az élet árnyékaitól, sem pedig a fény-homályba öltözött Hululeurs. A hegedű a lehető leglíraibb, a gongok tompák, a cselló pedig vibráló. Ezekben a krónikákból és hipnózisokból szőtt táncokban jelen vannak az őszi hegedűk kitartó zokogásai és a dühödt vágy, hogy az indián nyár ne érjen véget túl hamar.