A vesperás, az alkonyati istendicséret közös éneklése a kora-keresztény századoktól hozzátartozott a papság és a nép rendszeres ünnepi liturgikus gyakorlatához. Ez a praxis a középkor végéig tovább élt, sőt Európa bizonyos vidékein – így pl. Erdélyben is – egészen a közelmúltig fennmaradt. A gregorián dallamokon énekelt vesperásba azonban már a középkortól, szinte már a többszólamúság megszületésétől kezdve bekerültek egyes, a szólisták által énekelt többszólamú tételek, amelyek természetesen mindig az adott kor zenei nyelvén készültek. Ez az egyre gazdagabbá váló kompozíciós gyakorlat csúcsosodott ki a klasszikus kor „koncert-vesperás” műfajában (lásd pl. W. A. Mozart vesperásait). Később ez a praxis sajnálatos módon háttérbe szorult, ám továbbra is fennállt (sőt ma is fennáll) annak lehetősége, hogy az ősi gregorián ének recitatív stílusát az aktuális kor zenei nyelvén fogalmazott kompozíciós tételekkel gazdagítsák. Ezzel a lehetőséggel élt a mai magyar zeneszerzők két generációjának jeles képviselője – Serei Zsolt és Zombola Péter –, és állított össze egy-egy vesperás-ciklust. Hogy ezek a művek valóban a liturgikus gyakorlat számára készültek, jelzi az a tény, hogy némelyikük csak magyar nyelven, míg mások latin és magyar nyelvű változatban is elkészültek. Ha pedig a rendszeresen végzett liturgikus énekes praxisra gondolunk, akkor talán nem is szükséges, hogy e tételek mindegyike megszólaljon egyazon vesperás keretei között, hiszen ez a repertoár oly módon is használható, amilyen módon a 12-13. századi nagy Notre-Dame organum-stílus idejében a különböző clausulák beillesztésével alakították ki egy-egy liturgikus ciklus (mise vagy vesperás) éppen aktuális formáját. Viszont még ma is a kortárs zeneszerzők nagy felelőssége, hogy a liturgikus és spirituális értékek iránt fogékony hívők-hallgatók számára megadják a lehetőséget a mai kor artisztikus és liturgiába illeszthető alkotásaival való együttélésre.

A két ciklus hanghordozón való kiadásával együtt azok kottái is megjelentek a Magyar Egyházzenei Társaság gondozásában, az Egyházzenei Füzetek sorozatban (III/31 – megrendelhetők a Társaság címén: egyhazzene.hu).

Mezei János


Bubnó Tamást és Mezei Jánost, a Schola Cantorum Budapestiensis vezetőit fiatal korom óta ismerem. Tudtam-tudok speciális iskolájuk létrejöttéről és működéséről és arról is, hogy milyen szorosan kötődnek a templomi szertartások énekes gyakorlatához. Ezért nem is ért felkészületlenül az a felkérésük, hogy írjak számukra az évközi vesperásba illeszthető kórustételeket. Valamennyire izgatott is az a feladat, hogy a különböző jellegű és hosszúságú tételek miként illeszkednek egy nagyobb ciklus keretei közé és hogyan képesek hozzáidomulni a gregorián ének meghatározó környezetéhez. Ennek az egyszólamúságában is hallatlanul gazdag és árnyalt zenekultúrának a megismerése arra is indított, hogy magam is alkossak gregorianoid dallamokat. Más oldalról viszont a felkérés belső késztetésemben ugyanazt jelentette, mit akármelyik más kompozíciós feladat: egy adott szöveg és struktúra által kínált lehetőségek egyszeri hangzó valósággá csiszolt megvalósulását, ha tetszik, megtestesülését. Ugyanakkor nagy kérdés számomra, hogy ezeknek a műveknek, tételeknek a lényegi-zenei üzenete valóban eljut-e azokhoz, akik – akár mint előadók, akár mint befogadók – élni kívánnak vele.

Serei Zsolt


Első évfolyamos zeneakadémistaként kerültem kapcsolatba a Bubnó Tamás és Mezei János vezette Budapesti Énekes Iskolával, akiknek templomi szolgálataira és egyéb rendezvényeire rendszeresen ellátogattam, s már akkor megfogalmazódott bennem liturgikus célokra szánt uzuális tételek komponálása. A tőlem akkoriban igen távol álló amatőr kórusmozgalom és a Kodály-Bárdos életmű mentén kialakult zenei nyelv miatt nem igazán érdeklődtem a vokális műfajok iránt, ezen templomi szolgálatok látogatása keltette fel az azóta is egyre intenzívebb figyelmem. Ezek egy ideig elszigetelt, esetleges jelenségek voltak a kompozíciós gyakorlatomban, majd egy idő után elhatároztam, hogy nagyobb lélegzetű, komplexebb művet szeretnék írni – így fogalmazódott meg bennem a Vesperás megkomponálásának ötlete. Három évig dolgoztam rajta, bemutatójára 2006-ban került sor Philipp György vezényletével, majd nem sokkal később CD-re is vettük a művet. A Vesperás volt az origoja az azóta írt összes nagyobb szakrális művemnek (Missa sine nomine, Requiem, Passio), így egész eddigi életművemet meghatározta az azóta eltelt tíz évben.

Zombola Péter