Arnold Schönberg: Verklärte Nacht (Megdicsőült éj) - vonószenekarra

Schönberg op. 4-es vonóshatosa 1899-ben, vonószenekari változata 1917-ben keletkezett, s máig töretlen népszerűségnek örvend. Statisztikai fölmérések szerint játszottsága fölülmúlja a Schönberg-művekét együttesen. Richard Dehmel (1863-1920) Asszony és világ című, 1896-ban megjelent kötetének romantikus költeménye sajátos programzene komponálására inspirálta a zeneszerzőt, aki a közvetlen "hangfestő" effektusoktól egészen az áttételes, pszichologizáló, szövevényes hangszeres struktúrákig és a megdicsőülés, megvilágosodás gondolatkörének érzékeltetéséig, bámulatosan széles skálán fogalmazza újra kedvenc költője gondolatait.

A mű zenetudományos megítélése máig folyamatosan változik. Gyakorta tekintik a 19. század lecsengésének, némelyek azonban - a liszti programzene újraértékelésére, a wagneri zenedrámai koncepció meghaladására, a hangszerelés és hangszerhasználat újszerűségére hivatkozással - a 20. századot megalapozó intonációt sejtik benne. Az idő múlása, a zenetudomány fejlődése, a zenetörténet lineáris fejlődéselméletének elvetése, a párhuzamos és egyidejű folyamatok felismerése, és végül az ezredforduló látványos visszatérése a tonalitás és a diatónia nyelvi és filozófiai világába, az utóbbiakat látszik igazolni.

A Megdicsőült éj mindenesetre marad állandó repertoárdarab, és mindenkor komoly kihívás a vonósegyüttesek számára.


Dmitrij Sosztakovics: Kamaraszimfónia

Kevés olyan 20. századi életmű van, mely annyira megszenvedte a történelem, az ideológiai konfliktusok alakulását, az átpolitizált művészeti közélet diktatúráját, mint Sosztakovicsé. Különös, hallatlanul összetett alkotói személyisége gyakran esett áldozatul a leegyszerűsítő beskatulyázásnak, vádaskodásoknak, művei gyakran szolgáltattak - mellesleg hamis - hivatkozási alapot a megszorító kultúrpolitika esztétikai diktátumaihoz. Művészetének ereje azonban áttörte az értetlenség korlátait, a világ fölismerte a védtelen, törékeny személyiség mélyén a nagyszerű jellemet, és a század végére valóságos, ma is élő Sosztakovics-kultusz bontakozhatott ki.

A VIII. vonósnégyest (op. 110) Sosztakovics 1960-as drezdai látogatását követően írta, és noha kortárs elemzői pusztán a fasizmus áldozatainak gyászzenéjét hallották benne, nem lehet nem asszociálni Richard Strauss Drezda-élményére, az elpusztított városra, a traumára, melynek nyomán Strauss a Metamorfózisokat 1945-ben megírta.

A kivételesen személyes hang, az átéltség, a már-már mozdulatlan gyász és a szenvedélyes indulat kontrasztja, a csaknem eszköztelen szakaszok és a bonyolult, zsúfolt formarészek váltakozása, az illusztrációt szigorúan mellőző, mindenkor a drámai összefüggésekre koncentráló alkotói magatartás a VIII. vonósnégyest a XX. század egyik emblematikus műalkotásává teszi.

Rudolf Barsaj, a moszkvai kamarazenekar híres vezetője már 1967-ben vonószenekarra írta át a kvartettet, és műfajtörténeti hitelességgel nevezte el Kamaraszimfóniának.

Selmeczi György

---

A Camerata Transsylvanica 1966-ban Romániában, az erdélyi Marosvásárhelyen alakult meg, s azóta generációkon át képviseli azt a különleges vonós- és kamarazenekari iskolát, amely a két világháború között, majd a II. világháború után bontakozott ki - egyesítve az Enescu-Thibaud-féle francia stílust és a Hubay nevével fémjelzett bécsi-budapesti hagyományt -, és azóta is rendkívüli eredményeket mutat fel. Alig van jelentős zenekar a világon, amelyben ne működne közre ennek az iskolának egy-egy növendéke.

Az ismert körülmények miatt a hetvenes-nyolcvanas évek emigrációs hullámával különösen nagy számú erdélyi muzsikus érkezett Budapestre, és így lehetővé vált, hogy a Camerata Transsylvanica Budapesten alakuljon újjá, Selmeczi János hegedűművész vezetésével, 1989 májusában.

A zenekar repertoárja felöleli a zenetörténet csaknem minden korszakát a barokktól a kortárs zenéig, különös tekintettel a 20. század klasszikussá vált darabjaira, R. Strauss, Schönberg, Honegger, Sztravinszkij, Bartók, Lutosławski műveire, valamint a Bartókot követő generáció (Veress, Lajtha, Farkas, Maros, Szöllőssy) kompozícióira. Számos ősbemutató fűződik a Camerata nevéhez, a kortárs magyar zene prominens alkotói közül sokan komponálnak kifejezetten a zenekar számára. Az együttes kötelességének érzi az erdélyi magyar, román és német zeneszerzők műveinek bemutatását, és tudatosan dolgozik a közép-európai hangszeres, kamarazenei tradíció átörökítésén.
A zenekar repertoártól függően önállóan, a művészeti vezető, Selmeczi János irányításával, vagy karmesterrel lép föl. Erich Bergel, Adrian Sunshine, Pieralberto Cattaneo, Brynmore Jones, Harry Spence Lyth, Erdélyi Miklós, Selmeczi György, Kovács János, Török Géza vezényelte leggyakrabban az elmúlt évtizedben.

Az együttes számos lemez-, rádió- és televíziós felvételt készített, koncertezett Európa és Amerika városaiban és különböző fesztiválokon. A Camerata Transsylvanicát a rendkívül tartalmas, fényes vonóshangzás, a résztvevők egyenként is kiemelkedő virtuozitása, és a szintén erdélyi származású Végh Sándor nevével fémjelzett kamarazenei gondolkodásmód és elmélyültség jellemzi, és noha ma már az együttes kiváló hangszeresek laza szövetkezésévé vált, föllépéseik, felvételeik eseményszámba mennek.


Adrian Sunshine Pierre Monteux-nél, Paul Kleckinél és Leonard Bernsteinnél tanult; jelenleg a Londoni Kamarazenészek zenei vezetője, és első vendégkarmester Athénban. Ezt megelőzően első karmester volt Lisszabonban, a San Francisco Kamarazenekar zenei vezetője, és első vendégkarmester Romániában.

Amerikában és Európában végzett tanulmányai után Adrian Sunshine Londonban, operával debütált. Első brit fellépései az Angol Kamarazenekarhoz és a Filharmónia Zenekarhoz kötődtek. Hosszasan turnézott Lengyelországban, Romániában és a Szovjetunióban, ahol kétszer is vezényelte a Leningrádi Filharmonikusokat. Ez a turné vezetett romániai kinevezéséhez, melynek időtartama alatt a Romániai Kamarazenekart több ízben vitte külföldi turnékra. Pályafutása során több mint negyven országban vezényelt opera- és zenekari előadásokat.