Mowgli, azaz Maugli – különös név egy formáció számára, ugyanakkor olyan elnevezés, amely azonnal színes világot ígér. A dzsungel könyvének főszereplője remekül illik a három zenész szándékához: túllépni a jazz szabályrendszerén, hogy eredeti hangzást hozzanak létre. Ahogyan Kipling hőse is kívül kerül az emberek társadalmán és új barátok mellett érik férfivá, úgy a Mowgli is oda merészkedik el, ahol a legkevésbé számítanánk rá.
Ferdinand Doumerc, az Initiative H és a Headbangers tagja, a Pulcinella zenekar szaxofonosa (három BMC Records albummal a háta mögött) Pierre Pollet-val (a Pulcinella dobosa, valamint a Petit travers cirkusztársulat tagja) és Bastien Andrieu billentyűssel (az electro-tropical zenét játszó Reco Reco és a Parti Collectif tagja) társul. Hármasban olyan utakat keresnek, ahol keverednek az organikus és elektronikus, a ritmikus és az élesen kontrasztos, az ártatlan és a vad karakterek. Így születik meg Mowgli, a formáció, mely bátran vállalja nyers és furcsa oldalát. Első közös lépéseik egy saját kiadású lemezhez vezettek (Ivre de la Jungle – A dzsungeltől megittasulva, 2015), majd az OcciJazz nevű szervezet támogatásával született meg jelen albumuk, a Gueule de Boa – A boa torka (lefordíthatatlan szójáték: az album címe  ugyanúgy ejtendő, mint a ’gueule de bois’ kifejezés, melynek jelentése ’másnaposság’).
Az albumon található nyolc szám bizonyítja, hogy az electro-jazz még mindig termékeny talaj. Ez az irányzat a 2000-es évek elején forgatta fel a jazz világát, beleoltva a gépi hangszerekből áradó új energiákat. A Mowgli saját hangzásvilágával járul hozzá ehhez a pezsgő zenei irányzathoz, egyesítve korunk minden jellegzetességét: zenéjük erőteljes, neurotikus és telített. Az improvizáció iránti szenvedélyüktől hajtva az együttes tagjai ugyanakkor avantgárdnak mondható felfedezéseket is tesznek. A fülbemászó és mámorító riffek közé kísérletező  szakaszokat vegyítenek, amelyek tovább gazdagítják a hármójuk közötti interakció robbanékony oldalát. A ritmusokat komplex módon, már-már finomkodva dolgozzák ki és aszimmetrikus fordulatokkal tűzdelik meg, így tökéletesen uralt groove jön létre. A lüktetés uralkodó helyet foglal el, szilárd alapzatot biztosítva a legtáncosabb daraboknak. És amikor éppen nem táncolunk, akkor kiszakadunk a valóságból, és kalandokat keresve vetjük bele magunkat egy dúsan burjánzó zenei világba.
A dzsungel képe mindenütt jelen van. Beszüremlik a darabok címeibe, ami az albumot mintha képzelet szülte állatok gyűjteményévé varázsolná (Grand têtard – A nagy ebihal, Leviatán, Gueule de Boa – A boa torka). Joseph Conrad A sötétség mélyén (Au cœur des Ténèbres) című könyvében a dzsungelt hatalmas, ellenséges helyként írja le, ahol állandó veszély leselkedik. A Mowgli saját dzsungel-interpretációjára csípős szenvedély és nyüzsgő hangzásvilág jellemző. Buja növényzettel sűrűn befont, végtelen birodalomban járunk. A tenorszaxofon hangjának mélysége, néhány kompozíció lassú tempója azt az illúziót kelti, mintha egyre mélyebbre és mélyebbre hatolnánk ennek a vad vidéknek a belsejébe. Ugyanakkor sok melegség és lágyság is érezhető a zenében, főként a billentyűs szólamok textúrájának és a basszusok lekerekítettségének köszönhetően. A farkasfalka Kipling kisfiúját védelmezve körülölelő oldala is megjelenik néhány futam álomszerű atmoszférájában, amelyek mentesek minden melankóliától, ugyanakkor telve vannak fantáziával és derűvel.
A Mowgliban megvan a tehetség ahhoz, hogy különböző hangulatokat teremtsen meg és váltakoztasson. Ez markáns filmszerű dimenziót  kölcsönöz az albumnak: egymást követik a nekiiramodások, megtorpanások és a fellelkesülés fázisai. Néhány számot hallgatva az az érzésünk támadhat, mintha egy történetet olvasnánk. Olyannyira, hogy a jövő generációi egyszer majd talán azt kérdezik, hogy vajon nem a Mowgli lemeze ihlette-e Kiplinget könyve megírására.

Jean-François Sciabica
Fordítás: Galloman Fordító- és Tolmácsiroda