Kurtág 7. opusza rendkívüli nehézségek elé állítja a szoprán énekest és a zongoristát egyaránt; ezzel magyarázható, hogy igen ritkán hangzik el. Legutóbb 2017. december 19-én, a Reformáció 500 emlékév zárókoncertjén hallhatta a budapesti közönség, több mint húsz éves szünet után. A zeneszerző egészségi állapota nem engedte meg, hogy ezen az előadáson jelen legyen, de szükségesnek érezte, hogy a szöveget a mű előadása előtt az ő felolvasásában hallgassa meg a közönség.

Ahogyan a 91 éves Kurtág olvassa, értelmezi, megjeleníti a 16. századi magyar protestáns prédikátor veretes sorait, az maga is az interpretáció kivételes pillanata. Hasonló ahhoz a hangfelvételhez, ahogyan Bartók a Cantata profana szövegét olvassa. E lemez hallgatóját is Kurtág szavai készítik fel a mű befogadására.
Minden előadói utasításnál ékesszólóbb ez a felolvasás. Mesteri retorika adja meg már az olvasás tempóját is. Korántsem gondolnánk, hogy aggastyánkorú mestert hallunk. Lendületes, a 17. századi monódia hevületéhez méltó tempó adja az alapvető tónust. Egyes fontos kifejezéseket, érzékletes szavakat a felolvasás meglassuló ritmusa emel ki, s helyez reflektorfénybe. Mint egykori példaképének, Heinrich Schütznek, Kurtág teremtő képzelete is szárnyakat kap ezektől a szavaktól. S a felolvasás már megelőlegezi a szavakból születő karaktereket, amelyek a megzenésítés során különös jelentőséget kapnak. A mű mindenkori énekese ezután aligha kerülheti meg, hogy Kurtág szövegmondásából merítsen inspirációt.

KURTÁG GYÖRGY: BORNEMISZA PÉTER MONDÁSAI, OP. 7.

Kurtág 1963 januárja és 1968 augusztusa között, több mint öt éven keresztül komponálta pályája első főművét, amelyet Kroó György 1974-ben „a második világháború utáni magyar zene legnagyobb alkotásá”-nak nevezett.
Kétségtelen, hogy nem született még egy olyan kompozíció, mint Kurtág 7. opusza, amely ilyen monumentális emléket állított volna a magyar reformáció egyik kulcsalakjának. Bornemisza Péter (1535—1584), Balassi Bálint tanítómestere, aki nemcsak a lutheri tanok magyarországi terjesztésében jeleskedett, dacolva az üldöztetéssel, hanem a 16. századi magyar szépirodalmi nyelv egyik megteremtője is volt. Szophoklész Élektrájának Bornemisza Péter által készített magyar fordítása (prózai átdolgozása) a legelső európai rangú, magyar nyelvű dráma. Kurtág kezdetben a Magyar Élektrából szeretett volna operát írni, ám ez a feladat meghaladta erejét. Eckhardt Sándor és Nemeskürty István Bornemisza-kiadásai viszont kezébe adták a reformátor prédikációs köteteit, melyeknek részleteiből maga állította össze a mű szövegét. A 24 rövid tétel négy részre oszlik: Vallomás — Bűn — Halál — Tavasz, melyben a kompozíció első elemzői a nyitány — scherzo – lassú tétel — finálé zenei szerkezetét ismerték fel.

Felsorolni is sok lenne, mennyi szálon kapcsolódik Kurtág a Bornemiszában az európai zenetörténethez. Az egy szál énekhangra és billentyűs hangszerre készült concerto Schütz kis egyházi koncertjeinek szenvedélyét juttatja eszünkbe, de Monteverdi magas hőfokon égő stile concitatója (izgatott stílusa) is illő hasonlat. A zongoraszólam ördögi nehézségei Beethoven Hammerklavier-szonátáját idézik (Kurtág tervezte is egy koncerten előadni a két művet). A zongoraszólam nagyszerű fúgái bachi előképre tekintenek vissza. A Bornemisza-concerto ugyanakkor nem más, mint a dodekafón komponálásmód legvirtuózabb, s legegyénibb magyarországi alkalmazása, s ebben elsősorban Webern volt Kurtág mestere. (A kompozíció első énekese ugyanakkor az a Sziklay Erika volt, akitől nagyszerű előadásokban hallhatta Schönberg Pierrot lunaire-jét.) A zongoraletét leginkább időhöz kötött vonásai Stockhausen zongorazenéjét juttathatják eszünkbe. Kurtág maga említi, hogy a Halál első tételére közvetlenül hatott Penderecki Hiroshimája. A 16. századi prédikátor súlyos szavainak jelenre vonatkoztatásában Kodály negyven évvel korábbi Psalmus hungaricusa kínálkozik mintaként. A Kodály-hatás a zene szövegillusztráló hajlamában is megmutatkozik. Bartók emléke jellemző módon leginkább a mű negyedik szakaszában, az újjászületés eufóniájában dereng fel. Impozáns ez a seregszemle, és nem alaptalan a felsorolás, mégis — megkockáztatom — ezzel még semmit sem mondtunk Kurtág Bornemiszájáról.

A mű értelmezési kísérletei is széles fesztávot fognak át. Akadt, aki a dodekafónia ördögi kísértéséből a diatónia megváltásáig tartó folyamatot látott benne: az újra megnyert, megszenvedett szépség kiharcolását. Van, aki a Kádár-rendszerrel való kiegyezésből fakadó lelkiismeretfurdalás és undor megtestesülésének tartja a kompozíciót.
Nem kevésbé érdekes, ha a Bornemiszát Kurtág személyes művészi pályája felől szemléljük, s felismerjük benne legnagyobb kortárs zeneszerzőnk életművének monumentális felütését, a szó legpontosabb zenei kifejezéséért folytatott harcot, egy énekhanggal eljegyzett zeneszerzői gondolkodás genezisét, ezernyi Kurtág-vezérgondolat ősforrását.
S persze fel lehet ismernünk ebben a kompozícióban a saját magunkkal, —ördögeinkkel és kísértéseinkkel — való szembenézés bátorságát, s e bátorság jutalmaként megnyert békességet és reményt.

A budapesti Reformáció 500 emlékkoncert előkészületei, amely 2019. december 19-én hangzott el Budapesten, a Zeneakadémián, két évvel korábban kezdődtek meg. A Bornemisza énekesének megtalálása bizonyult a legnehezebb feladatnak. A hírhedten, gyilkosan nehéz énekszólamot jó néhány kiváló énekesnő utasította el, mások ellen a zeneszerző emelt vétót. Tony Arnold, aki Kurtág 17. opuszának, A megboldogult R. V. Truszova üzeneteinek előadásaival már bizonyította affinitását a zeneszerző iránt, vállalta a feladatot. A magyar nyelvvel való küzdelem bizonyult a könnyebbnek. Az igazi kihívás a szélsőséges hangterjedelmet bejáró, elképesztően nehéz, drámai indulatoktól fűzött tizenkétfokú énekszólam elsajátítása jelentette, a kifejezésnek azon a hőfokán, ahogyan Kurtág megkövetelte. A próbák jelentős része Budapesten, Kurtággal folyt. A zeneszerző felesége, Márta végigkövette a heroikus munkát, folyvást szemrehányást téve Kurtágnak az általa papírra vetett ördögi nehézségekért. Egy drámai pillanatban Tony elsírta magát. „Itt állok ötven évesen, azt hittem, már mindent tudok a szakmáról, és kiderül, hogy semmit sem tudok.” A Kurtág-házaspár akkor szeretettel átölelte. Könnyen lehet, hogy ez jelentette a fordulópontot a próbafolyamatban. Csalog Gábor már többször játszotta a szintén „megtanulhatatlan” zongoraszólamot. Nemcsak zongoraművészként, segítőtársként, közvetítőként, ha kellett, pszichológusként állt helyt a próbák során. Aki valaha Kurtágnál tanult, van fogalma a megalkuvás nélküli zenélés, a teljes egzisztencia odaadásának arról az igényéről, amelyet a zenészekkel szemben támaszt. Egy magyar népdal szövegét parafrazeálva: aki Kurtág „dudása akar lenni, pokolra kell annak menni.” Talán nem túlzás, ha ez a „pokol” a Bornemisza Péter mondásai esetében a legrémisztőbb és a legreménytelenebb. A több éves munka passió-történetét azonban feltámadás koronázta: a mű „érvényes”, etalon-értékű előadásban született új életre.

Farkas Zoltán

---

„A szopránánekes Tony Arnold világító égitest a kamarazene és a művészi daléneklés egén. A mai kortárs zeneszerzőket rendre megihleti eredendően gyönyörű hangja, kiváló zeneisége és melegséget árasztó lénye” – írta róla a Huffington Post. A New York Times „merész, erőteljes előadóként” üdvözli, a nemzetközi színtéren pedig a kortárs zenei felvételek és koncertélet egyik vezető alakjaként emlegetik, hiszen többszáz, feltörekvő és már elismert zeneszerző művének ősbemutatója fűződik nevéhez. Hangja egyedien ötvözi a virtuozitást és az őszinte közlésvágyat, ami magas szintű technikával, valamint kiváló vezetői készséggel párosul. Tony Arnold a világ legszínvonalasabb zeneszerzőivel és hangszeres előadóival dolgozott már együtt. Több mint harminc albumot magába foglaló diszkográfiája során a kortárs vokális zenei repertoár széles szegmensét rögzítette lemezre a legkiválóbb kamarazenei partnerekkel. George Crumb ikonikus Ancient Voices of Children (Bridge) című lemezfelvételéért 2006-ban Grammy-díjra jelölték. Legfontosabb lemezei közé tartozik továbbá Kurtág György monumentális Kafka-töredékeinek lemezfelvétele (Bridge), Jason Eckardt megalkuvást nem ismerő Underdersong (Mode) és Tongadik című műveiből készült lemeze (Tzadik), Olivier Messiaen misztikus Harawi című opuszának felvétele (New Focus), valamint a teljes Webern-projekt Robert Craft vezényletével (Naxos). Pedagógiai munkája is jelentős: több mint egy évtizedig oktatott a Buffalo Egyetemen, ahol megalapította a kiterjesztett technikával dolgozó énekegyüttest, a BABEL-t. Világszerte több mint ötven egyetemen tartott előadásokat és mesterkurzusokat vendégelőadóként. Jelenleg a Peabody Konzervatórium és Tanglewood Zenei Központ tanára.

www.screecher.com

 

Csalog Gábor zongoraművész (1960) a kortárs magyar zene egyik legautentikusabb előadója. Tizenegyévesen került a Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályába, ahol többek között Kocsis Zoltán, Schiff András és Kurtág György lettek tanárai. Utóbbival 1980 óta áll szoros munkakapcsolatban, több Kurtág-premier is fűződik nevéhez, valamint a zeneszerző kamarazene-kurzusainak is sok éve asszisztense. 2000-től Ligeti György zongoraműveinek magyar bemutatását vállalta, együttműködésük a komponista 2006-ban bekövetkezett haláláig tartott. Csalog Gábor 2001 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kamarazenei docense. A magyar hangversenyéletben jól ismert különleges műsor-összeállításairól, melyek a klasszikus és az új zenéket rendhagyó módon kapcsolják össze – az utóbbi években a Budapest Music Center-beli Csalog Gábor-vasárnapok sorozatának keretében. Koncertezett csaknem minden európai országban és az USA-ban, olyan rendezvényeken, mint a Kuhmo-fesztivál vagy a Schleswig-Holstein Music Festival. Partnerei voltak többek között Keller András, Kemenes András, Heinz Holliger, Pinchas Steinberg, Pekka Kuusisto és Nicolas Altstaedt. Diszkográfiája egyebek mellett magában foglal egy Schubert-válogatást (2002: Schubert-művek, BMC CD 084), Liszt és Ligeti Transzcendens etűdjeinek felvételét (2004: Transcendental Etudes - Liszt és Ligeti, BMC Records, BMC CD 095), valamint Kurtág György Játékok című darabjainak felvételét, mely 2008-ban duplalemezen jelent meg a BMC Records gondozásában (BMC CD 139). Legutóbb 2016-ban jelentetett meg albumot, mely Beethoven-szonátákat, valamint Szőllősy és Csapó-művek koncertfelvételeit tartalmazza (BMC CD 224). A zongoraművész több alkalommal részesült Artisjus díjban, 2003-ban pedig Liszt-díjjal tüntették ki.

www.gaborcsalog.com