A TRIAD-ot három éve hoztuk létre, hogy közösen fedezzük fel a nagy zenei ismeretlent, azokat a soha nem látott tájakat, ahova csak egymás segítségével tudunk eljutni.

Ehhez a kalandhoz csatlakozott hozzánk a nagyszerű gitáros, Lionel Loueke, aki nyitottságával, alázatával és különleges személyiségével még szebbé és izgalmasabbá tette utazásunkat. Úgy érzem, hogy a zene befogadott minket és új otthonra leltünk.

Napjainkban több millió ember indul ténylegesen útnak az ismeretlenbe egy jobb élet reményében, akarva-akaratlanul. Bízom benne, hogy ők is befogadásra és elfogadásra találnak valahol…

Köszönet Tzumónak, Marcinak és Lionelnek a közös utazásért, Tamásnak és Viktornak a nagyszerű hangmérnöki munkájukért, Boginak és az egész BMC stábnak a támogatásukért. Köszönök mindent a családomnak, Milánnak, Marcinak, Hannának és Leilának.

 

---

Élénken emlékszem a decemberi estére, amikor a mindig választékos Bacsó Kristóf nagyvonalúbban és lezserebben szólózott, mint valaha. Egy sztárvendég és megszokott együttesének társaságában történt meg ez a felszikrázás. Az intellektuális és érzelmi hév, amellyel a zenészek játszottak, erős kontrasztban állt a kinti hideggel. Bacsónak szép számmal vannak követői itthon, de a ház tömve volt a vendég, Lionel Loueke felbukkanásának tiszteletére. Az amerikai, de Beninből származó gitáros-énekes-szerzőt a később Pannon Blue néven végleges formáját elnyerő anyag felvételére hívta meg Bacsó. akivel még az Amerikában töltött évek alatt barátkozott össze. Időközben Loueke világsztár lett, 2008 óta a Blue Note adja ki lemezeit, többek között Herbie Hancock és Joe Lovano, Robert Glasper és Wayne Shorter zenésztársa.

Bacsó, aki igazi zenei intellektus, sok emlékezetes témát tett le már a kottatartóra, mint például a Caffeine Express vagy a Lunar Dance címűeket, és ezeket élvezetes hangszerelésekben szólaltatta meg kvartettje, kvintettje vagy a Modern Art Orchestra big band, amelynek kulcstagja. Olyannyira, hogy a MAO ez idő szerint utolsó korongját kizárólag az ő szerzeményeinek szentelték. Bacsó talán azért ennyire gondolkodó zenész, mert klasszikus hegedűt tanult először, és nem a tinédzserek dühével kezdte el fújni a szaxofont. Az improvizálás lehetősége vonzotta a jazzhez, és ez irányú lelkesedését azóta is megőrizte: mindannyiszor érezni lendületét, ahányszor belekezd egy szólóba. A stúdióbeli szabad rögtönzések általában nem kerülnek rá a mesterszalagra, de ez itt másképp van: két ad libitum tétel is található a lemez végleges formájában.

Bacsó a Zeneakadémia jazz tanszaka után Párizsban, majd Bostonban, a Berklee-n tökéletesítette tovább tudását. Jelentős számú munkája jelent meg azóta lemezen, szinte mindegyik a BMC Recordsnál, kvartett, kvintett és big band; koncert- és stúdiófelvételek. Gadó Gáborral (gitár) és Oláh Kálmánnal (zongora), két európai szinten is magasan jegyzett zenekarvezetővel több felállásban is szerepelt. Bár sokáig az altszaxofon volt az első választása a fúvós arzenálból, miközben mindig kéznél volt más hangfekvésű hangszer is, a tény, hogy újabban már a tenor az első számú hangszere, jelentősen megnövelte művészi kifejező erejét.

A Triad, ami történetesen csak Berklee-t megjárt magyar jazzmuzsikusból áll, és ami már negyedik éve a legfontosabb zenekara, jelentős pozícióra tett szert a jazz színtéren. A legfiatalabb tag Juhász Márton, a leghalkabb szavú dobos az általam ismertek közül, de attól még állandóan tele van az előjegyzési naptára saját projektjeivel és vendégként. Szinte minden stílusban otthon érzi magát, bár az is biztos, hogy az afrikai ritmusok iránt különös vonzalmat táplál.

Bacsó régi társa, Tzumó Árpád, aki a Berklee után a Monk Institute-on végzett, érdekes szóló projektek egész sorát adta ki, legutóbb egy magyar népdalfeldolgozásokat tartalmazó akusztikus zongora-lemezt. Bacsóval nagyszerű közös pillanataik voltak már, különösen akkor, amikor a szaxofonos barátja eredeti ötleteit nagyobb ívben bonthatja ki zongorán , mint például a No Blue című számban. Egy másikban, a This is for Ornette-ben, amit Bacsó nagy példaképének emlékére komponált, Tzumó fantasztikus dolgokat produkált elektromos billentyűkön is. Tzumó elképesztően érzi a Fendert, máshol pedig ensemble-játékosi képességeit kamatoztatja, összetartja a szóló szaxofont és a feltett zenei kérdésekre válaszoló, majd éppen visszakérdező gitárt. Loueke egyformán izgalmas, amikor unisono követi a dallamot, vagy éppen ellenpontoz. A gitáros olyan pillanatban érkezett vendégségbe a Triadhoz, amikor a zenekar csúcsra ért: elég ideje voltak már együtt, és rengeteg megvalósításra váró ötlet lapult a puttonyukban.

A Triad tagjainak magyar zenei hátterét különös fényben világítja meg a Pannon Betyars on the Land of the Pampas című szám. Persze könnyen átélhető ez a külföldi hallgatók számára is, köszönhetően annak, hogy iróniával és humorral kezelik ezt az örökséget. A “blue” fogalma nem lehet idegen attól a néptől, amelyiknek eddigi két világslágere a Szomorú vasárnap és a Hulló falevelek. De Loueke és a világcsavargó magyar barátai egy egészen másik történetet tesznek átélhetővé.

Zipernovszky Kornél