A létezés ritmikus aspektusa

A létezésnek talán van egy mozdulatlan aspektusa. Ha lélegzetünket visszafogva, pislogás nélkül, egyedül állunk az erdőben, legalábbis úgy tűnik. Viszont a ritmikus aspektus annyira nyilvánvaló; lélegzet, szívdobbanás, nap, év, szerelem, élet... zene.


Mondják, az indiai zene bonyolult ritmikai ciklusai a csillagok járását utánozzák, a rubátó leírhatatlanul bonyolult ritmusa olyan, mint a létezés legtöbb ciklusa. Kiszámíthatatlan. A dzsessz szívből jön. Úgy is pulzál.

Nagyon köszönöm barátaimnak, Elemérnek, Józsinak, Petinek, Andrisnak és Zolinak, ennek a beláthatatlanul nagy ritmikai tudású társaságnak a művészetét és szeretetét. Nagyon köszönöm Helennek és Pallénak, e két nagyszerű embernek és zenésznek, hogy megismerhettem őket, és hogy zenéjük gazdagabbá tette az életem.

Pallénak azt is köszönöm, hogy ha lélegzetemet visszafogva, pislogás nélkül hallgatom zenélni, érzem a létezés mozdulatlan aspektusának jelenlétét. Erre csak ő képes.

Juhász Gábor


Egy esős, szeles estén találkoztam először Gáborral, amikor Helennel és Terjével koncerteztem Budapesten. Ekkor mindkettőnkben megfogalmazódott a vágy, hogy újra találkozzunk, és egyszer majd együtt játsszunk. Nem sokkal később azzal a kéréssel keresett meg Wallner György, hogy szerepeljek Gábor új lemezén, és hozzak saját szerzeményeket is. Arra gondoltam, jó lenne, ha a hárfa is része lehetne a hangzásképnek, különösen az In spite of... című számban.

Nem sejtettem, hogy ennyire különleges élmény lesz a lemez felvételével töltött hét, s hogy ilyen nagyszerű muzsikusokkal és csodálatos emberekkel ismerkedhetek meg és játszhatok.

Gábor, Zoltán, József, Péter, András, Elemér. Nagyon élveztem Gábor zenéjét játszani, és igen hálás vagyok mindazért, amit ők mindnyájan hozzáadtak az én számaimhoz. Ezek:

a Youth... emlékezés gyermeki énünkre… amely remélhetőleg még mindig megvan bennünk!,
és az In spite of... egy olyan kompozíció, mely eredetileg a Nemzetközi Rehabilitációs Központ a Megkínzottakért és annak dán alapítója, Dr. Inge Genefke munkájának tiszteletére íródott.

Palle Mikkelborg


Juhász Gábor (1968) a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola dzsesszgitár szakán Babos Gyula tanítványaként végzett, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem dzsessz fakultásának hallgatója lett.

Korai tanulóévei után részt vett a Pangea, majd a Tin-Tin Quartet alapításában. Ezek az együttesek kreatív alkotóműhelyként működtek, szintézist teremtve a keleti népzenék, a kortárszene és a dzsessz között. A Tin-Tin Quartetnek majdnem egy évtizedig tagja volt.

1999-ben régi barátaival újraélesztette az Off Course együttest, melynek első lemeze, a Street of secrets (BMC CD 024) a dzsessz magyarországi főáramába sodorta. Ennek hatására hívták meg 2000-ben a Balázs Elemér Quintetbe és 2001-ben a Trio Yengibarjanba. Az együtt készített lemezek, az Always that moment (BMC CD 037) és a Tango passion (BMC CD 051) a korszak legnépszerűbb magyar dzsesszalbumai közé tartoztak.

Lantos Zoltán, az Indiából hazatérő hegedűs 2002-ben Mirrorworld nevű zenekarába hívta, melyben Dresch Mihállyal és Horváth Kornéllal játszik együtt. A kvartett Tiptoe ceremony című albuma (BMC CD 078) a Gramofon magazin szavazásán a „2003-as év legjobb magyar dzsesszlemeze” díjat nyerte el.

Az utóbbi években számos külföldi muzsikussal lépett színpadra, akik közül Archie Shepp, Charlie Mariano és Erik Truffaz hatása hagyott mély nyomot a játékán. Az utóbbi két zenésszel való együttműködése hallható az Off Course és Erik Truffaz Tales of the lighthouse című lemezén (BMC CD 077), valamint a Balázs Elemér Group és Charlie Mariano Our worlds beyond című albumán (BMC CD 086).

1990 óta dzsesszgitár-szakos zeneiskolai tanár, zenei tárgyú cikkei 1998 óta jelennek meg rendszeresen. Munkássága elismeréseként 2002-ben elnyerte a Gramofon magazin „Magyar Jazz Díját”.


Palle Mikkelborg (1941) 1956-ban kezdett trombitálni, professzionális zenei pályája 1960-ban indult. Zenekari muzsikusként akkor vált ismertté, amikor a hatvanas években a Dán Rádió Dzsessz Zenekarának és Big Bandjének tagjaként dolgozott. A következő évtizedben – e zenekarok vezetőjeként – kiteljesedett zeneszerzői és hangszerelői tehetsége, miközben más szerzők kompozícióinak avatott előadójává vált. Ugyanakkor kisebb együttesekkel is játszott, így hangszeres tudását és szerzői képességeit is folyama-tosan tökéletesíthette.

A muzsikustársak körében egyre növekvő elismertségének köszönhetően Mikkelborg az 1980-as évek során Európában és Japánban turnézott, illetve lemezfelvételeket készített olyan kiválóságokkal, mint Gil Evans, George Russell, L. Shankar, Hermeto Pascoal, Gary Peacock, Dino Saluzzi, Terje Rypdal, Jan Gabarek, Trilok Gurtu és Abdullah Ibrahim. Közben saját, nagysikerű együttesét, az Entrance-t vezette, s tagja volt Kenneth Knudsen és Niels Henning Ørsted Pedersen oldalán a Heart to Heart Triónak.

1984-ben egy nagyszabású mű, az Aura megalkotására kérték fel, mely Miles Davis számára íródott abból az alkalomból, hogy a legendás trombitás megkapta a dán Léonie Sonning zenei díjat. Néhány hónappal a bemutató után Davis visszautazott Dániába, hogy részt vegyen a darab felvételén. A stúdiómunkát a szerző irányította. A különleges zenei anyagot 1989-ben adták ki, mely számos nemzetközi díjat kapott, köztük két amerikai Grammyt.
Az elmúlt években Palle Mikkelborg sokat dolgozott együtt Terje Rypdal norvég gitárossal és Helen Davies walesi hárfással.

Legfrissebb, megrendelésre készült művei között szerepel az A noon of night című – Erik Brun táncmű- vészről készült – dokumentumfilmhez írt kísérőzene, melyet a Danish Royal Chapel kórusa hárfakísérettel adott elő, és amely világszerte kitűnő kritikákat kapott; a The voice of silence című darab, mely big bandre, hangszalagra és szólistákra íródott (lemez-felvétel is készült belőle, 2000-ben a Dán Rádió Big Bandje mutatta be Ausztráliában és a Távol-Keleten); valamint a Going to pieces without falling apart című kettősverseny (hegedűre, hárfára és vonósokra), amelyet 2003-ban mutatott be Elise Batnes, Helen Davies és a Bergeni Kamarazenekar.