Nemzeti Filharmonikus Zenekar, vezényel Kocsis Zoltán Gustav Mahler - Symphony No. 1

BMCCD188 2014

Mahler 1. szimfóniájának ősbemutatójára 1889. november 20-án a budapesti Vigadóban került sor a 29 éves szerző vezényletével és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével. Az ekkor 5 tételes művet Mahler többször is átdolgozta, végül az 1896-os Berlinben előadott 4 tételes változat vált közismertté. Noha az ősbemutató partitúrája a mai napig nem került elő, egy következő öt tételes változat fennmaradt, ennek Blumine tételét a végleges változatba másodikként beillesztve vezényelte Kocsis Zoltán a művet a jelen CD-n hallható formában.


Produkciós adatok

A felvételt a Magyar Rádió készítette 2004. február 29-én és március 30-án Budapesten,
a Zeneakadémia koncerttermében.
Zenei rendező: Matz László
Hangmérnök: Mosó Endre

Borító: Huszár László / Greenroom

Producer: Gőz László
Társproducer: Kovács Géza
Label manager: Bognár Tamás

Készült a Külügyminisztérium és a Visegrádi Csoport 2013-14 évi Magyar Elnökségének támogatásával, együttműködésben az MTVA-val.


Ajánlók

Colin Anderson - International Record Review (en)

Grant Chu Covell - La Folia (en)

Ralph Moore - musicweb-international.com (en)

Stéphane Friédérich - Classica (choc) (fr)

Thierry Soveaux - Diapason (5 diapasons) (fr)

Jean-Charles Hoffelé - Artamag (fr)

Pablo Sánchez Quinteiro - gustave_mahler.es (es)

Paolo Tarsi - L'algebra delle lampade (book) (it)

Paolo Tarsi - Artribune (it)

Rudolph Tang - Music Weekly Beijing (中文 - zh)

Łukasz Kaczmarek - Muzyka21 **** (pl)

Kovács Sándor - Muzsika (hu)

Balázs Miklós - Gramofon ***** (hu)

Sinkovics Ferenc - Magyar Hírlap (hu)

Lehotka Ildikó - Papiruszportál (hu)

Sipos Róbert - Kultifilter (hu)

Czékus Mihály - HFP online (hu)


3500 HUF 11 EUR

Gustav Mahler: I. (D-dúr) szimfónia, „A titán”

01 Langsam, schleppend. Im Anfang sehr gemächlich 15:01
02 Andante allegretto (Blumine) 5:51
03 Kräftig bewegt, doch nicht zu schnell 6:46
04 Feierlich und gemessen, ohne zu schleppen 9:11
05 Stürmisch bewegt 17:55
Teljes idő 54:44

Online terjesztők listája



Mahler 1. szimfóniájának ősbemutatójára 1889. november 20-án a budapesti Vigadóban került sor a 29 éves szerző vezényletével és a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának közreműködésével. Az ekkor 5 tételes művet Mahler többször is átdolgozta, végül az 1896-os Berlinben előadott 4 tételes változat vált közismertté. Noha az ősbemutató partitúrája a mai napig nem került elő, egy következő öt tételes változat fennmaradt, ennek Blumine tételét a végleges változatba másodikként beillesztve vezényelte Kocsis Zoltán a művet a jelen CD-n hallható formában.

 

Kapcsolódó albumok