Ensemble Ensemble Live at Atelier du Plateau

BMCCD364 2025

Előadók

Mari Kvien Brunvoll – ének, elektronika 
George Dumitriu – hegedű, brácsa
Eve Risser – zongora, preparált zongora, alt fuvola 
Kim Myhr – gitár
Toma Gouband – dob, ütős hangszerek


Produkciós adatok

Zeneszerző: Ensemble Ensemble, kivéve En Sang om Døden vokális dallama, amely tradicionális dallam Johan Hufthammer után
Dalszöveg: Mari Kvien Brunvoll, kivéve En Sang om Døden, írta Dorothe Engelbretsdatter
Élő felvétel: Atelier du Plateau, Párizs 2018 június 1-2
Felvétel, keverés és master: Céline Grangey
Borító kép: Pauline Rühl-Saur
Borítóterv: Natter Anna 
Producer: Gőz László 
Label manager: Bognár Tamás 


Ajánlók

Jean-Jacques Birgé - Jean-Jacques Birgé - blog (FR)


3500 HUF 11 EUR

Ensemble Ensemble - Live at Atelier du Plateau

01 En Route (On the way) 16:25
02 Venter (Waiting) 5:00
03 En Sang om Døden (A song about death) 6:52
04 Ka da (What then) 7:53
05 Framtida (Future) 9:11
Teljes idő 45:20

Az Ensemble Ensemble zenéjében van valami elmélkedő jelleg. Elmélkedő – így írjuk le azt a személyt, aki a semmibe bámul, akinek a figyelme és akarata mintha fel lenne függesztve, gondolkodása folyékony és folyamatos, érzelmei aktívak, de a háttérben marad, akár egy hangulat, szinte észrevehetetlenül, mint a levegő vagy egy színárnyalat. A merengő ember úgy tűnhet, mintha valami kísértené, vagy csak elmerülne a gondolataiban. Lehet mozdulatlan vagy mozgásban – például sétálhat. Testtartása és megjelenése egyik esetben sem a környező világra irányul, inkább semleges, eltávolodott a mindennapi társadalmi interakciók apró drámáitól. Mintha a hétköznapi idő megállna, és az ember egy másik helyre kerülne. A gesztusok, a testbeszéd, a járás mind üresnek, közömbösnek tűnnek, de valójában cselekvés zajlik mögöttük. A formák utat nyitnak a mozdulatok és a figurák szabad áramlásának, benépesítve ezt a belső teret, amelyet senki sem lát, még akkor sem, ha mindenki a saját álmodozásai és elmélyült képzetei alapján értelmezi őket. A merengő ember jelen van, bár magából hiányol valamit, és arra invitálja a hallgatókat, hogy térjenek vissza önmagukhoz, ahelyett, hogy a világba vetnék magukat.

Az Ensemble Ensemble öt tagjának – Mari Kvien Brunvoll (ének, elektronika), Eve Risser (zongora, fuvola, ének), George Dumitriu (hegedű, brácsa), Kim Myhr (gitár) és Toma Gouband (dob, ütőhangszerek) – zenéjét nagyjából így lehetne leírni. Mélabús zenéjük paradoxona, hogy ez az öt ember élénk, precíz és figyelmes egymás felé, így játékukban nyoma sincs tévelygésnek. Tele van visszafogott érzelmekkel és lebegő, nosztalgikus hangulattal. Mindannyian határozottan a saját nyelvüket beszélik, anélkül, hogy megpróbálnák eltorzítani vagy lefordítani. Az egyes zenészek jellegzetes megszólalása és hangszeres preferenciái azonnal felismerhetők, de ez az összefonódás nem az egók halmozása, sem a kijelentések szinkronizálása, inkább belső helyet jelöl ki, teret adva önmagának és nekünk is. Ennek köszönhetően jelen vagyunk az album hallgatása közben.

Mi ez a belső hely? Én úgy érzékelem, mint az emlékek régióját. Mari Kvien Brunvoll olyan dallamot rajzol, amelyet mintha valós időben olvasna a távoli múltból, talán még a túlvilágról is, szótagról szótagra, magánhangzóról magánhangzóra, néha visszhangozva, megkettőzve, elektronikusan modulálva. Toma Gouband néhány kő ütögetésével cseppek és hullámok folyékony univerzumát varázsolja elő, amelyre George Dumitriu pizzicatói válaszolnak, már amikor nem Kelet- és Észak-Európa népi hegedűinek emlékét idézi fel. Ezek mintha egy szűrőn keresztül érnének el hozzánk, ami hol egy harmonikát, hol a felhang ragyogását, máskor pedig egy táncformula hajlítását ereszti át. Kim Myhr gitárja és Eve Risser zongorája – feltárva hangszereik teljes textúráját és ütősjellegét is – minden harmóniakapcsolatot egy formulával, egy töredékkel és egy vázlattal határoz meg. Minden alkalommal az utalások világába merül, majd a dialógus felszínén felbukkan, aztán a zenekar tovatűnik. Semmihez nincs ragaszkodás, semmi sem tart örökké. Minden összhangzat, minden zenei időbuborék anélkül, hogy erre törekedne, felszabadítja a mélyen eltemetett emlékeket, amelyek aztán hangszeres visszacsatolásokban és rezgésekben törnek utat maguknak. Aztán az emberi hanghoz eljutva végül azzá a levegővé válunk, amit belélegzünk. Különös érzés lehet ez számunkra: mintha egy ezerféle konnotációval teli visszhangkamrán haladnánk át, amely mindenki számára más és más, attól függően, hogy milyen a saját jazz-, folklór-, azaz zenetörténete.

A zeneszerző, Bartók Béla, több ezer paraszti dalt és táncot tanulmányozott, szenvedélyesen gyűjtötte őket Magyarországon, Romániában, Szlovákiában és másutt, fokozatosan integrálva nyelvezetébe a népzene dallamvilágát és ritmikáját. Először az eredeti harmonizációkat publikálta, majd ambiciózusabb műveinek fő témáiként is használta őket, mielőtt eljutott ahhoz, amit „képzeletbeli folklórjának” neveznek. Azaz olyan zenei kifejezésnek, amely többé-kevésbé közvetlenül egy adott repertoárból és régióból származik, de valójában a zeneszerző találta ki a folklórról szerzett tudása és intuíciója alapján, és ez a metódus második természetévé vált. Bartókot etnomuzikológiai kutatásai – amelyek az 1930-as években Anatóliáig vezették – és zeneszerzői tevékenysége a kezdeti lelkes nacionalistából fokozatosan az identitáskorlátok éles bírálójává formálták.

Mindezzel nem egy még újabb „képzeletbeli folklór” felé vezet minket az Ensemble Ensemble, szabadon merítve a norvég és elzászi repertoárból, több más zenei kultúrából, vokális és instrumentális, kísérleti és hagyományos, elektronikus
és analóg hangszerekkel megvalósítva? Bartókhoz hasonlóan, de egy kollektíva összefogása révén, zenéjük a folklórt a jelenben élteti tovább. Elgondolkodtató, de nem melankólikus, másik tér-időben jár, de történelem és földrajz nélkül. Olyan helyen, amely senkié, ám ahol mindannyian együtt rezgünk.

Nicolas Donin, 2025 tavasz

Kapcsolódó albumok