Ismét itt az ideje, hogy ránézzünk, milyen közös zenei kapcsolódási pontokat találhatunk a harmadik albumunkhoz, amit egyetlen nap alatt rögzítettünk egy kölni stúdióban 2025 elején. Őszintén szólva, hét év alatt mindhárman elég sokat változtunk. De a különböző nézőpontokból és zenei nézeteltérésekből fakadó feszültségek és konfliktusok valami értékeset hoztak magukkal: keményen kivívott kompromisszumokat és értelmes előrelépési lehetőségeket, melyek során mindhárman folyamatosan új területeket fedezünk fel (akár akarjuk, akár nem). Ez nagyrészt különböző referenciáinknak és sokszínű zenei hátterünknek köszönhető.

Elsősorban élő zenekar vagyunk; szívünk mélyén egyikünk sem stúdiózenész. Szeretjük a kockázatot és az örömöt, ami abból fakad, hogy olyan anyagot adunk elő, amit épp csak annyira ismerünk, hogy végigjátszhassuk. Ezt szem előtt tartva egyvégtében vettük fel az albumot, többnyire a teljes darabokat (Kit néhány részt saját szórakozására utólag átszerkesztett). Ez van. Így hangzunk élőben.

A dalírási feladatokat megosztottuk egymás között. Reinier és Kit szerezte a legtöbbet, Jonas egy dalt és pár feldolgozást. Az egyik figyelemre méltó átdolgozás a Hard Time Killing Floor Blues Skip James- től, a legendás Delta blues gitáros-énekestől. Ennek a dalnak az eljátszása kihoz Reinierből valamit, amitől általában vonakodna, és ezt imádjuk. Emellett ez egy nagyon egyedi, gyönyörű és nehéz dal, megalapozza az album egészét. Mondani sem kell, hogy az eredetit is meg kell hallgatni.

Zeneszerzőként Kit és Reinier egyaránt szeretik a klasszikus zenét (Kit orgonajátéka templomi szertartásokkal kezdődött). A Rue Ballu című számban jó néhány harmónia Lili Boulanger műveiből származik (a dallam ritmusa pedig a rapper JID egyik számából), míg Kit Form of Attack című dala Messiaen műveiből merít ihletet. Ezt a (harmóniailag) grandiózus hangzást gyakran ellensúlyozza Jonas ritmizálása, amely nyíltan tiszteleg Terry Bozzio előtt.

A Hammond trió felállás önmagában is zenetörténeti jelentőségű. Mi valamennyire beleillünk, ám nem teljesen. Kit gyakran úgy játszik a Hammondon, mint egy templomi orgonán, Reinier gitárjátéka számtalan műfaj örökségét hordozza, Jonas ritmusai pedig az avantgárd és a korai drum and bass / Squarepusher korszak felé hajlanak. Mindez jelentős szabadságot biztosít számunkra mind szerkezetileg és esztétikailag. Ha figyelmesen hallgatod az utolsó számot, hallhatod a távolban egy kopasz sas visítását.

A csoport kialakulóban lévő mintázata a különböző zenei perspektívák közötti középutat megtalálni. Úgy véljük, hogy ez nagyon sokat jelent számunkra és a zenénknek is. Nem kell ugyanazokat a döntéseket meghoznunk, vagy mindent ugyanúgy hallanunk – csak hajlandónak kell lennünk megtalálni azt a középutat, amely mindhármunknak lehetővé teszi az egyéni kiteljesedést. Így a zenekar természetesen egészében is kifejezi magát előrehaladása közben. Néha éppen a zenei konfliktusok teszik a legérdekesebbé a történéseket, és ezeken a pillanatokon keresztül tudjuk befogadni az új ötleteket és irányokat. Nem akarunk túlzottan önelégültnek tűnni, mert amiről itt beszélünk, az semmiképpen sem új ötlet... de jelenleg ez az igazság magunkról, amit zenekarként tanulunk elfogadni.