Jó hetven évvel ezelőtt kezdték el az amerikai fekete zenészek a jazzt egy addig szokatlan hangszerrel, a Hammond-orgonával gazdagítani. Kezdeményezője Wild Bill Davis volt, aki az ötvenes években többet között Count Basie-t és Jimmy Smith-t is inspirálta. Smith maga is számos jazz-zorgonista példaképévé vált stílusmeghatározó, sziporkázó játékával, akik, nemritkán a gospelhagyományok hatása miatt, bevezették
a blues-os, érzelmes soult a Hard Bopba. Ezzel szemben Larry Young 1969-től Tony Williams Lifetime nevű együttesében a jazz és a rock fúziójának motorja volt. A szintetizátorok és billentyűs hangszerek fejlődése a nyolcvanas évek elején háttérbe szorította az orgonát, de a következő zenészgeneráció már pár évvel később leporolta a Hammond-orgonát.

Daniel Erdmann (1973) nemzetközi együtteseiben és projektjeiben gyakran nyűgözte le közönségét innovatív gondolataival. Példaként említhetjük a Velvet Revolution szólistatriót, amelyben Erdmann, a minden stílusban jártas szaxofonos és zeneszerző Theo Ceccaldival (hegedű) és Jim Harttal (vibrafon) virtuózan egyensúlyozott a kamarazenei színgazdagság és a dinamikus improvizáció között. Erdmannt többször ki is tüntették produkcióiért, például kétszer a német zenekritikusok éves díjával, a Német Jazzdíjjal, és a francia Jazzakadémia (Académie du Jazz) Európai zenészdíjával (Prix du musicien européen). Személyes, árnyalt zenei nyelvezete és sokféle, a karizmatikus-füstös hangszíntől az éles-rekedt kifejezésekig terjedő játékmódja a hangok között fel-felcsillanó finom humorral társul.

Az Organic Soulfood gondolata négy évvel ezelőtt született meg Erdmannban. Tulajdonképpen tanulmányutat tervezett New Orleansba, ám a pandémia keresztülhúzta számításait. Ehelyett otthon ült, lelassulva, ahogy mindenki, és a jövőről elmélkedett. 2021 elején aztán testet öltött az orgonatrió terve. „Bizonyos módon az együttes az eredeti tervemet tükrözi, miszerint a jazztörténet bizonyos aspektusaihoz szerettem volna közelebb kerülni. Ehhez jött hozzá Antonin Rayon, akinek a munkáját már pár éve követtem, és akivel valami újat szerettem volna kidolgozni.”

Visszatekintve Erdmann a jazzhagyományokkal való foglalkozást a koronavírus eseményeire adott indirekt reakciónak is tekinti. Egy kis nosztalgia megnyugtatólag hat, sőt, még a biztonságérzetet is adhat. Emellett a Hammond-orgona a játékmódtól függően többé vagy kevésbé spirituális légkört közvetít. Lelki táplálék tehát, Organic Soulfood. Aztán Erdmann tervei a projekttel megváltoztak. Ennek kiváltó oka pedig egy súlyos betegség gyanúja volt, amelyről aztán később kiderült, hogy szerencsére kevésbé komoly. „A diagnózis után közvetlenül hirtelen már nem a biztonságról gondolkoztam, hanem az ismeretlen intuitív keresése mozgatott meg – talán az is, hogy megbarátkozzak a bennem rejlő ismeretlennel.” Ilyen háttér előtt persze megváltozott zeneszerzői indíttatása is. A darabok rizikósabb formát öltöttek, az „édes ismeretlenbe” (Into the Sweet Unknown) vezető útra tértek.