CSENDTÖREDÉK

Simone Weil, a 20. század egyik legautentikusabb misztikusának fontos tanítása, hogy a megszerezhető tudás mindig másodlagos – ami valóban lényeges, az a figyelmünk iskolázottsága. Hogy például valóban észrevesszük-e (és nem csak diagnosztizáljuk) az elesett embert, a színeket a fehérben, a tartalmasat az üres térben, vagy a hangok teljességét a csendben. Erre, az érzékszerven túli felfedezésére hív a Balance új lemezével. Mindennapos tapasztalatunk ugyanis az örök töredékesség: az ideák világában elhelyezkedő tökéletesség nem birtokolható, ahogy az isteni tudás sem.

for we know in part – szól a címadás, így, a kisbetűk halandóságával. „Az ember mindig szeretné meghaladni a saját határait, fejlődni és tökéletesebb lenni. Kizárólag ez a vágy tud a legfényesebben megszólalni. De hiába minden erőfeszítésem, az Isten igazsága és tökéletessége végtelenül más dimenzió, amire méltatlanok vagyunk. Azzal szembesültem, hogy amit a saját erőnkből próbálunk elérni, az mindig véges és emberi marad. Ezért tulajdonképpen nem is az a fontos, amit csinálunk, hanem az, amire a cselekedeteink mutatnak; és ha valami igazán jó a zenében vagy bennem, az eredendően nem belőlem fakad, hanem kapom” – nyitja ki a szerző, Ávéd János a cím mögötti horizontra nyíló ablakot.

Ha úgy tetszik tehát, ez a lemez minden egyes hangjával és a hang hiányával, a csenddel is ezt az elérhetetlent ábrázolja. A for SW című, nyitó kompozíció ebből a szempontból egy formai metonímia: bonyolultsága révén a Balance, mint zenekar képességeinek a határát lokalizálja. „Annyira nehéz ezt a kompozíciót hiba nélkül eljátszani, hogy minden egyes alkalommal el kell mennünk a határainkig” – mondja erről a zenekarvezető. Összetettsége indokolja azt is, hogy a lemez többi kompozíciójával szemben a for SW nem koncertfelvétel formájában, hanem stúdiófelvételként került a lemezre. A szabad improvizációból született zenedobozban viszont már éppen a figyelem minőségére, és az intenzív jelenlétre helyeződik a figyelem: “Tudok-e jól hallgatni, eléggé nyitva vagyok-e arra, hogy befogadjak?” – szól a magyarázat.

A talizmán című kompozíciót a szerző elmondása szerint a spanyolországi Rondában található, mór király házánál tett látogatása ihlette. A turistalátványosság megkopott patinája eszébe juttatta: „anélkül, hogy észrevennénk, rengeteg materiális dolog után kapkodunk, pedig alapvetően nem a talizmánjainkból – a pénzből, karrierből, biztonságból, vagy a kényelemből – merítünk erőt”. A kompozícióban mindez egy néhány hangból álló, elektronikus effektekkel szétcincált dallamsorban manifesztálódik.

A töredékesség-tudatban gyökerező művészi alapállás sajátossága az empátia is, ami hozzásegíti a művészt a megszokottól eltérő látásmódhoz. Ezt alkalmazza a szerző a dobzene című kompozícióban, amiben fordít a dallam-uralta, hierarchikus, nyugati zenei gondolkodáson, és ritmikai alapokról indulva, egy dobos szemszögéből komponál, ami ezúttal Benkó Ákos jutalomjátékát is jelenti. „Legtöbbször dallamtémákban gondolkodunk. Arra gondoltam, kipróbálom, mi történik, ha megírok egy »dobimprovizációt«, és azt meghangszerelem dallamhangszerekre. Így már egészen téma-hatású lett a dobszólam”. A dialog 3 című darabban Ávéd János az évekkel korábbi kompozíciós technikát folytatja, amiben zenésztársaival az emberi beszéd finom prozódiájának ritmusát és dallamát alkalmazza a zenekarra.

A gyertyaláng egyszerűségével világlik ki a kóringyáló (angyali vigasság) című opusz a lemez mértani középpontján; a címben sejtetett népies, balladisztikus atmoszféra a szaxofontémában éppen csak egy fuvallat erejével köszön vissza. A címmagyarázat szerint ez a dallam a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó betlehemes kántálás vagy kóringyálás elképzelt hangulatára emlékeztette őt: a letűnt népszokás során a falusi emberek csoportba verődve házról házra jártak, énekükkel köszöntve a háziakat. A szaxofon magányában már nem a hagyománytiszteletet, sokkal inkább e közösségi szokás nosztalgiáját érzékeljük a városi ember szemszögéből, ahogy Ávéd játéka is kellően stilizált ahhoz, hogy ne egy népies műdal hatását keltse. Hogy mennyire nem definiálja magát népzenei kötődésű alkotónak, azt a kóringyálót követő electric 2 című szám is egyértelműsíti, amelyben Fenyvesi Márton a korábbi lemezen szereplő, azonos című kompozícióhoz hasonlóan effektpedál-arzenálon idéz meg rockos hangzásvilágot, úgy, hogy mindezt mégis a lemezegész intimitásának szolgálatába állítja.

A műfaji sokszínűséget mutató kompozíciók hátterében láthatatlan főszereplőként vonul végig a csend, és ha jól irányítjuk a figyelmünk fókuszát, az elmosódó háttérből előtér válhat. Ávéd János a lemez végkifejletében abszolút főszereplővé emeli a csendet. Nem a John Cage-i értelemben, sokkal inkább úgy, ahogy Arvo Pärt gondolkodott az efféle üres helyekről: „A zenémet a fehér fényhez tudnám hasonlítani, amelyben ott van minden szín. Van egy prizma, amely megjelenítheti a színeket, és ez a prizma a hallgató lelke” – mondta, és ha a fehér fény lehet a csend allegóriája, akkor az a teljességet az észt mester által „legérzékenyebb hangszernek nevezett” helyen, a hallgató lelkében bontja hangokra. Így a vaikus című kompozícióban már nem is a szünetek tagolják a zenét, hanem a hangok ütnek pontszerű ékeket, útjelzőket az egyvégtében húzódó, széles és tágas csendbe. Ezzel a fordított gondolkodással egyrészről a címben foglaltak válnak transzparenssé – miszerint csak részleges a tudásunk – egyúttal viszont az a dilemma is feloldódik, amit Rilke úgy fogalmazott meg: „rettenetes, hogy a valóságot sosem ismerjük meg a tények miatt”. A Balance muzsikusai nem akarják hangokkal eltakarni a valóságot.

Szász Emese 

---

Köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik segítettek a lemez létrejöttében.

Barátaimnak, Marcinak és Ákosnak azt a sok munkát és odaadást, amit tanúsítanak a közös zenéléseink alkalmával. Külön köszönet “for Sz.V.” Szabó Viktornak, aki minden apró rezdülésünket a lehető legmagasabb szakmai minőségben rögzítette. Marcinak újra köszönöm, hogy önmagát nem kímélve az alaposnál is alaposabban megkeverte a lemezünk hangzását.

Köszönet Pátkai Rozinának a fotókért és az állandó támogatásért.

Köszönet Gőz Lászlónak és a BMC stábjának: Wallner Gyurinak és Bognár Tamásnak a sok segítségért, Szász Emesének a gyönyörű szövegért, Huszár Lászlónak az impozáns borítóért.

Ávéd János