Hazai termés

Magyarország klímája valamiért igen kedvező a világszínvonalú zongorista tehetségek kifejlődésére. Persze a hírnév nem mindig jár kéz a kézben a tehetséggel, nem lehet mindig mindenkinek szerencséje. Azonban a sokéves tapasztalat szerint mégiscsak azon múlik a dolog, hogy történetünk hőse nem amerikai földön látta meg a napvilágot. Ugyan ma már lehet, hogy az Atlanti óceán európai oldalán többet és gyakrabban játszanak jazzt, mint Amerikában, azért a közönség inkább csak az amerikai muzsikusokra figyel igazán oda.

Mi lenne, ha eljátszanánk a gondolattal, hogy egy huszonéves srác feltűnik New Yorkban, mint fantasztikus zongorista, nagyszerű számokat komponál, elég jó dobos ahhoz, hogy a Juilliardon tanítsa a hangszert, és mindehhez elég kapós basszgitáros – ám mindez egy személyben! Annak az esélye, hogy felfigyeljenek rá, elég nagy. A róla szóló hírek hamar bejárnák a jazzköröket, a kritikusok hamar tudatára ébrednének zenei tehetsége izgalmas voltára, és még mielőtt betenné a lábát az Óvilágba, már valószínűleg felépülne a nimbusza Európában is.

Hazája minden jazzkedvelőjének nagy szerencséjére és talán az ő személyes pechére az az imponáló zongorista, aki a fent leírt különleges tulajdonságokkal bír, Magyarországon született, itt járta ki iskoláit és a magyar jazzéletbe kapcsolódik ezer szállal. Tálas Áron mindössze 27 éves, de máris az egyik legtöbbet foglalkoztatott zongorista abban az országban, amelyik ezen a hangszeren – a jazz műfajon innen és túl – óriási hagyományokat ápol.

Ami a saját szerzeményeit illeti, és ezen a lemezen csak ilyenek szerepelnek, túl a szembeötlő eredetiségükön van valami hamvas őszinteségük, pelyhesállú frissességük, amikre még a jazzt csak ritkán vagy alig hallgató közönség is rögtön ráérez. Ezek a világos, körülményeskedéstől mentes számok nagyon jó alapanyagnak bizonyulnak az improvizációkhoz. Tálas stílusa a zongorán egyaránt mutat fel imponáló líraiságot és szélesen áradó szenvedélyeket.

A nyitószám, a Little Beggar, egy megfontolt tempójú, elmélkedő darab, amelyet megérintett a gazdag magyar népzenei hagyomány. A szerző szenvedélyes éne domborodik ki a Chicken Runban és a hasonló felfogású számokban. A gyors részeket hallgatva nem hagy nyugodni a gondolat, hogy Tálas bizonyára milyen jó interpretátora lehet Bud Powell szerzeményeinek. Áron sosem hadarja el mondandóját, mindig lenyűgöző tisztasággal játszik.

Elég magától értetődőnek tűnik választása a trió ritmusszekciójára, hogyha például a nehéz és a nagy igénybevételt jelentő Hendersong vagy a Ke-Bop című számokra állítjuk a lejátszót. Barcza Horváth József klasszikus képzettségű nagybőgős, aki a jazzben találta meg a szabadságot. Hallatlanul virtuóz művésze hangszerének, és bármilyen valószínűtlen tempóra gyorsul is fel, nagy lendületben is mindig nagyon pontosan követhető szólóinak dallamvezetése, amint az a fent említett két számból is kiderül. Azonban kísérő szerepben mindig szerény és abszolút pontos, azonnal ráhangolódik játékostársaira.

A zongoristánkkal egyidős Gyárfás Attila fiatalon is tökéletesen birtokában van a makulátlanul megszólaló dinamikáknak, amelyek egy ilyen kisegyüttes számára létfontosságúak. A Big Talk című számban kellően ki is domborodnak az elsőrangú ritmusszekció erényei. Hallható egy szép bőgő-zongora duó is az Epigramma című elgondolkodtató, lassú szerzeményben. Az album zárószáma viszont éppen sokoldalúságukat mutatja, mert a Cheese Gig egy parodisztikus szám, amely szeretetteljesen és szellemesen gúnyolja a húszas évek zenéjét.

Írásomat azzal kezdtem, hogy eljátszottam a gondolattal, merre indult volna a pályája, ha Tálas Áront sorsa éppen Amerikába veti, ámde ugyanennyi tehetséggel áldja meg. Azért így is felfigyelt már különleges talentumára valaki Amerikában. A neves zongorista, zeneszerző, hangszerelő és producer, Jon Cowherd rászánta az időt és figyelmesen meghallgatta ezeket a felvételeket. Cowherd a Brian Blade Fellowship egyik állandó tagja, saját kvartettjében Blade mellett Bill Frisell és John Patitucci vállaltak szerepet. Jon a következőképpen nyilatkozott az album zenéjéről.
„Hűha! Mély benyomást tett rám ez az album, Áron! Gyönyörű dallamok váltakoznak bátor zongorarészekkel, amelyek mind a jazz, mind a klasszikus zene ismeretéről tanúskodnak. Az album igen változatos stílust és gondolatokat mutat, a számokat mégis összeköti az egyéni megszólalás és a teremtőkészség. A szerzemények mind szép kompozíciók, és megállnak magukban is, de jól meg tudod mutatni bennük a virtuozitásodat is, márpedig ez nagy feladat. Gratulálok!”

Pallai Péter