Szent Mihály- és Szent Márton-napi polifonikus vesperások

1571-ben egy Anna Hannsen Schuman nevű özvegyasszony egy nagy értékű kéziratot ajándékozott Pozsony (akkor Magyarország töröktől meg nem szállt részének legfontosabb városa) Szent Mártonról elnevezett társaskáptalanának.

A kódex 239 többszólamú művet tartalmaz, szinte valamennyi a vesperás imaóra felékesítésére. Néhány mű szerzője azonosítható (Mouton, Isaac, Finck, Morales, Walther, stb.) de a nagyobb rész ismeretlen zeneszerzőktől származik. A kézirat valóban a napi használatot szolgálta: a kor német–németalföldi stílusával élő, többségükben rövid művek a vesperás gregorián tételei közé voltak beilleszthetők az ünnepnapokon, nyilván az éppen rendelkezésre álló énekescsapat képességeinek megfelelően. A művek többségében egy vagy többszólam is felidézi a gregorián dallamot; a 16. század végének szigorú imitációs technikája még nem jelenik meg, de hosszabb-rövidebb imitációs szakaszok rendszeresen találhatók a darabokban. A gyűjteményben egészen kiváló kompozíciók mellett egysze-rűbb letétek is találhatók, olykor-olykor kompozíciós vagy talán csak másolói hibák is akadnak. A kottába való utólagos bejegyzések azt mutatják, hogy valóban használták a kéziratot, s ez a templom fejlett reneszánsz zeneéletét tanúsítja.

Hanglemezünk két vesperást emel ki az anyagból: a templom patrónusának, Szent Mártonnak ünnepére valót, s a hozzá időben közel álló Szent Mihály-napit. Amint a régi gyakorlatban is a liturgiában alkalomszerűen keverték az előírt szövegek gregorián és többszólamú megzenésítéseit, lemezünk is vegyíti a kettőt, a gregorián tételeket is ugyanennek a templomnak fennmaradt kódexeiből átírva.

A vesperás szerkezete a következő volt:
Először öt zsoltárt énekeltek, melyek előtt és után keretvers, antifóna hangzott el. Míg a zsoltárt egyszerűen recitálták, az antifóna rövid, de dallamos tétel. Gyakori szokás volt, hogy az antifónát a zsoltár előtt csak első motívumával intonálták, majd a teljes tétel a zsoltár után hangzott el. Hanglemezünk természetesen kevés ahhoz, hogy a teljes (10-15 versszakos) zsoltárokat végig recitáljuk. A Mihály-napi vesperásban az ötből csak egy zsoltárból néhány verset, az antifónát pedig előbb többszólamú feldolgozásában a zsoltár után gregorián dallamával mutatjuk (1). A Márton-napi vesperást végig gregorián dallamával énekeljük: az öt zsoltárhoz (mindegyikből egy verspárt recitálunk) öt antifóna tartozik, a zsoltár előtt mindegyiket intonáljuk, utána végig énekeljük (12).

Az öt zsoltár után rövid szentírási szakasz (capitulum) recitálása következik (2, 13), melyre díszes melizmatikus tétel, responzórium felel (3, 14). A responzórium formája: a kétrészes főrész után kisebb csoport verzust énekel, melyre a kórus a főrész második szakaszával (repeten-dájával) felel. Az itt énekelt két responzórium nem a gregorián klasszikus törzsanyagához tartozik, hanem az annak kiegészítésére készült „frank-kori” (9-10. század) repertoárhoz. Nagy ámbitust átölelő melodikus ívek, érzelmes stílus, a repetendában elhelyezett önálló melizma jellemzik ezt a késői réteget.

Ezután a zsolozsma egyetlen verses tétele, a himnusz következik. Ha a vesperáson polifon zenét is használtak, a himnuszt „alternatim” módon adták elő: a páratlan versszakokat a gregorián dallamon, a párosakat többszólamú feldolgozásban. A lemezen szereplő két-két versszakot (4, 15) tehát úgy kell érteni, hogy a dallampárnak más-más szöveggel még kétszer-háromszor ismétlődnie kellene. A himnuszt egy rövid, recitált, de az utolsó szótagon melizmával feldíszített, zsoltárból idézett párvers, a verzikulus (5, 16) köti a rá következő hosszabb tételhez.

A vesperás csúcspontja Mária énekének (Magnificat-kantikum) éneklése, ismét antifónával. Ha többszólamban énekelték, ismét gregorián-polifon alternatim előadásban követte egymást a 12 versszak. A pozsonyi kódexben nagy számú Magnificat-letétet találunk, és megtalálható benne mindkét vesperás antifónájának polifon formája is. A Szent Mihály- vesperásban a Magnificatból négy verset idézünk gregorián dallamával, a Szent Márton-vesperásban a teljes Magnificatot énekeljük polifon kidolgozásban. A hozzájuk tartozó antifónákat a kantikum előtt gregorián, utána polifon formában mutatjuk be (6, 17).

A vesperást az ünnepnap könyörgésének recitációja zárja (7, 18). A lemez végére függesztettünk azonban még egy antifónát, mely tematikailag is, a kalendárium rendjében is jól illeszkedik a programhoz. Mihály és Márton napja (szeptember 29, november 10) közé esik a naptárban Mindenszentek, s az abban elhangzó antifóna mintegy elhelyezi Mártont is azok között, akik „fehér ruhába öltözötten követik a Bárányt” (19).

A többszólamú darabok természetesen Szent Márton pozsonyi templomában is kivételes díszítmények voltak. A liturgia rendes menete szerint a többségében gregorián tételek töltötték be a templom csarnokát. Hogy az arányokat a hanglemez is érzékeltesse, a két vesperás közé helyeztünk Szent Márton miséjéből négy tételt, azokkal a dallamokkal, ahogyan azokat Pozsonyban énekelték. A Graduale és Offertorium (8, 11) a gregorián ókorból örökölt zenei rétegéhez tartozik, az Alleluja és a Sequentia azonban (9, 10) jellegzetesen a középkor terméke.

Dobszay László

---

A források:
A többszólamú tételek: a Pozsonyi Vesperáléból (Anna Hannsen Schuman kódex, Pozsony/Bratislava, káptalani könyvtár, Knauz 11)
A vesperások gregorián tételei: Pozsonyio Antifonále (Pozsony/Bratislava, káptalani könyvtár, Knauz 3)
A gregorián misetételek: Missale Notatum Strigoniense pozsonyi használatban (Pozsony/Bratislava, káptalani könyvtár Knauz 18).
A sequentiához vö. Rajeczky B.: Melodiarium Hungariae Medii Aevi, Budapest, 1982, Nr. I. 31.)