THE PEACOCK – TRIBUTE TO ZOLTÁN KODÁLY 

CD1

1. Prelude to the Night (Fekete-Kovács Kornél)
    Fekete-Kovács Kornél – szárnykürt, Komjáti Áron – gitár

2. Este (Kodály Zoltán)
    Szerelem Csilla – szoprán 

3. Determination (Subicz Gábor)
    Korb Attila – harsona, Subicz Gábor – trombita

4. Sirató ének (Kodály Zoltán)

5. Eternity (Ávéd János)
    Pocsai Kriszta – ének, Fekete-Kovács Kornél – szárnykürt

6. False Call (Fekete-Kovács Kornél)
    Ávéd János – tenorszaxofon, Cserta Balázs – tárogató

7. Csalfa sugár (Kodály Zoltán)

CD2

1. The Scamp (Bacsó Kristóf)
    Korb Attila – harsona, Bacsó Kristóf – szopránszaxofon, Pocsai Kriszta – ének

2. Mátrai képek (Kodály Zoltán)

3. Loyalty (Cseke Gábor)
    Cseke Gábor – zongora, Bacsó Kristóf – szopránszaxofon, Cserta Balázs – tárogató

4. Dusk (Fekete-Kovács Kornél)
    Fekete-Kovács Kornél – trombita, szárnykürt; Cseke Gábor – zongora

5. Fölszállott a páva (Kodály Zoltán)

6. The Peacock (Bacsó Kristóf)
    Bacsó Kristóf – szopránszaxofon 

7. Children’s Song (Fekete-Kovács Kornél)
    Szakonyi Milán – spoken word, Pocsai Kriszta – ének,
    Fekete-Kovács Kornél – trombita, Ávéd János – tenorszaxofon 

8. Túrót eszik a cigány (Kodály Zoltán)

MODERN ART ORCHESTRA:
Fekete-Kovács Kornél – karmester, trombita, szárnykürt

Bacsó Kristóf – szopránszaxofon, altszaxofon, fuvola
Ülkei Dávid – altszaxofon, klarinét
Ávéd János – tenorszaxofon, fuvola, altfuvola
Cserta Balázs – tenorszaxofon, fuvola, klarinét, tárogató
Bajusznács Mihály – basszusklarinét

Szalóky Balázs – trombita, szárnykürt
Bukovinszky Balázs – trombita, szárnykürt
Subicz Gábor – trombita, szárnykürt
Magyar Ferenc – trombita, szárnykürt
Varga Zoltán – kürt

Korb Attila – harsona 
Magyar Péter – harsona
Barbinek Gábor – harsona
Csáthy Miklós – basszusharsona
Kovács Péter – tuba

Komjáti Áron – gitár
Cseke Gábor – zongora
Barcza Horváth József – nagybőgő
Csízi László – dob

Pocsai Kriszta – ének
Szakonyi Milán – spoken word 

Crew:
Gáspár Anna – manager
Blaskó Ábris – produkciós manager
Kovács Dávid – live sound és felvételi asszistens 
Tamás Kinga – kommunikáció
Trifonov Dóra – manager 

KODÁLY KÓRUS DEBRECEN 
Kocsis-Holper Zoltán – karmester

Márta Szabolcsné (szoprán szólamvezető)
Balogh Judit
Baráthné Nagy Andrea
Boda Istvánné
Csáky Petra
Deményfalvi Ágnes
Dr. Ditróiné Szilágyi Erzsébet
Kovács Judit
Kovács Lilian
Muzsi Andrea
Pinczésné Gönczi Hajnalka
Szerelem Csilla 
Varga Katalin Rita

Péter Gáll (tenor szólamvezető)
Balog József
Berki Levente
Bejan Miklós Máriusz
Kiss Csaba
Komódi Károly
Kurgyis Tamás
Lakatos Tibor 
Kiss Huba Ernő
Ferencz Vilmos

Győrfiné Hovancsek Tünde (alt szólamvezető)
Tóth-Bartók Sára
Csőszné Erdős Csilla
Deméné Köpöczi Éva
Deményi Sarolta 
Náray-Geréd Emőke
Kuruczné Szőnyi Klára
Szabados-Szabó Bernadett
Újvárosi Ildikó
Gergely Erna
Kurfis Ágnes

Deményi Sarolta (basszus szólamvezető)
Bálint Ferenc
Berindán Zoltán
Benczédi Hunor
Csávás József
Daika Attila
Fenyvesi Zsolt
Gánóczy György
Jasznik Ákos 
Náray Máté
Szűcs Ferenc
Vígh Szabolcs

Crew: Vass Rozália – kulturális manager

Fölszállott a páva

A nagy elődökhöz csatlakozni mindig nehéz és kockázatos feladat, különösen ha az a pionír Kodály Zoltán – a muzsikus, aki nem csupán zeneszerző volt, hanem a modern magyar zene és a zenei élet egyik megteremtője, aki oroszlánrészt vállalt a népzenegyűjtésben és annak feldolgozásában, a máig használt zenepedagógiai módszer megteremtésében és kóruskultúra létrejöttében. Kodály, akit nem egyszer messiási figuraként láttattak kortársai, ott volt a nagy  alapkőletételeknél, és itt van most is – iskolák, együttesek és zenei programok elnevezésében, szolfézs- és kottakiadványok szerzői között. Aligha volna a magyar muzsikusok között, aki ne mondaná a kodályi örökséget édes tehernek, de talán egy-két pohár tokaji bor után – az egyetlen alkoholos ital, amit a zeneszerző olykor-olykor elfogyasztott – azt is hozzátenné, hogy nem könnyű ennek a hagyománynak megfelelni. Kodály nagy küldetéstudattal bíró, tettrekész ember volt fiatalon, s éppoly elkötelezett, szigorú mesterré érett pályája csúcsán, aki ellentmondást nem tűrve kérte számon a kulturáltságot és a műveltséget a környezetén. „Maga nem ismeri a zeneirodalmat! Jövő szerdáig ismerje meg, kérem” – intette állítólag egy tanítványát. Kodály Zoltán számára a kultúra egyedül a görög felfogásban ért valamit, amely szerint az magában foglalja a testi és lelki egészséget, az irodalom, a képzőművészet ismeretét, az énektudást és a nyelvi választékosságot.
De hogyan közelítsen az életműhöz az a jazz-zenész, aki nem csupán tiszteli, de őszintén szereti azt az örökséget, amit az ő művei, zenepedagógiája, népzenei hagyatéka és nevelési módszere jelent? Kodály ugyanis nem kedvelte a jazzt. Abban a korszakban, amelyben a világ szinte ijesztő méretűvé tágult, Kodály számára a magyar népzene ápolása a magyar zenei kultúra megteremtését, egyben a nemzeti felemelkedést jelentette. Figyelmét talán szívesebben fordította volna a jazz gyökereit jelentő fekete népzene felé, amit a tiszta forrásnak tartott, de ezt a feladatot meghagyta másoknak: ahogy a spanyol, a cseh vagy az orosz népzene kutatását is meghagyta a spanyoloknak, a cseheknek és az oroszoknak. A Modern Art Orchestra zeneszerzőit, egyben szólistáit – Fekete-Kovács Kornélt, Ávéd Jánost, Bacsó Kristófot, Cseke Gábort és Subicz Gábort – mégis Kodály Zoltán művei inspirálták alkotásra. Fel kellett tenniük a kérdést, mit szeretnének követni: azt a Kodályt, aki érinthetetlen szoborrá, szinte mondai alakká válhat, vagy azt a hagyományt, amelynek a célja nem más, mint éneklésre, alkotásra, s különösképpen a játékra, improvizációra tanítani?
„Mindinkább arra a felismerésre jutottam, hogy mi, az úgynevezett jobbízlésű muzsikusok, teljességgel magunkra maradtunk a világban. Nincs közönségünk, egymásnak muzsikálunk. Mivel pedig a zene nem néhány kiváltságos játékszere, hanem mindenki lelki tápláléka: elgondolkoztam, hogy miképpen gyarapíthatnánk a komolyzene – szerintem az egyetlen igazi zene – közönségét.” Az idézet egy 1966-ban, Los Angelesben készült interjúból származik, amelyben Kodály a zenei nevelés fontosságáról beszél, amelyet nem csupán a gyerek születése előtt kilenc hónappal, hanem „az anya születése előtt kilenc hónappal kell megkezdeni”. A szelíd tréfa mögött az a gondolat rejlik, hogy ezt az örökséget generációról generációra át kell adni.
A Fölszállott a páva nem egyedülálló vállalkozás a jazz nagyzenekar életében, hiszen a 2018-ban megjelent, Bartók Béla Tizenöt magyar parasztdal ciklusát taglaló CD lemezükön már bizonyosságát adták annak, miként fordulhat egy mai szerző alázattal és tisztelettel, a magyar zene óriásainak művészete felé. Az új lemezzel figyelmüket Kodály Zoltán életművének egyik leginkább becsben tartott részére irányították – a kórusművekre. A műfajjal Kodály már zeneakadémistaként megbarátkozott, és egyetlen alkotói korszakában sem hanyagolta el, sőt úgy gondolta, ez a karéneklés nem egyszerűen társadalmi, közös lelki élményt nyújt, hanem „fejleszti a társadalmi szolidaritást”, „lebontja az osztályok közötti választófalakat”. A Modern Art Orchestra partnere ezen az albumon a Kocsis-Holper Zoltán vezette debreceni Kodály Kórus.
Az albumot nyitó kompozíció, a Prelude To The Night a zenekarvezető Fekete-Kovács Kornél szerzeménye, amelyben a szárnykürt szelíden invokálja azt a hangulatot, amely aztán Kodály legkedveltebb kórusművében, az Estében is megjelenik: ez az a mágikus, megszentelt éj, amely a zene, az irodalom és a festészet történetén is végigvonuló toposz. Egy másik kompozícióban, a Determination című Subicz-szerzeményben hangról-hangra idéződik meg egy Kodály-mű – nevezetesen az Intermezzo szinkopált témája a Háry János című daljátékból –, míg az Eternity vagy a Dusk című darabokban a zeneszerzőre is nagy hatást gyakorló impresszionista törekvésekkel találkozunk. A többtételes kórusmű, a Mátrai képek két MAO komponistát is inspirált: Bacsó Kristóf a The Scamp című darabjában nyilvánvalóan Vidróczki Marci, a híres 19. századi betyár zenei portréját ábrázolja, míg Cseke Gábor a Loyalty című lírai darabjában a Vidróczki motívum mellett a Madárka, madárka kezdetű magyar népdal dallamára is rábukkanunk.
Ezután nem kerülhetjük el, hogy a lemez címadó kórusműve és Bacsó Kristóf kompozíciója kapcsán a páva szimbólumáról is szóljunk. A páva a magyar népköltészetben a véget nem érő szerelem, a betyárballadákban pedig a szabadulás jelképe volt: „Fölszállott a páva, vármegye házára, / Sok szegény legénynek szabadulására.” Ezt a népdalt használta fel Ady Endre, akinek a versében a páva a modernség és a progresszió szimbóluma. Kodály Zoltán számára Ady követendő eszményt nyújtott: a költőhöz hasonlóan ő is olyan országról gondolkodott, amely saját népi és történelmi gyökereiből teremti meg a modern államot. „Mielőtt más népeket akarunk megérteni, magunkat kell megértenünk. Semmi  sem alkalmasabb erre, mint a népdal” – vallotta. A pentaton páva-dallam nem csak ebben a kórusműben, hanem a nagyzenekari Páva-variációkban is feltűnik, most pedig a trombita érces hangon zengi a Modern Art Orchestra előadásában. A fanfár a szaxofonok ködszerű hangszöveteiből, hosszú expozíció után győzedelmes hangon bukkan fel, s kicsivel később máris lírai improvizáció tárgya lesz – mintha csak egy eszme organikus kibomlását kísérnénk végig a zene nyelvén.
A hagyománnyal és modernséggel kapcsolatos gondolataikat az utolsó jazzkompozícióban (Children’s Song) prezentálják az alkotók. A szöveges idézet a már említett Kodály-interjúból származik, majd a zeneszerző Fekete-Kovács Kornél gondolatait Pocsai Kriszta dalszövege hordozza: vajon a hagyomány tágítja vagy szűkíti a perspektívánkat; alakíthatjuk-e, megtölthetjük-e élettel, megérinthetjük-e – a kórus igennel válaszol. Fekete-Kovács Kornél hasonló dilemmákkal találkozott, amikor közelről vizsgálta Kodály Zoltán örökségét, és azt, hogy számára mit jelent ez a magyar tradíció. Úgy találta, hogy az utódoknak nem csak ápolniuk kell, hanem hozzá is kell adniuk, máskülönben a tradíció megfagy, megmerevedik és elhal. A zeneszerző Kodály, aki fiatalon vitriolos kritikákat kapott maradi ítészektől, később pedig megkerülhetetlen apafigura lett az utána jövők számára, maga is bejárta ezt az utat.
Az pedig, hogy a lemez nem a Modern Art Orchestra, hanem Kodály szerzeményével zárul, több mint puszta gesztus. Azt üzeni, hogy a zeneszerző életműve továbbra is ihletforrás lehet. A Csipkefa bimbója kezdetű népdalt Kodály éppen százegy éve gyűjtötte Nógrád megyében, s Bartók azt is feljegyezte róla, hogy a régi stílusú, sok nemzedéken átörökített dal a fiatalság körében közismert. A Modern Art Orchestra és a Kodály Kórus inspiráló lemezét hallva nem is tehetünk mást, mint elámulni az idő múlásán, amit nem lehet megállítani, miközben az elszórt magokból újabb hajtások, a hajtásokból pedig elszórt magok lesznek.
Az album megjelenésekor a Modern Art Orchestra két újabb epizóddal is folytatja sorozatát. Liszt Ferenc Via Crucis című passiójának adaptációja és a 100 éve született Ligeti György művei lesznek újabb lenyomatai alkotótevékenységüknek.

Csabai Máté