Századunk magyar zenéjének és kimagasló alkotóinak oboaművei hangzanak el ezen a lemezen. Ezek a művek a maguk módján nagyon sok mindent reprezentálnak, vitathatatlan zenei értékükön túl is.
A legszembeötlőbb bennük a szinte lélegzetelállító sokrétűség, amely valamennyi mű elhangzása után azt a benyomást keltheti a hallgatóban, hogy „csak tiszta forrásból” erednek mind.
Az egyes alkotókat személyes kapcsolat is fűzi egymáshoz, mint például a mester és tanítványa viszony Farkas és Kurtág esetében, a barátság Balassa és Sáry között, vagy akár az emigráció tragédiája Rózsa és Arma életében.
Farkas Ferenc harmadik hegedűszonátája nyitja meg a sort, amelyet a mester maga írt át fuvolára
a francia fuvolaművész, Alain Marion számára. Ezt a változatot oboán előadva szerettem volna a vonóshangzást visszahozni a műbe, így a zongoraszólamból vonóstriót alakítottam. Így hangzik el
a lemezen ez a gyönyörű mű, amelynek hangulata a magyar zene mellett az olasz és a francia zene reminiszcenciáját is hordozza.
Kurtág György Hommage című művével a 80. születésnapomon lepett és ajándékozott meg. A néhány taktusba sűrített mű egy ihletett ballada, amely oboán, oboa d’amorén és angolkürtön megszólaltatva mindig más oldalról mutatja meg varázsát. Az az idő, amelyet a mű kapcsán tölthettem Kurtág Györggyel, életem legszebb órái közé tartozik. Íme egy alkotó, akiben a muzsika, a hit, a gondolkodás, az emberség, a poézis, a kíváncsiság és az életöröm ritka kohéziót alkot – talán ez maga az örökkévalóság.
Sáry László Aria da chiesa című műve a Cantata Doroghiensis de Eucharistia egyetlen hangszeres tétele, oboa d’amoréra és vonósokra, amelyet a szerző nekem dedikált. Az ária a meghittség, a kontempláció gyönyörű példája.
Az Amerikába emigrált Rózsa Miklós a hollywoodi filmgyártás ünnepelt szerzője volt, de a szintén kint élő Bartókkal is találkozott. Aki megelégszik azzal, hogy Rózsa „csak” a Ben Hur vagy a Bagdadi tolvaj zenéjét írta, az sokat veszít, mint ezt az oboára készült szólószonáta példája is bizonyítja. A táncos vadság, amely a robbanékony gyors tételeket jellemzi, vagy a melankolikus dallamvilág, amely a lassú tételekből árad, gazdag zeneiségről tesz tanúbizonyságot.
Néhány éve játszottam Balassa Sándor mesteri oboa-kürt kettősversenyének bemutatóját. Röviddel ezután a szerző megajándékozott négy oboára és brácsára írt miniatűrrel, amelynek első hangfelvétele hangzik itt el. Kristálytiszta zene ez, nemes vonalakkal, különös harmóniákkal, finom humorral. Minden tételnek ugyanaz a metronómjelzése, mégis minden felgyorsul, mint amikor észrevétlenül szél kerekedik. Néhány évtizede csengett a telefon, és egy félénk-fáradt férfihang mutatkozott be Paul Arma néven. Nagyon meglepődtem, mert tudtam a szerzőről, aki Budapesten Weishaus Imre néven született, és Bartók tanítványa volt. A második világháborúban Franciaországba emigrált, és felvette a Paul Arma nevet. Ő gyűjtötte össze a francia ellenállás dalait. Soliloque című darabja önvallomás, amelyet magunknak teszünk őszintén és kíméletlenül. Patachich Ivánnal Stuttgartban találkoztam, amikor az ottani zeneakadémián elektroakusztikus tanulmányokat folytatott. Nemrég komponált oboa- és hárfaszonátáját kaptam tőle ajándékul. Több kiváló hárfást kértem fel azóta a darab előadására, de a mű technikai nehézségei miatt mindegyikük kosarat adott. „Ne mondj le semmiről” – szól Babits prófétai igéje, és így tettem, amíg nem találkoztam Bábel Klárával, akivel lelkesen végre lemezre vettük a zeneirodalom egyik igazi ritkaságát. A hídszerkezetű kompozícióban a híd két pillére között pazar zenei anyag hallható kiforrott karakterű témákkal, szuggesztív, melodikus invencióval és főleg izgalmas, balkáni zenétől inspirált ritmikával, nem beszélve a rendkívüli effektusokról, amelyeket a hárfa valósít meg nagy virtuozitással. Dubrovay László Laudate című műve 2024-ben íródott. A bensőséges kompozíció egyben egy laudatiója az itt elhangzó oboának szentelt magyar műveknek. Befejezésül arra szeretném bátorítani a kitűnőbbnél kitűnőbb magyar oboistákat, hogy ne csak az ismert slágereket szólaltassák meg, hanem az újonnan született és születő mesterműveket is. Az alkotás, az inspiráció nem szünetel, nem áll meg egy pillanatra sem, és örökké különös varázs marad egy ismeretlen szépséggel találkozni.