HANS LÜDEMANN | TransEuropeExpress Ensemble | Kalle Kalima and Sofia Jernberg On the Edges 2

BMCCD319 2023

Digitális album

Hans Lüdemann francia és német zenészekből álló TransEuropeExpress oktettje 2018-ban debütált Polyjazz című albumával, majd ezt követően indult zenei felfedező útjára az On The Edges elnevezésű projekt keretében. A hét évet átfogó sorozat a tervek szerint öt régióba zarándokol el az Európai Unió határain belül és kívül. Az együttes és a meghívott vendégművészek, zenei anyanyelveik kölcsönhatása és fúziója révén gazdagon rétegzett képet festenek az európai jazzről. 
A Majid Bekkas közreműködésével készült, Észak-Afrikában kalandozó első album után a sorozat második része Skandináviába kalauzolja el a hallgatót. A modern, kortárs hangulatot árasztó albumon két vendégművész működik közre: az avantgárd szcéna Svédországban élő kultikus figurája, Sofia Jernberg, aki teljes pompájában mutatja meg egyedi vokális és zenei képességeit, illetve a finn gitáros, Kalle Kalima, akit sokféle arcáról megismerhettünk az elmúlt évtizedekben, de zeneszerzői oldaláról most mutatkozik be először, kifinomult és sajátos humorérzékét is megvillantó kompozíciókkal.
Az albumot Silke Eberhard és Ronny Graupe egy-egy, a zenekar számára készült szerzeménye teszi teljessé.


Előadók

Hans Lüdemann – zongora, virtuális zongora
Yves Robert – harsona
Silke Eberhard – altszaxofon, klarinét
Alexandra Grimal – szoprán- és tenorszaxofon (6-7) 
Régis Huby – hegedű
Ronny Graupe – gitár (6-7)
Sébastien Boisseau – nagybőgő
Dejan Terzic – dob, ütőhangszerek

Kalle Kalima – gitár  
Sofia Jernberg – ének 


Produkciós adatok

Felvétel: Maarwegstudio, Köln, 2020. szeptember 20. (1-5) 
Keverés: Maarwegstudio, Köln, 2023. június / július
Hangmérnök: Wolfgang Stach

Felvétel: BMC Stúdió, Budapest, 2019. július 8-10. (6-7) 
Keverés: BMC Stúdió, Budapest, 2021
Hangmérnök: Szabó Viktor 

Támogató: Ministerium für Kultur und Wissenschaft des Landes NRW

Borítóterv: Natter Anna / Cinniature
Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás


Ajánlók

Rolf Thomas - JazzThing (de)

Peter Dobšinský - SkJazz (sk)


Jelenleg nincs készleten.


Hans Lüdemann TransEuropeExpress Ensemble: On the Edges 2

01 Sand (Kalle Kalima) 10:48
02 On the Edges 2 (Hans Lüdemann) 9:36
03 No Moon (Hans Lüdemann) 7:58
04 Viruses (Kalle Kalima) 8:37
05 Erdfarben (Hans Lüdemann) 8:53
06 Standard Default (Ronny Graupe) 10:05
07 U 11 (Silke Eberhard) 10:26
Teljes idő 67:03

Online terjesztők listája



On the Edges 2 – Polar Express

Ez az album, az On the Edges 2, a második etapja az Európa különböző vidékeire és határaihoz elvezető zenei utazásunknak. Kisebb csodával ér fel, hogy ezt a projektet már egy évvel az On the Edges 1 után meg tudtuk valósítani, hiszen ekkor zajlott a koronavírus-világjárvány, és szinte minden koncert és utazás elmaradt. Veszélybe került az On the Edges 2 is, el kellett halasztani, de végül a Jazzfestival Ruhr olyan bátor volt, hogy a szeptemberi műsorába beillesztette a mi lemezbemutatónkat is. Megszerveztük a próbákat és a felvételeket, a zenészek és közreműködők közül senki sem fertőződött meg, és szerencsésen megvalósult a lemezbemutató. 

Ez persze azzal járt, hogy nem volt lehetőség a zenei utazást a projektben eredetileg tervezett tényleges utazásokkal kiegészíteni. A projekt kezdetén és előkészítésekor a két közreműködő vendégművésszel, a stockholmi énekesnővel, Sofia Jernberggel és a Berlinben élő finn gitárossal, Kalle Kalimával ezért online tartottuk a kapcsolatot, és sem a felvétel maga, sem a lemezbemutató koncert nem Skandináviában, hanem Bochumban, a Jazzfestival Ruhr alkalmával, illetve a Maarweg Stúdióban, Kölnben zajlott. Sofiával most dolgoztunk először, Kalle viszont hosszabb ideje kapcsolatban áll a zenekarral: már a Polyjazz, az első TransEuropeExpress-lemez felvételeiben és hangversenyeiben is részt vett. Amellett, hogy mélyrehatóan ismeri a zenésztársakat, odaadása és lelkesedése, csapatszelleme, humora és kreativitása egyaránt csodálatos energiákat mozgósított a projekt során. Sofia Jernberg különleges improvizációs koncepcióit és ötleteit hozta magával, míg Kalle Kalima nagyon összetett szerzeményeket dolgozott ki. Közülük az egyik, a Viruses közvetlenül is reagál az aktuális élethelyzetünkre. Az énekes szólam szövege a vírusok neveinek felsorolásából áll – meglepő módon a koronavírus csak egy a sok közül, ezért ezeket az ember mindjárt egészen más kontextusban és összehasonlításban látja. Közös rögtönzésük során ebben a darabban Sofia Jernberg és Silke Eberhard mintha minden kórokozó ellen megtalálta volna az orvosságot. Kalle egy másik szerzeményének a címe Sand. Nem annyira a finn tengerek vagy a német tengerpart strandjainak homokjáról van szó, hanem inkább különböző ritmikai síkok egymásba játszatásáról, amelyek először összekapaszkodnak, azután elszabadulnak. Helyenként olyan benyomást kelt, amikor a ritmikai egységek alapjai elcsúsznak egymáshoz képest, mint a futóhomok. Az egyes szólamok egymásra rétegzett, rövid és egymástól független alakzatai úgy kavarognak, mintha homokszemek lennének a szélben. 

Az On the Edges nemcsak az egész projekt összefoglaló elnevezése, hanem egyben az egyik darab címe is, ez köti össze az egyes etapokat a többivel. Az On the Edges 2 címet viselő kompozícióm közvetlenül kapcsolódik elődjéhez, az On the Edges 1-hez, és ugyanazon a zenei mintázaton alapul. A darabnak két eltérő síkja van, egy nyugodt, lírai alaphangulat, amelyet Kalle Kalima gitárbevezetője indít el, és Sébastien Boisseau bőgőszólója bontakoztat ki, majd néhány többszólamú dallamon át vezet tovább. A második síkot a zongora vezeti be, ez gyors, egymásba ágyazott ritmikai motívumokból áll. Ezeket a végéhez közeledve Silke Eberhard altszaxofonszólója felerősíti, és végül mind egy fináléba torkollnak, amelyben az ének és a zongora virtuóz dallamvonalakat rajzol. 

Sok minden elkápráztat Sofia Jernberg énekében és hangjában: csodálatos rezgése, amely még a legkísérletezőbb improvizációknak és a szélsőséges hangzatoknak is bizonyos melegséget, és minden hangnak gömbölyű jelleget kölcsönöz; hatalmas hangterjedelme, az a könnyedség és virtuozitás, amellyel az összetett kompozíciók anyagát és az egészen különböző rögtönzési helyzeteket összeköti és uralja; és ahogyan hangjának újabb és újabb arcát mutatja meg, akár szöveggel, akár anélkül. Be kell valljam, hogy kísértésbe vittek ennek a hangnak az óriási lehetőségei, és a határokat feszegettem az énekszólamban, biztosan túl azon, ami egyébként általánosan elfogadott. Ilyen magasságokat és szöveg nélküli részeket, különösen a jazzéneklésben, csak nagyon ritkán lehet hallani, különösen ami a darab zárórészének egészen elképesztő énekszólamát illeti. Hálás vagyok Sofiának, hogy még ezzel a kihívással is megbirkózott.

A No Moon című számom egy zenés darab része, amelyen a Kölni Opera felkérésére már egy ideje dolgozom. Egy elég szürreális jelenetet ábrázol, amelyben a hold lezuhant az égboltról. Ebben a zenekari változatban Sofia Jernberg énekli a szöveget, amihez két improvizációs duórész csatlakozik: arra az énekelt kérdésre, hogy „Hold, oh Hold, hol vagy?” Silke Eberhard és én adunk zenei kommentárt klarinéton és zongorán. A következő kérdésre, „Hold, hát hova tűntél?”, Kalle Kalima és Regis Huby válaszol (gitár-hegedű/elektronika). A megállás és meglepődés pillanatát hozza el a darab záró része: „Hol van az arcod? Hol a fény? Nincs már holdfény az égbolton.”

Az Erdfarben című darab egy Maliból származó balafon motívum alapján született, amelyet barátom és zenészpartnerem, Aly Keita mutatott meg nekem. A motívum a csíra, amelyből kifejlődik az egész darab, váltakozó ritmikai alapokon, felosztásokon és harmóniákon. Az együttesben eközben szerepcsere történik, mert a ritmusszekció szerepét elsősorban a gitár és zongora, részben pedig a fúvósok és az énekhang veszi át, mialatt a bőgő és a dob dallamot játszik és szólószerepben tűnik fel. A ritmikai motívumok szövedéke felett elindul Yves Robert hosszabb harsonaszólója, a téma újabb részében pedig dobszóló következik, melyet Dejan Terzic ad elő. Itt illeszkedik Sofia Jernberg énekszólama a gitár és zongora ritmikai kísérőfiguráihoz. 

Felmerül a kérdés, hogy nem lett-e „skandinávabb” projekt ebből, mint eredetileg gondoltuk. Skandinávia kapcsán sok embernek bizonyára Jan Garbarek zenéje jut eszébe (vele egyébként dolgoztam is együtt évekkel ezelőtt), amelyről a tágasság, a melankólia és a magány érzéseire asszociálnak. Ezektől ez az album eléggé távol áll, miközben persze a két északi vendégművész erőteljesen rajta hagyta a keze nyomát az anyagon, az együttes megszólalása is megváltozott, és egy különleges repertoár alakult ki. Lehetséges, hogy ez a projekt azt mutatja meg, hogy a földrajzi helyszín mégsem feltétlenül döntő tényező, és hogy a projekt zenei mozaikkockái, így vagy úgy, nagyon is beleillenek az On the Edges sorozatba. 

Sofia Jernberggel és Kalle Kalimával a felvételeket egy nap alatt fejeztük be a kölni Maarweg Stúdióban: egyszerűen nem volt lehetőségünk többre a járvány miatti megszorítások közepette. Így azután ennek a sessionnek az anyaga nem túl átfogó, és módunk nyílt arra, hogy két további darabbal egészítsük ki őket. Létezik két felvétel, amelyek az On the Edges 1 stúdiómunkái során születtek, de még nem jelentek meg, és végül erre az albumra kerültek. Ezeket az oktett az eredeti felállásban adja elő. Alexandra Grimal szoprán- és tenorszaxofonon, Ronny Graupe pedig gitáron játszik, az On the Edges 2 felvételei során ők már nem működtek közre. Az egyik számot Standard Default címmel Ronny Graupe írta 2019-ben a TransEuropeExpress számára, egészen különleges hangzást adva a zenekarnak. A vaskos, absztrakt harmóniák és a ritmikai egységekbe zárt dallamvonalak kontrasztot alkotnak a meditatív, befelé forduló hangzatokkal és szabadon improvizált részekkel. Graupe elmondta, hogy a darab címe, a Standard Default annyit tesz, mint mintaadás, alapbeállítás. A kifejezéssel sokszor találkozik az ember számítógépeken vagy más elektronikus készülékeken. Úgy is lehet érteni, hogy valaminek adott a normája, de úgy is, hogy ez a norma csak kiindulási lehetőség arra, hogy tovább vigyük, és végül túllépjünk rajta.
Silke Eberhard szerzeménye az U 11, amit zenei menetrendként is lehet értelmezni. A darab megkomponált részei úgy működnek, mint a metró állomásai egy útvonalon, amelyek között a kapcsolatokat a zenekar rögtönzései hozzák létre: részben szólókkal, részben közös improvizációkkal.

Az On the Edges sorozat tulajdonképpen zenei utazás, amely egyaránt vezet az Európai Unió határain belülre és kívülre. A teljes távon hétéves időtartamot felölelő projekt öt különálló részből áll, amelyek mindegyikében egy régióra koncentrálunk. A TransEuropeExpress Ensemble zeneszerző és szólista vendégművészeket hív meg az adott régióból, hogy közös zenei programot alakítson ki és valósítson meg velük. Ahogy a meghívottak, úgy az együttes tagjai is kreatív alkotók, akik szólistaként is megnyilvánulnak. Minden projekt jellege eltér, és a zenekar más-más hangzásképben szólal meg. Az összekötő kapocs közöttük Hans Lüdemann többtételes szerzeménye, az On the Edges. Ez a mag, amelyből minden egyes projekt kisarjad, hogy együttesen nagyívű összművészeti alkotássá álljon össze. A projekthez Navid Kermani Entlang den Gräben (A sírhalmok mentén) című irodalmi-újságírói munkája adta az első inspirációt, és az a szándék, hogy hasonló felfogásban készüljön egy zenei projekt. Az On the Edges első része 2019-ben a marokkói Majid Bekkas közreműködésével valósult meg, kölni és budapesti koncertek és felvételek formájában, amelynek eredményeképpen 2022-ben bemutattuk az On the Edges 1 című albumot.
A jelenlegi, On the Edges 2 című album Sofia Jernberg és Kalle Kalima skandináviai vendégművészekkel 2020-ben készült felvételeket tesz közzé, és egyszerre jelenik meg az On the Edges 3 című lemezzel. Ez utóbbit 2022-ban készítettük Rómában, Rita Marcotulli és Luciano Biondini társaságában. Büszkék és boldogok vagyunk, hogy az On the Edges 2 és az On the Edges 3 fizikai, illetve online megjelenése bekövetkezett, ezáltal szélesebb dimenzióba helyezve ezt a hosszú zenei utazást. Örömmel mutatjuk be őket és hívjuk Önöket, tartsanak velünk az úton.

Hans Lüdemann 

Fordította: Zipernovszky Kornél

Kapcsolódó albumok