Borbély Mihály Quartet Miracles of the Night

BMCCD309 2022

Vázlatos kották, költői, képzőművészeti és filozófiai inspirációk nyernek hangzó formát a Borbély Műhely kezei között. A zenekarra jellemző, etnojazzes hangzás háttérbe szorul, a részletekig lejegyzett kompozíciók felől pedig a hangsúly még az előző lemezeknél is erőteljesebben mozdul a szabadság felé.
Borbély Mihály ezzel a felállással már a második albumát rögzítette a BMC Recordsnál a 2019-ben megjelent Grenadilla után, szerzőként pedig ez a hatodik lemeze a kiadó égisze alatt. A cím nem annyira a szerzemények hangulati-dinamikai karakterére utal, sokkal inkább a hallgatás-befogadás ideális helyzetére: ez a zene elmélyülést igényel. Az éjszaka csodái rejtőzködnek, de aki figyelmes, felfedezheti a lemezt inspiráló, előtűnő árnyalakokat Jancsótól Pilinszkyn át Miles Davisig és John Coltrane-ig. A kvartett lubickol az improvizáció óceánjában, számos zenei színt, karaktert, sőt akár szélsőséget villant, nem mellőzve a humort és a drámaiságot sem.


Előadók

Borbély Mihály – szopránszaxofon (2,7,9), altszaxofon (12), tenorszaxofon (1), tárogató (3,5,11),
klarinét (6), basszusklarinét (8), furulya (4), dvojnice (10)
Áron Tálas – zongora, dob (2)
Horváth Balázs – nagybőgő
G. Szabó Hunor – dob


Produkciós adatok

Zeneszerző: Borbély Mihály (1, 3, 5, 9, 12); Borbély Mihály, Tálas Áron, Horváth Balázs, G. Szabó Hunor (4, 10);
Borbély Mihály, Tálas Áron, Horváth Balázs (2); Borbély Mihály, G. Szabó Hunor (6); Borbély Mihály, Horváth Balázs (8);
Borbély Mihály, Tálas Áron (11) és Tálas Áron (7)

Felvétel: BMC Stúdió, Budapest, 2022. Február 1-3.
Hangmérnök, keverés és master: Szabó Viktor

Borítóterv: Natter Anna / Cinniature

Producer: Gőz László 
Label manager: Bognár Tamás 


Ajánlók

Peter Dobšinský - skjazz.sk (sk)

Iván Csaba - Gramofon.hu (hu)

Dr. Nagy Sándor - JazzMa (hu)

Irk Réka - Jazz.hu (hu) - interjú/interview - lemezbemutató koncert/album launch concert


3500 HUF 11 EUR

Borbély Mihály Quartet: Miracles of the Night

01 Estére mi marad belőlem 7:38
02 Hívó távolok 3:23
03 "Nemhárom" álom 6:05
04 Árnyak, ébredések 2:00
05 Éjszakai vázlatok 7:17
06 Kopog... megáll... árnya int... 2:28
07 A várakozás maga 7:16
08 Ez is furcsa? 1:27
09 Se vonat, se állomás 6:49
10 Lidérc 1:54
11 Hajnali fohász 3:14
12 A fény már hív, kelteget 7:01
Teljes idő 53:40

Online terjesztők listája



Emberi és esendő

 „Csatavesztés a földeken / honfoglalás a levegőben” (Pilinszky János: Van Gogh imája)

Mit málló kőre nem bízol / mintázd meg levegőből” (Weöres Sándor: Örök pillanat)

„A kottapapír megsárgul, elég / A kiberfelhő szertefoszlik / leheld hát bele hangszeredbe / egyszeri hangjaid” – adhatnánk Borbély Mihály szájába a szavakat Pilinszky és Weöres gondolatmenetét követve, hanyag fűzfapoétasággal, de szerencsére erre nincs szükség, mert a szaxofonos zenésztársaival sokkal igényesebben megfogalmazza ezt a zenén keresztül. Pontosabban azt, hogy „mi marad belőlünk”, ha elengedjük az irányítás kényszerét. Borbély ugyanis az Éjszaka csodáin felhagy azzal a zenész-vággyal, hogy örökzöldeket komponáljon, helyette azt a nehezen megjósolható pillanatot keresi a zenében, amikor a hangok, mint a tavaszi rügyek, az élet sűrített esszenciájaként kirobbannak. Ennek érdekében sok, jól bevált zenei eszközét tudatosan hátrahagyja, a rá jellemző, etno jazzes hangzást zárójelbe teszi, a részletekig lejegyzett kompozíciók felől pedig a hangsúlyt még a korábbi lemezeinél is erőteljesebben mozdítja a szabadság felé. Fúvós zenészünk magát, zenésztársait és a hallgatót is arra trenírozza ezzel a lemezzel, hogy a megismételhetetlen pillanatokban leljen otthonra. Nehéz kérés ez a mai zenehallgatótól, akinek az algoritmusok hullámain evezve, nem tetszése esetén csupán annyit kell tennie, hogy rákattint a soron következő dalra, amit a zeneóceánból a sűrű szövésű világháló kifogott számára. Itt ideális esetben a hallgató elfeledkezik arról, hogy hatalma van a zenelejátszás mikéntje felett, és felfedezi újra azt a hatalmat, amit a saját figyelmének tudatos irányítása jelent.

„Esti, éjszakai zene” – jellemzi Borbély a lemezt, amiből arra következtethetnénk, andalító balladák követik majd egymást. Erről azonban szó sincs. Az esti hangulat itt nem egyenlő a lassúsággal és tempóvesztéssel, inkább egy olyasfajta belső „napnyugtát” jelöl, amikor az ember képessé válik egyszerre befogadóvá és teremtő-alkotóvá válni, akárcsak az imában. Nem csoda, hogy a lemez prológusává éppen az Estére mi marad belőlem című kompozíciót teszi meg a zenekarvezető, mely címével a szöveg elején idézett Pilinszky-versre, a Van Gogh imájára utal. A vers lírai alaphelyzetéhez hasonlóan ez a kompozíció is monológként indul, a szaxofon tapogatózva keresi helyét a hangok között, míg meg nem érkezik a biztonságot adó harmóniahangszer- és ritmuskíséret, egyfajta felemelő és megtartó válaszként az imában feltett kérdésre. Egyúttal annak is szép megfogalmazása ez, hogy az egyén a zenében – legyen bármilyen technikás és zseniális muzsikus is – zenésztársak nélkül nem jut messzire. Borbély Mihály a jelenlegi felállással (Tálas Áron – zongora, dob; Horváth Balázs – nagybőgő; G. Szabó Hunor – dob) már második lemezét rögzíti a 2019-ban a BMC Recordsnál megjelent Grenadilla után, de ezúttal még nagyobb felelősséget és fontosabb szerepet ró rájuk: „Azt szerettem volna, hogy a lemez egésze nagyon természetes legyen. Emberi és esendő. Régebben azt gondoltam, részletekbe menően meg kell írnom a számokat, hogy a kottaképből pontosan kiolvasható legyen, miként kell azt játszani. Mostani munkamódszeremre a határozott koncepció mellett vázlatosabb kották jellemzőek, amelyeket sokszor költői, képzőművészeti vagy filozofikus gondolatokkal egészítettem ki, s tudtam, bízhatok abban, hogy jól összeszokott alkotóközösségünk termékenyítő módon alakítja a zenei folyamatokat” – árulja el Borbély. Nem tagadja, a járványhelyzet hozta, megváltozott érzékelés is hozzájárult a koncepcióváltáshoz. Nemcsak abból a szempontból, hogy miként lehet a bizonytalanságból erényt kovácsolni, de úgy is, hogy hogyan lehetünk képesek elmerülni egy olyan élményben, ami nem az ingerek tobzódásáról szól. „Az apró dolgok is sokkal jelentősebbé válnak, ha el tudunk oda jutni, hogy elmélyülten szemléljük” – fogalmaz. Ez a minimalista megközelítésmód köszön vissza a Se vonat, se állomás című balladában is, amely címének angol verziójával (No Train, No Station) játékosan utal John Coltrane-re. A hét és fél perces, szokatlan akkordmenetekkel operáló kompozíció a szerző asszociációja szerint egy képzeletbeli Jancsó-film végtelenre nyújtott, nagy látószögű jelenetét idézi, melyben egy megrezdülő árvalányhaj is hatalmas drámai erőt nyer a táj kietlenségének viszonylatában. Mindez az arányokról (is) szól, és már-már képzőművészeti ábrázolásmódot sugall.

A Kopog... megáll... árnya int... című  opuszban például a ritmikai építkezésen van a fókusz: pontszerű hangok alkotnak egy nagyobb képet, újszerű befogadói perspektívára ösztönözve a hallgatót – akár az impresszionista festők tették. Az Éjszakai vázlatokban Borbély Mihály bevallottan (a festőként is tevékenykedő) Miles Davistől kölcsönzi zenei alapállását és a basszushangokat, amikor kelet-európai színekkel és harmóniákkal festi újra a flamenco-vázlatokat. Innen nézve pedig a lemez jelentős hányadát alkotó, szabad improvizációból született kompozíciók – mint a Hívó távolok, az Árnyak, ébredések, az Ez is furcsa?, a Lidérc, valamint a Hajnali fohász – az akciófestészet hangzó remekei! Olyan lenyomatok, amik a legközvetlenebb kapcsolatban állnak az alkotóval, őrzik a mozdulat lendületét, a pillanat leghitelesebb mementói, amik őszintén árulkodnak arról a kémiáról, ami a zenészek között a felvétel napján létrejött a BMC Stúdiójában. Ezekben az improvizatív szerzeményekben lehetőség adódik megannyi hangszer, a tárogató, pásztor- és kettősfurulya, szopránszaxofon, a gongok, valamint a bőgő és a zongora legkülönbözőbb módokon történő megszólaltatására. Arra, hogy kisebb kamarafelállásokban, duóban, trióban is zenei eszmecserét folytassanak a tagok. Lehetőség a humorra, ahogy azt Tálas Áron teszi az egyik improvizált darabban, esély a feltűnő színek, a szélsőséges dinamikák felvillantására – magyarul mindarra, ami egyébként szétfeszítené a kotta öt vonalának kerítését. Ez a zenei szublimáció akár parttalanná is válhatna, ha nem lenne ott az ellenpont. Borbély Mihály zenekarvezetői nagyvonalúságát mutatja, hogy a szabad improvizációkon túl sem sajátítja ki a zeneszerzői pozíciót, hanem – az előző albumhoz hasonlóan – egy Tálas Áron-szerzemény is felkerül a lemezre. A várakozás maga című darab, bár megközelítésmódjában tradicionálisabb jazz-felfogást mutat, és rögzített struktúrára épül, tökéletesen belesimul a Borbély által felvázolt világba, és ugyanazzal szembesít, amivel a lemez egésze: észrevenni az úton lét szépségét, elmerülni a várakozás üres pillanatainak ritmusában. És a legcsodálatosabb az éjszakában, hogy mire megérkezünk ezekbe az olykor nyugtalanító, végtelennek ható csöndekbe, addigra a hajnal is ránk talál a rigók józanító énekével. Borbély Mihály a lemezszerkezettel is az örök visszatérés eszméjét sugallja felénk, amikor záró kompozíciónak A fény már hív, kelteget című felvételt választja, melyben megvalósulni látszik a megkomponált és az improvizált, a maradandó és az illanó kényes egyensúlya.

Szász Emese

Kapcsolódó albumok