BMC RECORDS 25 Years of Jazz - Part1
Digitális album
A BMC Records 25 éves fennállását ünneplő kiadványok első darabja egy jazzválogatás, amely a kiadó tevékenységének hozzávetőlegesen az első felét fedi le. Ebben az időszakban a lemezfelvételek főként a magyar zenekarok és a hozzájuk meghívott külföldi sztárvendégek együttműködésén alapultak.
A modern magyar jazz azóta is meghatározó és külföldön is nagy hírnevet szerzett alakjai – Dresch Mihály, Szakcsi Lakatos Béla, Szabados György, Lukács Miklós, Gadó Gábor, Palotai Csaba, Grencsó István, Fekete-Kovács Kornél, Borbély Mihály vagy Winand Gábor – mellett a külföldi művészek névsora is impozáns: az amerikai zenészek közül feltűnik Archie Shepp, Chris Potter, Jack DeJohnette, John Patitucci, Dave Liebman, Charlie Mariano, Larry Grenadier, Eric Harland, Hamid Drake, Lionel Loueke és Frank London, míg a BMC kezdetektől erős európai kötődéséről olyan sztárok együttműködése tanúskodik, mint Erik Truffaz, Joachim Kühn, Hans Lüdemann, Christophe Monniot, Michael Schiefel vagy Michiel Braam.
A BMC Records működésének első évtizede megalapozta a kiadó nemzetközi elismertségét, sőt ebben a válogatásban több zenésszel találkozhatunk, akik szintén az eltelt évek során váltak az európai színtér meghatározó zenészeivé, például Émile Parisien, Thomas de Pourquery, Airelle Besson, Sylvain Rifflet, Manu Codjia vagy Jörg Brinkmann.
A slágereket és kevésbé ismert kincseket egyaránt felszínre hozó válogatás szubjektív módon készült, így éppen annyira tart tükröt a BMC Records tevékenységének kezdetei, mint a kiadó mai felfogása elé.
A 25 számból álló dupla album reprezentatív, de közel sem teljes anyag, amely a játékidő szükségszerű korlátai ellenére is igyekszik átfogó képet nyújtani: bemutatni a jazz mindmáig érvényes mondanivalóját és sokszínűségét.
Előadók
CD1
Dresch Mihály Quartet, Archie Shepp
Szakcsi Generation, Jack DeJohnette, John Patitucci
Off Course, Erik Truffaz
Balázs Elemér Group, Charlie Mariano
Gadó Gábor Quartet
David Yengibarjan, Frank London
Alban Darche
Winand Gábor, Gadó Gábor Quintet
Georgi Kornazov's Horizons Quintet
Ozone, Lukács Miklós
Szabó Dániel Trió, Chris Potter
Budapest Jazz Orchestra, Dave Liebman
CD2
Christophe Marguet, Joachim Kühn, Christophe Monniot, Sébastien Boisseau
Hans Lüdemann, Sébastien Boisseau, Dejan Terzic
Grencsó Open Collective, Lewis Jordan
The Cool Runnings Orchestra
Grupa Palotaï
Borbély Mihály Quartet
Michael Schiefel Platypus Trio
Lukács Miklós, Larry Grenadier, Eric Harland
Trio BraamDeJoodeVatcher, Lukács Miklós, Kovács Ferenc
Szabados György
Bacsó Kristóf Triad, Lionel Loueke
Tóth Viktor, Hamid Drake, Szandai Mátyás, Kovács Ferenc
Dresch Mihály Quartet, Chris Potter
Produkciós adatok
Összeállítás: Bognár Tamás, Rácz Mihály
Mastering: Szabó Viktor
Borítóterv: Natter Anna / Cinniature
Producer: Gőz László
Label manager: Bognár Tamás
Jelenleg nincs készleten.
BMC Records - 25 Years of Jazz, Part 1 (CD1)
BMC Records - 25 Years of Jazz, Part 1 (CD2)
Online terjesztők listája
BMC RECORDS
25 YEARS OF JAZZ Part 1
CD1
1. Dresch Mihály Quartet, Archie Shepp: Hungarian Bebop
(Dresch Mihály) BMC CD 66
Archie Shepp – szoprán- és tenorszaxofon
Dresch Mihály – szoprán- és tenorszaxofon
Kovács Ferenc – hegedű
Szandai Mátyás – nagybőgő
Baló István – dob
2. Szakcsi Generation, Jack DeJohnette, John Patitucci: Little Gipsy Song for You
(Szakcsi Lakatos Béla) BMC CD 126
Szakcsi Lakatos Béla – zongora
Jack DeJohnette – dob
John Patitucci – nagybőgő
3. Off Course, Erik Truffaz: Tales of the Lighthouse
(Barcza Horváth József) BMC CD 77
Erik Truffaz – trombita
Juhász Gábor – gitár
Szakcsi Lakatos Róbert – zongora
Barcza Horváth József – nagybőgő, basszusgitár
Mohay András – dob
Dés András – ütőhangszerek
4. Balázs Elemér Group, Charlie Mariano: Bangalore
(Charlie Mariano) BMC CD 86
Charlie Mariano – altszaxofon
Balázs Elemér – dob
Balázs József – billentyűs hangszerek
Juhász Gábor – gitár
Szandai Mátyás – nagybőgő
Dés András – ütőhangszerek
Winand Gábor – ének
5. Gadó Gábor Quartet: Malte Laurids Brigge
(Gadó Gábor) BMC CD 83
Gadó Gábor – gitár
Matthieu Donarier – tenorszaxofon
Sébastien Boisseau – nagybőgő
Joe Quitzke – dob
6. David Yengibarjan, Frank London: Ararat
(David Yengibarjan) BMC CD 87
David Yengibarjan – harmonika
Frank London – trombita
Gadó Gábor – gitár
Barcza Horváth József – basszusgitár
Dés András – ütőhangszerek
7. Alban Darche: Trumpet Kingdom 3
(Alban Darche) BMC CD 136
Alban Darche – tenorszaxofon
Eric Vloeimans – trombita
Laurent Blondiau – trombita
Geoffroy Tamisier – trombita
Sylvain Rifflet – basszusklarinét
Gadó Gábor – gitár
Sébastien Boisseau – bőgő
Emmanuel Birault – dob
8. Winand Gábor, Gadó Gábor Quintet: The Language of Flowers
(Gadó Gábor, Molnár Eszter) BMC CD 124
Winand Gábor– ének
Gadó Gábor – gitár
Airelle Besson – trombita
Matthieu Donarier – szaxofon
Sébastien Boisseau – nagybőgő
Joe Quitzke – dob
Közreműködnek:
Schreck Ferenc, Nagy Viktor Dániel – harsona
Ács Ákos – klarinét
Bacsó Kristóf – szaxofon
Bujtor Balázs – hegedű
Fábry Boglárka – vibrafon
9. Georgi Kornazov's Horizons Quintet: Veronique
(Georgi Kornazov) BMC CD 145
Georgi Kornazov – harsona
Emile Parisien – szopránszaxofon
Manu Codjia – gitár
Marc Buronfosse – nagybőgő
Karl Jannuska – dob
10. Ozone, Lukács Miklós: Passion
(Tony Murena) BMC CD 163
Christophe Monniot – szaxofon
Spányi Emil– zongora
Joe Quitzke – dob, ütőhangszerek
Lukács Miklós – cimbalom
11. Szabó Dániel Trió, Chris Potter: Melodic
(Szabó Dániel) BMC CD 151
Szabó Dániel – zongora
Chris Potter – szaxofon
Szandai Mátyás – nagybőgő
Németh Ferenc – dob
12. Budapest Jazz Orchestra, Dave Liebman: In the Beginning
(Fekete-Kovács Kornél) BMC CD 88
Dave Liebman – szoprán- és tenorszaxofon, furulya
Budapest Jazz Orchestra:
Fekete-Kovács Kornél – karmester
Csejtey Ákos – szoprán szaxofon, fuvola, altfuvola
Kollmann Gábor – altszaxofon, klarinét
Zana Zoltán, Zsári Tamás – tenorszaxofon, klarinét
Varga György – baritonszaxofon, basszusklarinét
Puskás Csaba – „lead” trombita
Ducsai Szabolcs, Hámori János, Csizmadia Dávid, Újvári Gábor – trombita
Schreck Ferenc, Almási Attila, Skerletz Gábor – harsona
Nagy Viktor Dániel – basszusharsona
Hárs Viktor – bőgő, basszusgitár
Cseke Gábor – zongora, szintetizátor
Pusztai Csaba – dob
Közreműködnek:
Bizják Gábor – kürt
Adamik Gábor – tuba
Dés András – ütőhangszerek
CD2
1. Christophe Marguet, Joachim Kühn, Christophe Monniot, Sébastien Boisseau: Leo
(Joachim Kühn) BMC CD 160
Christophe Monniot – alt- és baritonszaxofon
Joachim Kühn – zongora
Sébastien Boisseau – nagybőgő
Christophe Marguet – dob
2. Hans Lüdemann, Sébastien Boisseau, Dejan Terzic: Love Confessions (Roma 2)
(Hans Lüdemann) BMC CD 176
Hans Lüdemann – zongora, virtuális zongora
Sébastien Boisseau – nagybőgő
Dejan Terzic – dob, ütőhangszerek
3. Grencsó Open Collective, Lewis Jordan: Ripsz-ropsz
(Hans van Vliet, Lewis Jordan) BMC CD 161
Lewis Jordan – altszaxofon, versek
Grencsó István – tenorszaxofon, altfuvola
Hans van Vliet – harsona, trombita
Márkos Albert – cselló
Hock Ernő – nagybőgő, basszusgitár
Jeszenszky György – dob, konga
Szabó Hunor – dob
4. The Cool Runnings Orchestra: Natural Mystic
(Bob Marley, hangszerelés: Manu Codjia) BMC CD 192
Michael Schiefel – ének, elektronika
Christophe Monniot – alt-, bariton- és szopránszaxofon
Tóth Viktor – altszaxofon
Manu Codjia – gitár
Carsten Daerr – zongora
Szandai Mátyás – nagybőgő
Hamid Drake – dob
5. Grupa Palotaï: Bruyantes solitudes
(Palotaï Csaba) BMC CD 133
Palotaï Csaba – gitár, bariton gitár, ütőhangszerek
Rémi “Wildmimi” Sciuto – alt-, bariton és szopranínó szaxofon, synth bass
Thomas de Pourquery – alt-, és szopránszaxofon
Nicolas Mathuriau – dob, ütőhangszerek
Didier Havet – helikon
6. Borbély Mihály Quartet: Rock Yourself
(Presser Gábor, Adamis Anna) BMC CD 187
Borbély Mihály – szaxofon, tárogató
Szabó Dániel – zongora
Horváth Balázs – nagybőgő
Baló István – dob
7. Michael Schiefel Platypus Trio: Platypus Dancing
(Michael Schiefel) BMC CD 207
Michael Schiefel – ének, elektronika
Jörg Brinkmann – cselló, elektronika
Lukács Miklós – cimbalom
8. Lukács Miklós, Larry Grenadier, Eric Harland: Aura
(Lukács Miklós) BMC CD 244
Lukács Miklós – cimbalom
Larry Grenadier – nagybőgő
Eric Harland – dob
9. Trio BraamDeJoodeVatcher, Lukács Miklós, Kovács Ferenc: Q16
(Michiel Braam) BMC CD 179
Michiel Braam – zongora
Wilbert de Joode – nagybőgő
Michael Vatcher – dob
Kovács Ferenc – hegedű, trombita
Lukács Miklós – cimbalom
10. Szabados György: Harangok
(Szabados György) BMC CD 130
Szabados György – zongora
12. Bacsó Kristóf Triad & Lionel Loueke: Ad Libitum No. 1
(Bacsó Kristóf) BMC CD 232
Bacsó Kristóf – szaxofon, effektek
Lionel Loueke – gitár, ének
Tzumo Árpád – billentyűs hangszerek
Juhász Márton – dob
12. Tóth Viktor, Hamid Drake, Szandai Mátyás, Kovács Ferenc: Green with Blue
(Tóth Viktor) BMC CD 132
Tóth Viktor – altszaxofon
Hamid Drake – dob
Szandai Mátyás – nagybőgő
Kovács Ferenc – trombita
13. Dresch Mihály Quartet, Chris Potter: Hazafelé
(Dresch Mihály) BMC CD 235
Dresch Mihály – tenor- és szopránszaxofon, fuhun
Chris Potter – tenorszaxofon, basszusklarinét
Lukács Miklós – cimbalom
Hock Ernő – nagybőgő
Baló István – dob