„A ZENE AZ ÉN NYELVEM – A ZENÉN KERESZTÜL BESZÉLEK.”
(AKI TAKASE)

A tény, hogy a zenét nyelvként vesszük tudomásul és értjük, már afelé vezet, hogy észrevegyük a két kifejezési forma szoros kapcsolatát. Nem véletlenül emlegetjük a zenei nyelv fogalmát a mindennapokban is. Olyan tartalmakat is tud közvetíteni, amelyek szóval kimondhatatlanok. 
Ugyancsak gyakran hasonlítjuk képletesen a hangszereket is meghosszabbított szócsőhöz, amely a művész belső világát képes közvetíteni. Azután vannak olyan szavaink, amelyek a hangutánzó jellegüknek köszönhetően már-már zeneként hatnak, és pusztán a hangzásuk is utal a jelentésükre. A Forte is pont ilyen.
FORTE. Amikor ezt a szót az ember hangosan kimondja, rögtön érezni kezdi, hogy mi is lehet a jelentéstartalma. Aligha vitatható, hogy Aki Takase zenéje erőteljesen szólal meg, erőt és energiát közvetít – még akkor is, ha ez csupán egy játékának sok jellegzetessége közül. Ez a fajta jelenlét, ez az erő a zongorista személyiségét is jellemzi, akár azt is mondhatjuk, hogy igazi erős asszony. – Legyél erős! – ez a mottója, meséli róla Daniel Erdmann szaxofonos. Pozitív energiát sugároz, és erre manapság talán nagyobb szükség van, mint valaha. Aki Takase számára a „forte” szóban leginkább egy üzenet rejlik: „Túljutni a kemény realitásokon, és ebben a korszakban a zenével előrelépni – szerettünk volna erős akaratot kifejezésre juttatni.”
Ez a tartás vörös fonalként az egész albumon végigvonul. Nyoma sincs visszahúzódásnak, a zenei befelé fordulásnak, escapizmusnak, ami még nem olyan régen sok, a pandémia idején született produkcióra jellemző volt. Éppen ellenkezőleg. A Forte extrovertált, kifelé orientálódik.
A berlini jazzszíntéren és máshol is Takase már régóta jelentős húzóerőnek számít, kreatív teremtő forrásnak. És ennek a dinamikának nagy része Aki Takase életigenlő természetéből, egy áthatóan pozitív alapállásból fakad, hozzon az élet bármit. És ezzel megint vissza is kanyarodtunk a nyelvhez.
JAPANIC. Ez egy olyan szó, ami tulajdonképpen nem is létezik. Egy szójáték hívta életre. És aki érdeklődik iránta, több mindent is felfedezhet benne. Először is a szép német szót: „Ja” – igen. Ami pozitív üzenetet hordoz, valami olyasfélét, hogy „igen, képesek vagyunk rá!” Ráadásul ez a két betű a jazz szó első felét is alkotja, ami után már csak ki kell fognunk a szelet a kétkedők vitorlájából: igen, a Japanic Forte című lemeze természetesen jazz. Persze ez a szólelemény arra is utal, hogy Aki Takase japán származású. Azután ott rejlik benne a „panic” is, amely a bolygónkon még fennálló status quo kapcsán asszociálhatunk, és amelyhez a Japanic a Forte erejével kíván hozzájárulni.
2019-es Thema Prima című bemutatkozó albuma után a zenekar a második lemezen hasonló gondolkodású emberek összehangolt erejeként mutatkozik meg. Daniel Erdmann szaxofonos rövid ideig Takase tanítványa volt, amikor a Hanns Eisler Főiskolán vendégprofesszorként dolgozott, és ezt követően bekerült Takase szextettjébe. Azóta rendszeres improvizatív művészi párbeszédben állnak a zongoristával. A világjárvány tetőpontján duóban, Isn‘t it Romantic? (BMC 301) címmel vettek fel lemezt.
A norvég dobos Dag Magnus Narvesen többek között a Kitchen Orchestra tagja és Damana oktettjét vezeti, ezen felül duópartnere Takase férjének, Alexander von Schlippenbachnak (Interweaving és Liminal Field, Not Two Records).
A Berlinben élő portugál bőgős, Carlos Bica 2023-ban került a Japanic tagjai közé, Johannes Fink utódaként. Főleg Maria Joao énekesnővel folytatott együttműködése tette ismertté, akivel Takase még a nyolcvanas években egészen eredeti duettek sorát hozta létre.
Vincent von Schlippenbach – alias DJ IllVibe – az egyik legvirtuózabb mestere a lemezjátszónak, kreatív munkájával pedig úgyszólván megtestesíti azt az elgondolást, hogy a világ mégiscsak egy lemezkorong. Közreműködése révén vált a Lok 03 című album (Trost Records) Aki Takaséval és apjával, Alexander von Schlippenbachhal egy igazi családi  vállalkozássá. Bica és Erdmann társaságában hallható az I am the Escaped One (Clean Feed) című produkcióban.
Vendégként bukkan fel a Japanic Forte című lemezén Takase két régebbi, közeli alkotótársa. Először is itt van férje, Alexander von Schlippenbach, az európai free jazz korszakalkotó úttörője, akivel 2023-ban egy duófelvételt is készítettek, otthon négykezesezve egy hangversenyzongorán (Four Hands Pieces, Trost Records). A másik vendégszólista Nils Wogram harsonás, aki Takase társa volt a zongorista egyik, a jazzhagyományt szabad szellemben, szeretettel és humorral újraértelmező albumán (Aki Takase Plays „Fats“ Waller, Enja Records).
A zongorista mindig is érdeklődött a nyelvek, az irodalom és a költészet iránt. De éppen így foglalkoztatták a nonverbális kifejezési formák, így a festészet és a tánc nyelve is foglalkoztatja. Gyermekkorában még táncosnő akart lenni, most pedig Yui Kawaguchi táncosnővel folytatja Die Stadt im Klavier című duósorozatát.
A Forte nyitódarabja a Festa Magdalena, amelynek ajánlása Takase bevallottan kedvenc festőjének, Frida Kahlónak szól. A mexikói festőnő többször is témát adott a Yōko Tawada írónővel közös műhelysorozatnak, amelynek – no lám, ismét – Language & Music volt a címe.
Az elmúlt években Takase számára megnőtt a zeneszerzés, az önálló alkotás jelentősége, de soha nem a spontán, szűrők és fékek nélküli, ad hoc improvizációs kifejezésmód kárára. A Step Skip Stop egy olyan szavak nélküli előadás, amelyben minden egyes tag és vendégük, Nils Wogram szólóval is bemutatkozhat.
Erdmann szerzeménye, An jeder Kreuzung liegt eine Erinnerung begraben (Minden kereszteződésben el van temetve egy emlék), itt kvintettverzióban szólal meg, ám Takase többször játszotta a szerzővel duóban is. Egy költői síkra emelt hétköznapi történet ihlette: „Ezt a darabot a gépjárművezető oktatómnak ajánlottam. Mások 18 évesen arra kapnak pénzt, hogy letegyék a jogsit, én viszont ebből szaxofont vettem magamnak. Aztán végül csak elvégeztem a tanfolyamot is, és nagyon szórakoztató oktatót kaptam, aki mindig úgy üdvözölt, hogy itt az én nagy barátom, Erdmann! Én voltam az utolsó tanítványa, mielőtt pályát váltott volna.”
A Ma non Troppo címe Alexander von Schlippenbach egy korábbi szerzeményére (Akiko ma non Troppo) utal, amit a szerző Sunny Murray dobossal vett lemezre. Takase számára ez a darab arról szól, hogy „minden muzsikus változó tempóban játssza tovább az általa kigondolt motívumokat.“ Ebben az elképzelésben ismét megmutatkozik az amerikai szerző, Conlon Nancarrow hatása, aki a saját darabjait lyukkártyás gépzongorára készítette, és különböző tempókat, ritmusokat és ütemeket rétegezett egymásra.
Takase és Narvesen duettje, az I Want to Know Sweet Music című darabja rövid közjátékként hat, és újabb bizonyítékát adja annak, hogy Takase kifinomult billentése messze nem csak a fortéra korlátozódik.
A Japanic Makrokosmos címe ugyancsak magyarázatra szorul. Szerzője, Daniel Erdmann így magyarázza: „Ez a darab is – a Japanicre jellemző módon – különböző rétegekből áll: egy statikus összetevő felett szabadon lebeg egy megkomponált. Ez valójában a Japanic makrokozmosza; Aki zenéje fantasztikus univerzum, amely nem ismer határokat, és mindig újabb és újabb, meglepő galaxisokat nyit meg. Senki mást nem ismerek, aki képes volna ennyire különböző világokat egyetlen projektben összehozni.”
Újabb erőforrásként nyúlnak a kvintett tagjai Wogram Alinamin Drink című számához, ami egy japán táplálékkiegészítőre utal. Takase szavai szerint „ez egy kitartást növelő ital nagy energiaszükségletű teljesítményekhez, amely egyúttal az én rendszeres orvosságom is.” Forte! 
A Japanic lokomotívja teljes gőzzel robog át a Timeless Story című számban ezen a makrokozmoszon. A meghajtást Takase és Schlippenbach megállíthatatlan négykezese szolgáltatja, mint valami motor: „az alapot adja a rögtönzött szekvenciákhoz, amelyekben a vezető szerepet mindig másik hangszer veszi át. A zene szabadságát akartam ezzel kifejezni, amely úgy halad előre térben és időben, mint egy gőzmozdony.”
Nagy lendületbe jön az együttes, amikor Dag Magnus Narvesen dobos Woe the Row of Foes című számát játssza (ami eredetileg a Damana Oktettnek készült). Ez akár nem lebecsülhető hozzájárulás is lehet ahhoz, hogy a világban az energiaszükség okozta válság megszűnhessen.
És abban sincs semmi meglepő, hogy a Forte életigenlő, energizáló, kollektív magabiztosságra hívó zenéje messze hangzó, humoros optimizmussal és jókedvvel zárul. A fülbemászó jazzsztenderd, az (I’m) Confessin’ (That I Love You), amelyet a Fats Waller & His Babies rögzített először 1929-ben, majd 1997-ben Takase és Rudi Mahall is lemezre vette (Duet for Eric Dolphy, Solid Records), bájos románcként hangzik fel Takase és Nils Wogram között, aki a Fats Waller-lemez harsonása volt. Enyelegnek és beszélgetnek, szavak nélkül…

Karsten Mützelfeldt
Fordította: Zipernovszky Kornél