ISN’T IT ROMANTIC?

Három évvel ezelőtt teljesen váratlanul, mozgólépcsők, bevásárlóközpontok és terminálok köztes világában, a párizsi Charles-de-Gaulle repülőtéren futólag találkoztak, különböző koncertekről, más városokból átutazóban, eltérő úticélok felé. Véletlenül. „Úgy, ahogy a véletlenből zene születik” –mondja Aki Takase, és úgy nevet közben, mint John Cage. „Éppen a megfelelő pillanat volt” – mondja Daniel Erdmann. Aki és Daniel a kilencvenes években, Berlinben ismerkedtek meg. Erdmann akkoriban Aki Takase óráját hallgatta az egyetemen, és egyik együttesében játszott is: Dolphy darabjait meg eredeti szerzeményeket. Közben eltelt pontosan huszonöt év.

Daniel Erdmannt útja Franciaországba vezette. Közben folyton turnézik, főleg a Das Kapital és a Velvet Revolution nevű együtteseivel. Aki Takase állandón jelen van különböző összetételű zenekarokkal, szólóműsorral, valamint időről időre duókkal. Zenei párbeszédeinél Alexander von Schlippenbach ül a második zongoránál, vagy Han Bennink a doboknál. Különösen kedveli a fúvósokat is, mint például David Murrayt, Rudi Mahallt, Silke Eberhardot, Ingrid Laubrockot vagy Louis Sclavist. „Imádom a duókat” – lelkendezik Aki Takase. A duó a kedvenc összeállítása, mondja, mert a két partner száz százalékban egyenjogú. „A duó nagyon áttetsző, és nagyon jól szól” – fogalmaz. Daniel Erdmann is elkötelezett a duóforma mellett, és többször alkalmazza különböző zenei kontextusokban. Kettejük véletlen találkozása a párizsi reptéren nem maradhatott tehát folytatás nélkül. Erdmann szerint ennek így kellett történnie. Már készen állt az újabb együttműködésre Takaséval. Az egyik eredménye ennek, hogy Erdmann tagja lett Aki Takase Japanic zenekarának. A további folytatás pedig az az újabb duó, amelynek a jelen album az első lenyomata.

„Akival játszani mindig felemelő” – mondja Erdmann. „Mindig erőt ad, és zenésztársaival szemben magas követelményeket támaszt”. Ezt Takase is hasonlóan érzékeli, mindig feljebb törekszik, „elemelkedik”, mondja. És nagy elismeréssel nyilatkoztatja ki Erdmannról: „igazi jazzista”. „Persze – teszi hozzá – sokféle izgalmas muzsikus létezik. De a játéknak az ad különleges minőséget, hogyha vissza tud nyúlni a jazz erőforrásaihoz, és éppen akkor, amikor innovatív területekre tör előre”. Aki Takase olyan projektekkel ünnepelte meg a hagyomány és a kortárs világ közötti kapcsolatokat, mint a Fats Waller, a W. C. Handy, az Eric Dolphy és az Ornette Coleman tiszteletére készültek.

Daniel Erdmann játékában mindig jelen vannak a jazz megújuló energiái. Bár egészen más hangon szólal meg, mint Coleman Hawkins, Archie Shepp vagy Heinz Sauer, akivel egy kvartettben együtt is szerepel, Erdmann ehhez a vonalhoz kapcsolódik, és tudja, hogy csak akkor viheti tovább, hogyha saját magát a hangszerén a leginkább személyes hangján fejezi ki. A kettejüket, Aki Takasét és Daniel Erdmannt összekötő dolgok között még mindenképpen meg kell említeni a bennünket körülvevő világ problémái iránti érzékenységet, a tág horizontot, és az olyan társművészetekhez fűződő közeli viszonyt, mint a festészet, tánc, irodalom. Erdmann Nicolas Fayol táncossal és a festő Jean-Michel Hannecart-ral dolgozik, Takase pedig régóta tart fenn projekteket táncosnőkkel. Szoros együttműködésben állt Anzu Furukawával, és ösztönző társra talált Yui Kawaguchi személyében. Yoko Tawada írónővel már több, mint két évtizedet ölel fel a kapcsolata. Ezeket az együttműködéseket a külvilágra vetett pillantás teszi izgalmassá, na meg az, ahogyan a párbeszéd során saját művészi nyelvüket próbálgatják, majd megtalálják – ez olyasvalami, ami ezeknek a zongora és szaxofon közötti beszélgetéseknek a szellemi tartását is adja.

Aki Takase és Daniel Erdmann duó partnersége már 2019-ben elkezdődött, és el is mélyítették azt a koronavírus okozta lezárások első szakaszában, 2020 tavaszán. Erdmann otthon, Reimsben, Takase pedig Berlinben, a digitális kommunikáció különböző lehetőségeivel próbálta a távolságot áthidalni, és egy negyedéven át minden szerdán próbáltak. A korlátozások ellenére, ebben egyetértenek, származott valami jó az egészből: intenzíven tudtak a projektre koncentrálni. Amikor azután végre a nyáron lehetett egy ideig utazni, Budapesten találkoztak, és augusztus elején a BMC Records budapesti stúdiójában rögzítették is ennek az albumnak az anyagát.

Érezhető a felvételen, hogy az atmoszféra milyen nyugodt volt, eközben nagyon is koncentráltak az adott zenei pillanatra. Miközben egészen pontosan szólnak az unisono szakaszok, a két muzsikus teljes szabadságot enged meg magának a rögtönzésekben. Az, ahogy egymásra figyelnek, reagálnak, egymást kölcsönösen kiegészítik vagy ellenpontozzák, felfedi, hogy mennyire egy hullámhosszon vannak. Miután nagyon mélyen elsajátították a darabokat, megengedik maguknak, hogy el is térjenek azoktól. És mivel az egymásra hangolódás ilyen magas szintje lehetővé teszi, hogy ne mindig csak kövessék egymást, ezért szembe is helyezkednek egymással, amelytől a darabok kidolgozása csak még izgalmasabb lesz. A zongora élesen és pontosan szól, tiszta kontúrokat ad, olykor viszont tobzódik a romantikában. A szaxofon mindig lélekkel teli, rapszodikus, mesélős kedvű, az érzelmi hasonmásával találkozik ezekben a párbeszédekben, a személyeset fejezi ki. Mindezt érthetjük a mai életre adott válaszként is, az élet iránti odafordulásként, ami vibráló, pozitív energiákkal áramlik ki. Ennek a zenének az egyik erőssége, hogy nem akar konkrét dolgokat ábrázolni vagy illusztrálni. A darabok címei inkább afféle asszociációs mezőként szolgálnak csak, amit nem kell minden áron szem előtt tartanunk, de azért érdemes megemlíteni, hogy pontosan mire is vonatkoznak.

A Sans Sulfites francia borászok mozgalmára utal, akik a leginkább természetes bort akarják előállítani. A Festa Magdalena Aki Takase darabja, amelyet az általa mélyen csodált mexikói festőnő, Frida Kahlo tiszteletére komponált, mert hosszabb ideje foglalkoztatja Kahlo élete és művészete. A Voodoo Girl címe Tim Burton egy versére utal, a Good Bucket Quick Step pedig Takase élettársának, a zongorista Alexander von Schlippenbachnak egy megjegyzésére megy vissza. Az Elevation című számot Daniel Erdmann Paul Éluard egy versére írta, követve a hangulatot és a beszéd dallamát. A No Particular Night Or Morning, Takase száma egy tudományos-fantasztikus novella inspirációjából. Írója Ray Bradbury, aki leginkább a Fahrenheit 451 című regény szerzőjeként ismert. An jeder Kreuzung liegt eine Erinnerung begraben [Minden kereszteződésben nyugszik egy eltemetett emlék] címében Daniel Erdmann azokat az időket idézi fel, amikor autóvezetést tanult Berlinben, amivel kapcsolatban önként elismeri, hogy bizony nem sikerült elsőre levizsgáznia. A Magic Takase öt negyedben írt száma, és távol-keleti hangulatot áraszt. Mindketten meg is jegyzik, hogy ez a kompozíció milyen jól példázza azokat a pozitív energiákat, amiket a világba szeretnének sugározni.

A Small Step For Me a pandémia miatti első lezárások idején született. Erdmann öt hét elszigeteltség után tudott Reimsben legfeljebb egy órát sétálni egy maximum egy kilométer sugarú körben. A szám ezt az élményt idézi fel, amely, ahogy szerzője megjegyzi „speciális vattavilág” képzetét keltette benne. A Reconstruction In Berlin Aki Takase A város a zongorában című projektjére megy vissza, amelyben Yui Kawaguchi táncosnővel az urbanitás, a hangzás és a mozgás összefüggéseit keresik. A darab zenei ihletése Conlon Nancarrow-nak is köszönhető, egyszerre vannak benne jelen eltérő ritmusok és tempók. A The Cat címzettje egy Erdmannal és feleségével közös háztartásban élő macska, amely a darab végén saját hangján is közreműködik. A Pascale viszont egyenesen Erdmann feleségének szóló ajánlást kapott Takasétől. A végén felhangzó hangminta egy Mozambikban terepmunkán kutatást végző japán zeneantropológus ottani felvételét használja fel. Az Isn’t It Romantic? játékos visszautalás a jazztörténetre, és lendületes lezárást ad az egész lemeznek. Még egyszer le kell szögezni, hogy ezek a címek a zenének az itt és most-ba kötéséhez adnak kapcsokat, a történelembe és a jelenbe, de leginkább csak akkor, ha személyesen éli át őket az ember. Semmiképpen sem tekinthetők használati utasításnak. Ki-ki találja meg a maga számára ennek a zenének a nyitját. Az ajtók mindenesetre szélesre vannak tárva.

Bert Noglik
Fordítás: Zipernovszky Kornél