„A jazz nagyon érdekes zene, ritmusa, felépítése, mint a népzene általában, nagyon izgalmas. Engem azonban zavar kissé az egyszerű harmóniai felépítése, és nehezen barátkozom furcsa hangszereivel.” – nyilatkozta 1926-ban Bartók Béla, aki aztán két évre rá amerikai koncertturnéja közben testközelből is tapasztalatokat szerezhetett az afro-amerikai folklórból táplálkozó új műfajról. Második felesége, Pásztory Ditta feljegyzése szerint örült, amikor karácsonyra négy gramofonlemezt kapott, melyek közül kettőn a klasszikus kortárs zeneszerzők közül a jazz iránt talán legfogékonyabb Igor Stravinsky egyik műve (Petruska) volt hallható, kettőn pedig korabeli népszerű jazz (hogy pontosan ki játszott rajta és mit, azt nem őrizte meg az emlékezet).

Bartók később már „okos műfaj” -nak nevezte a jazzt, „melynek dallamai ügyes elemekből és ritmusokból állnak” . „Felépítése modern, és nagyon értékes” , tette hozzá, majd nem sokkal később a világhírű jazz-klarinétos, Benny Goodman kérésére – aki Szigeti József hegedűművész útján kereste meg őt – megírta a Kontrasztok című kamaradarabját. A művet 1939 januárjában a New York-i Carnegie Hallban Goodman, Szigeti és a zongorista Petri Endre mutatta be, majd egy évre rá Bartók az eredetileg két tételből álló rapszódiát egy harmadik tétellel toldotta meg, és ebben a formájában a Columbia hanglemezfelvételén már saját maga játszotta fel, Goodman és Szigeti társaságában.

Annak ellenére, hogy a jazzt Bartók egyértelműen az afro-amerikai folklór megnyilvánulásaként értékelte, mégsem mélyedt el benne különösebben, mondhatni, a jazzel való kapcsolata élete végéig érintőleges maradt. Viszont az ő roppant eredeti, és a népzenéhez különböző áttételekkel kötődő zenei nyelvezete inspirálóan hatott a modern jazz számos képviselőjére. Így az amerikai zongoristák közül például Chick Coreára, aki nemcsak számos Bartók-művet (14 Bagatell, Mikrokozmosz) ültetett át jazzre, hanem zongoratechnikájában is erősen visszaköszön a bartóki perkusszív játékmód; vagy Keith Jarrettre, aki szintén több Bartók-darabot tűzött a műsorára. De említhetném a szaxofonos Lee Konitzet is, aki ugyancsak számos Bartók-művet értelmezett át, többek között a Mikrokozmosz-füzetekből. És hát ne feledkezzünk el a hazai zongorista előképekről, mindenekelőtt Szabados Györgyről (aki persze inkább asszociatív átiratokat készített, mint feldolgozásokat), Binder Károlyról vagy Oláh Kálmánról. Hogy tényleg csak a legfontosabbakat említsük.

A jazzgitáros Párniczky András (1972) két éve elindított, de voltaképpen az elmúlt egy évben kikristályosodott Bartók-projektje tehát egyáltalán nem előzmények nélküli. Mégis sok szempontból máshonnan közelít e korszakokon és zenekultúrákon átívelő univerzális zeneszerző életművéhez. Nemcsak abban, hogy e combóban lényegében a gitár az egyedüli harmóniahangszer és a szólamokat a különböző hangszerek hivatottak megszólaltatni, hanem abban is, hogy – miután 2015-ben lejárt a Bartók-művekre érvényes jogkorlátozás (addig lényegében a nulla tolerancia elvét vallották a jogörökösök, azaz Bartók darabjait kizárólag eredeti formájukban engedték színpadra, illetve nagylemezre) – elődeinél sokkalta bátrabban és kreatívabban nyúlt bele a kompozíciókba. Úgy lazított a Bartók iránti feltétlen tisztelet béklyóján, hogy egyúttal a saját vízióit is megvalósította.

Párniczky eredetileg úgy vélte, a bartóki művek általa elképzelt adaptációját az önazonosságát kifejező – a közép-európai zsidó népzene és az amerikai jazz korábban nem hallható szintézisére törekvő – Nigun keretein belül valósítja meg. Aztán hamar rá kellett jönnie, hogy annak erősen egyedi zenei világa túlságosan koherens ahhoz, hogy abba mindezt beleerőltesse. Úgyhogy – kifejezetten a Bartók projektre – új kvartettet hívott életre. Kezdetben a dobos Gyárfás Attilával, a szaxofonos Ávéd Jánossal és a bőgős Hock Ernővel dolgozott együtt, a 2016-os Művészetek Palotája fellépésen Hock Ernő mellett már a két Nigun-társ Baló Istvánnal és Bede Péterrel vált teljessé az a felállás, amely végül elkészítette ezt a CD-t.

„Bartók büszke, tiszta, kompromisszummentes jellem volt, akiben egyszerre volt jelen egy késő romantikus, érzelmes zeneszerző és egy hihetetlen szikár népzenész, aki egy sebész precizitásával alkot” – mutatott rá Párniczky, miközben a közbeszédben ma is – hetvenkét évvel a halála után! – kortársnak titulált Bartók egyike volt az utolsó zeneszerzőknek, akik az elektronikai lehetőségekkel még semmilyen szinten nem éltek. Azért is adta Párniczky projektjének a Bartók Electrified nevet, mert évek óta foglalkoztatta a gondolat, hogy vajon ezek az általa eredeti formájukban is nagyon szeretett művek hogyan szólalnának meg elektromos hangszereken.

Alapvetően Bartók rövid darabjai közül válogatott: egyeseket lényegében egy az egyben átültetett a jazz nyelvezetére, másokhoz erőteljesen hozzányúlt, nota bene inspirációs forrásként használta őket. Törekedett rá, hogy a bartóki gondolat és az improvizáció minden alkalommal egyensúlyba kerüljön, mégha a jazzes rögtönzés e kompozíciókban nem feltétlenül úgy történik, ahogy mondjuk a standardekben. Többször előfordult, hogy Bartók témáihoz improvizációs köröket kellett írnia, de akad olyan darab is, ahol még ilyen körök sincsenek, ahol társaival lényegében szabadzenét játszik.

A lemezen elhangzó tíz mű, Párnicky András megjegyzéseivel:

Bolgár ritmus (Mikrokozmosz, IV. füzet, 113.) – „A 7/8-os ütemű műben az ostinato felett szól a dallam. Ha nem 7/8 lenne, működhetne úgy is, mint egy jazz standard. Az eredeti ostinatót áttettem gitárra, Bede Péter meg csak úgy lubickol a népzenei dallamokban.”

Frusztráció – „Olyan, mint a címe. Tele van ezt az érzést erősítő tritónusz lépésekkel. Kompakt mű, önazonos darab. Én írtam a harmóniakört, ami izgalmasan félhangonként lépdelő akkordokat tartalmaz a kíséretben”.

Nagyszekundok – (Mikrokozmosz, V. füzet, 132.) – „A bartóki dallamalkotás jellegzetes példája. Előadói és befogadó szempontból is talán a lemez legnehezebb darabja. Végig ott található benne a jellegzetes szekundsúrlódás”.

Falusi tréfa (Mikrokozmosz, V. füzet, 130.) – „Egyperces darab. A scherzo, azaz a tréfásan játszás számomra legitim műfaj, a jazzmuzsikusok zömének viszont nem az. Eredetileg talán a Szimplában vettük fel élőben, ott tíz percig tartott, ezen a lemezen csak egy perc lett. De jobb így.”

Csónakázás (Mikrokozmosz, V. füzet, 125.) – Alcíme szerint „A két szólam más-más hangnem vizein evez.” „Tipikus Bartók-mű, 3/4-es páratlan ritmusú, az ostinato d-mollban van, a téma pedig fél hanggal magasabban, esz-mollban szól. Ahogy a Concerto zenekarra című műve tele van kvartakkordokkal, úgy az ostinato gyakorlatilag itt is egy kvartakkord. Konkrétan azok a harmóniák szólnak benne, mint McCoy Tynernél oly gyakran a John Coltrane Quartetben.”

Sebes (Allegro vivace) – „A Benny Goodman felkérésére írt kamaradarab, a Kontrasztok harmadik tétele. Ez az átirat picit Dresch Mihály világát idézi. Eredetiben is bitang nehéz mű. Izgalmas a téma, amihez három szólamot írtam hozzá, mert amikor 2016-ban a Művészetek Palotájában előadtuk, még egy gitáros (Frank Möbus) és egy szaxofonos (Daniel Erdmann) játszott velünk. Ebből a négy szólamból kettő került rá a lemezre. Úgyhogy itt már azt sem tudom, melyik az eredeti Bartók és mi az, amit hozzáírtam.”

Meg kell a búzának érni – „Bartók népdal feldolgozásának újraértelmezése Baló Pisti ötlete és hangszerelése nyomán valósult meg.”

Szinkópák (Mikrokozmosz, V. kötet, 133.) – „Technikailag roppant nehéz mű, hisz az ostinato végig hol ötnegyedben, hol négynegyedben szól. A gitárszóló alatt is. Ráadásul itt két politonális akkord van, egymástól egész hang távolságra. A téma pedig ezekhez képest a fél hanggal feljebb lévő fél-egész skálában van megírva. A tengelyrendszer a bartóki zenei gondolkodás egyik fő jellegzetessége.”

Alátevés (Mikrokozmosz, IV. füzet, 98.) – „Ez volt az első szám, amit a Bartók-projektnek készítettem. Van is benne tempó, meg nincs is. Az elején beszámolunk, végig abban játsszunk, de ezt a tempót egészen a szaxofonszólóig csak áttételesen lehet érezni.”

Medvetánc – „Az 1908-as 10 könnyű zongoradarab egyike, amely a kanásztáncok ritmikáját eleveníti fel. Erős mű, itt is a kvartakkordok dominálnak. Három síkon folyik a zene: a basszus tonalitás érzeteket hoz, középen a kvartakkordok, akár a harmóniára rátéve, akár onnan kilépve, fölötte pedig egy egyszerű pentaton dallam, amely fél hanggal el van csúsztatva, mint amit a basszus játszik. Örök kedvenc – a Bartók-művek közül talán ez volt az első, amit életemben hallottam.”

Jávorszky Béla Szilárd