A TRANSZCENDENS TRIPTICHON

Mit jelent pontosan a transzcendencia? A bizonytalanság egyre növekvő korszakában ez a szó szinte divatszóvá vált, és a leírhatatlant jelöli. Valamit, ami megfoghatatlan, aminek a magyarázatára nem érdemes időt és energiát fordítani. Egy divatos töltelékszó, látszólag felesleges következtetéseket és  gondolatmenetet lehet általa megkerülni. És alibi, hogy elmeneküljünk a mindennapok kényszereitől. Pedig a transzcendencia szinte ugyanolyan megmagyarázhatatlan kifejezés, mint az állapot, amelyet leír. Az immanencia, vagyis a valósághoz kapcsolódás ellentéte. De hogyan lehet átgondolni vagy szavakkal megfogalmazni valamit, ami meghaladja érzékelésünket és reflexióinkat? Valóban léteznek kategóriák a kategorizálhatatlanra? 
Lehet, hogy a transzcendencia valami absztrakt, megsejtett és megérezhető dolog keveréke? Vagy talán sokkal egyszerűbb? Meglehet, hogy a transzcendencia nem más, mint az egyén általánosításba való átlépése. Így elsősorban önmaga ellentéte is, amivel a konkrétumot eltávolítjuk tárgyi valóságából, hogy magyarázhatóvá, megnevezhetővé és így kommunikálhatóvá tegyük. E paradoxon miatt már a középkorban is összetörték egymás fejét, és nem képletesen, hanem szó szerint. Végül is a transzcendencia és az immanencia úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a yin és a yang. Az egyik nem csak elképzelhetetlen a másik nélkül, hanem az egyik a másik, és fordítva is. A természetfeletti – vagy nevezzük inkább természetközöttinek – csak a természettel magyarázható. És minden, amit nem tudunk a természetes érzékeléssel mérhető és felfogható keretek között megmagyarázni, következésképpen természetfeletti vagy természetközi, azaz transzcendens. Ezek a gondolkodási kategóriák természetesen változhatnak. A Higgs-bozon részecske létezése addig transzcendens volt, amíg nem bizonyították. Nem véletlenül nevezték „isteni részecskének”.
És ezzel eljutunk a lényeghez. Mi, emberek, nem az egyedüli lények vagyunk, akik zenélni tudnak. A bálnák, farkasok, énekesmadarak és énekeskabócák csak négy állatfaj, amelyek szintén muzsikálnak, és koncertjeikkel az emberek zenéjét is befolyásolják. Bizonyított, hogy az állatoknak van érzékük a harmóniához, különböző állatfajok akár oktávokat is meg tudnak különböztetni. A legtöbb madár és emlős sokkal finomabb hallással rendelkezik, mint mi, ezért sokkal koncentráltabban képesek megkülönböztetni és besorolni a hangok és hangszínek minimális eltéréseit. De mi vagyunk az egyetlen lények, akik a zenét zeneként érzékeljük, és ami még ennél is fontosabb, meg is tervezzük. A zene az egyetlen művészeti forma, amely ugyan a fizikai hangképzés tárgyi valóságán alapul, de lehetőséget ad nekünk, hogy emberi fizikumunkból a transzcendencia állapotába meneküljünk.
Az osztrák zongorista David Six, a magyar szaxofonos Ávéd János és a német dobos és vibrafonos, Tilo Weber, megmutatják nekünk, hogyan kell ezt csinálni. Mindhárom zenész túllép saját határain, és egy olyan állapotba lényegül át, amely felülírja az idő és a tér mérhető koordinátáit.  Ez a transzcendencia kölcsönös átjárhatóságot tesz lehetővé, meghaladva az impulzust, és helyébe a mindent átfogó megismerés elvét helyezi, amelyre nincsenek szavak. A hang marad az utolsó lehetőség ennek a mély megismerésnek a kifejezésére. Nem triót hallunk, hanem sokféleségben kulminálódó  egységet, amely az első pillanattól fogva magával ragadja a hallgatót. Így válik bizonyossá, hogy a zene már előtte is létezett. Ami egy felvétel önkényes keretein belül kezdetként vagy végként jelenik meg, valójában egy örökös kontinuumból kivett részlet, egy kör, folyamatosan nyílik és zárul, tágul és  összehúzódik, hogy a gravitáció és a súlytalanság egységbe kerüljön.
David Six, Ávéd János és Tilo Weber triptichonja médiummá válik. Egyszerre adó és vevő. A nyitott keretű hármas-oltár szárnyai egyben a teljes festmény; minden hang, pulzus, hangzás, visszhang és szünet önmagában az egész albumot tükrözi. „A transzcendens triptichon” egy lenyűgöző ozmózis folyamatát illusztrálja, amely a hallgatás pillanatában megváltozik, és soha nem lesz ugyanaz az album újrahallgatásaikor. Mivel túllép a hangforráson, a rezgő éteren át a hallómembránig, és onnan a zenei memóriába. Minden alkalommal, amikor hallgatjuk, egyre inkább részesülünk a kinyilatkoztatásban,  amíg el nem érjük azt a pontot, ahol az észlelés és az emlékezet ugyanúgy kioltják egymást, mint a gravitáció és a centrifugális erő, a hang és a csend, a transzcendencia és az immanencia. David Six, Ávéd János és Tilo Weber ajándéka, hogy hallgatás közben magunk is átalakulunk zenévé. Mit jelent pontosan a transzcendencia? Pontosan ezt jelenti.

Wolf Kampmann

ZENEKARVEZETŐK EGYÜTTESE

Talán nem szentségtörés ezzel a kifejezéssel élni: „kortárs szentháromság”. A zenei szférák jövőképének függönye ím szétnyílik: The Transcendent Triptych a régizenét, a klasszikus zenét és a népzenét hívja segítségül a modern avantgárd jazz újradefiniálásához. 
A hagyományos építészet törvényszerűségeivel összhangban, ez az ismert zeneszerző-zenészekből álló kollektíva is a bevált hármas-alapra épít: a berlini zenei élet meghatározó alakja, Tilo Weber ütőhangszeres (David Friedman Generations Trio, Y-Otis, Keno tagja, a „Deutscher Jazzpreis ‘22” díj nyertese) dobokhoz és vibrafonhoz fordul, míg az osztrák zongorista David Six (Bill Frisell, Bryce Dessner, Stargaze) zongorán és csembalón játszik. A triót Ávéd János egészíti ki tenorszaxofonjával, több mint egy évtizedes tapasztalattal a budapesti székhelyű Modern Art Orchestra tagjaként, valamint számtalan további együttműködésével a magyar jazzszíntér ikonjaival. 
Ebben a konstellációban a sztárokkal teli társulat olyan darabot alkotott, mint a Lound, amely nevének álomszerű, intim megtestesülése. Ahogyan egy meditációban, a zenei erők egyetlen vadvízi áradatban folynak – ez az erős áramlás azonban nem zökkenti ki hallgatót. Szeszélyes ritmusok, mély struktúrák és árnyalt dallamok itatják át a darabot, készen arra, hogy bármely pillanatban átlépjék anyagi létezésük határait. A látnoki trió a Minta című darabbal lebbenti fel időutazó zenéjének fátylait. Ízléses, lírai, kifinomult és légies. Magához öleli a közönséget egy eljövendő időből.

Victoriah Szirmai