Szerző/Előadó:Végh Sándor
 Cím:Végh - The Chamber Musician
(P) 2018 
„Sok kiváló kamarazenésszel játszottem együtt. Pablo Casalsszal 10 éven át, Rudolf Serkinnel, Mieczysław Horszowskival, és kapcsolatom ezekkel a nagy előadókkal formált engem. Nem azt mondom, hogy ezeket a nagy mestereket utánoztam volna. De sikerült megragadnom interpretációjuk szellemét és értelmét, és ez engem gazdagított. A ‚mindig tanulni vágyás’, a ‚mindig nyitottnak lenni’ hozzáállás az egész életemet végigkíséri.

Végh Sándor


CD1

Ludwig van Beethoven: G-dúr hegedűszonáta, Op. 96 No. 10
01. I. Allegro moderato
11:01
02. II. Adagio espressivo
6:44
03. III. Scherzo. Allegro – Trio
2:05
04. IV. Poco Allegretto – Adagio espressivo – Allegro
8:54



Arnold Schoenberg: Pierrot lunaire, Op. 21

I. rész:
05. No. 1. Moondrunk
1:46
06. No. 2. Colombine
1:51
07. No. 3. The Dandy
1:34
08. No. 4. A Chlorotic Laundry Maid
1:18
09. No. 5. Valse de Chopin
1:23
10. No. 6. Madonna
2:17
11. No. 7. The Ailing Moon
2:17


II. rész:
12. No. 8. Night
2:34
13. No. 9. Prayer to Pierrot
1:04
14. No. 10. Loot
1:17
15. No. 11. Red Mass
1:48
16. No. 12. Song of the Gallows
0:20
17. No. 13. Decapitation
2:38
18. No. 14. The Crosses
2:16


III. rész:
19. No. 15. Nostalgia
2:17
20. No. 16. Atrocity
1:13
21. No. 17. Parody
1:26
22. No. 18. The Moonfleck
0:48
23. No. 19. Serenade
2:55
24. No. 20. Journey Home
2:09
25. No. 21. O Ancient Scent
1:49


CD 2

Ludwig van Beethoven: C-dúr "Razumovszkij" vonósnégyes, Op. 59/3
01. I. Introduzione. Andante con moto – Allegro vivace
8:17
02. II. Andante con moto quasi Allegretto
9:40
03. III. Menuetto. Grazioso – Trio
5:19
04. IV. Allegro molto
6:24


Franz Schubert: C-dúr vonósötös, D. 956
05. I. Allegro ma non troppo
14:12
06. II. Adagio
12:19
07. III. Scherzo. Presto – Trio. Andante sostenuto
8:18
08. IV. Allegretto
9:31

Összidő: 140:41
Előadók
Végh Sándor – hegedű (1-4, CD1)

Végh Quartet (5-25, CD1; 1-8, CD2):
Végh Sándor – hegedű
Zöldy Sándor – hegedű
Janzer György – brácsa
Szabó Pál – cselló

Paul Baumgartner – zongora (1-4, CD1)
Jeanne Héricard – ének (5-25, CD1)
Hans-Jürgen Möhring – fuvola (5-25, CD1)
Paul Blöcher – klarinét (5-25, CD1)
Pietro Scarpini – zongora (5-25, CD1)
Czakó Éva – cselló (5-8, CD2)

Produkciós adatok:
Tracks on CD1 ℗ A Westdeutsche Rundfunk Cologne Production, 1952 & 1957; Licensed by WDR mediagroup GmbH
Tracks on CD2 recorded by SRF (Schweizer Radio und Fernsehen)
Felvétel: WDR, 1957 február 25. (1-4, CD1); 1952 november 14. (5-25, CD1);
SRF 1954 január 14. (1-4, CD2); 1948 július 13. (5-8, CD2)
Borító: Huszár László / Greenroom

Producer: Gőz László
Szerkesztő: Lőwenberg Dániel
Projekt koordinátor: Wallner György
Label manager: Bognár Tamás

Támogató: Nemzeti Kulturális Alap


Az album anyaga az alábbi oldalon digitális formában is megvásárolható:


Dalok.hu Dalok.hu - CD 1/1 / CD 1/2 / CD 2

Victor Eskenasy - moldova.europalibera.org (ro)
Komlós József JR - Kecskemét Online (hu)

Kattintson a képre a nagyobb felbontásért!VÉGH SÁNDOR ÉLETE

Végh Sándor – hegedűművész, kamarazenész, dirigens és tanár –, a XX. század egyik legjelentősebb muzsikusa Kolozsvárt született 1912. május 17-én.

12 évesen felvételt nyert a budapesti Zeneakadémiára, ahol Zsolt Nándor, majd Hubay Jenő növendéke volt, kamarazenére Weiner Leó és Waldbauer Imre tanította. Egy évig zeneszerzést is tanult Kodály Zoltánnál. 1929-ben Reményi-díjat nyert, 1931-ben kapta meg diplomáját a Zeneakadémián, és ugyanekkor Hubay-díjban is részesült.

Végh Sándor 1946-ban hagyta el Magyarországot, Franciaországban, majd Svájcban és Németországban élt, végül élete utolsó évtizedeiben Ausztriában, Salzburgban talált otthonra.

Végh egész életében kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy a felnövekvő generációknak továbbadja tudását. 1941–46-ig a budapesti, majd később a baseli, freiburgi, düsseldorfi és salzburgi zeneakadémiákon vezetett hegedűosztályt, és számos mesterkurzust is tartott a világ különböző pontjain.

A közel ötven éves, akkor már nagy hírnévnek örvendő mester feltehetően 1961-ben hozta létre volt növendékeiből a Végh Sándor Kamarazenekart. Az együttes 1961 őszén Svájcban és Németországban turnézott, 1962-ben és 1963-ban a Prades-i Fesztiválon, majd 1964-ben Cervóban is fellépett. Anyagi nehézségek miatt azonban a zenekar hamarosan kénytelen volt befejezni tevékenységét.

Dirigenssé válásában Végh a döntő impulzust az egyesült államokbeli Marlborói Zenei Fesztiválon kapta, ahol pályájuk elején álló kiváló fiatalok kamarazenéltek hírneves muzsikusokkal, és a résztvevők alkalmi zenekart is alkottak. Végh négy alkalommal, 1974-től 1977-ig vett részt a Marlborói Fesztiválon, és mind a négy évben vezette a zenekart, amelyben ezekben az években olyan, később világhírűvé vált muzsikusok is játszottak, mint Kim Kashkashian, Yo-Yo Ma, Mischa Maisky és Shlomo Mintz.

Élete utolsó két évtizedében Végh Sándor művészi tevékenységében egyre inkább a dirigálás került előtérbe. Ezekben az években Végh változatlanul koncertezett hegedűművészként is, míg aztán időskori ízületi problémái miatt le nem kellett tennie a vonót.

A Camerata Academica kamarazenekart Végh 1978-tól egészen 1997-ben bekövetkezett haláláig vezette. A majd’ két évtizednyi közös munka során az együttes virágkorát élte, s a világ legjobbjai közé került.
A Camerata hangzásvilágában meghatározó volt, hogy vonósai jellemzően Végh-tanítványok voltak. Ennek eredményeképp egy olyan egyöntetű vonóshangzás és stílusegység jött létre, mely egyedülálló volt a maga nemében. „A Camerata számomra hangszer, tagjai lelkem minden rezdülését megérzik. Igen sok örömet adnak.” – vallotta Végh egy interjúban.

Végh Sándor nem a szó szokásos értelmében volt karmester. A Camerata olyan volt kezei alatt, akár egy többszörösére növelt vonósnégyes. Nagyon sok próbát tartott, és aprólékos munkával dolgozta ki a műveket. A zenekar gyakran még az ő érkezése előtt elkezdte a munkát, de elég volt, hogy belépjen az ajtón, az együttes máris egészen másképp szólt. A Camerata tagjai mesélik, hogy Végh rendkívül inspirálóan hatott rájuk; a jelenléte olyan erős volt, hogy képtelenség volt más módon zenélni, mint ahogy ő azt elképzelte és sugározta. Elég volt egy pillantás, egy mimika, egy gesztus, egy mozdulat, és minden a helyére került.

A salzburgi együttes mellett Végh időről időre más zenekarokat is vezényelt, így többek között az Európai Kamarazenekart, a Berlini és Bécsi Filharmonikusokat, valamint a Bécsi Szimfonikus Zenekart.
Művészetének elismeréseképp Végh számos kitüntetést és díjat kapott, többek között a Brit Birodalom Érdemrendjét (Honorary Commander of the Most Excellent Order of the British Empire, 1989), a francia Művészeti és Irodalmi Érdemrend Lovagi fokozatát (Chevalier de l’Ordre des Arts et des Lettres, 1989), az Osztrák Tudományos és Művészeti Érdemrend I. osztályát (Österreichisches Ehrenkreuz für Wissenschaft und Kunst I. Klasse, 1992). Magyarországon megkapta a Magyar Népköztársaság Aranykoszorúval díszített Csillagrendjét (1987), a Pro Cultura Hungarica díjat (1995) és a Budapest Díszpolgára címet (1995). A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tiszteletbeli tanárává fogadta (1992), a Végh-kvartettel pedig Bartók Béla–P
Pásztory Ditta-díjban részesült (1989).


VÉGH SÁNDOR, A KAMARAZENÉSZ

Végh Sándor pályafutása során – míg hegedűsként aktív volt – gyakorlatilag nem volt olyan időszak, hogy ne játszott volna vonósnégyesben, de a kamarazenélés egyéb formái is állandóan jelen voltak életében. A kamarazenészi gondolkodásmód Végh zenész-létét szólistaként és dirigensként is meghatározta.

A zeneakadémiai évek alatt Weiner Leó növendékeként a kamarazenélés legkiválóbb tradícióit kapta útravalóul – hasonlóan számos később világhírűvé vált diáktársához. Ahogy Solti György mondta Weinerről:
„Órái egyenesen felejthetetlenek voltak, s azt hiszem, megvetették az alapjait úgyszólván minden tehetséges magyar muzsikus későbbi világsikerének.” Végh így emlékezett: „Tanáraim – az első vonóhúzástól egészen Hubayig – megtanítottak, hogyan játsszam a hangszeremen. Waldbauer, Weiner és más mesterek megmutatták az utat a kamarazenéhez. Kodálytól és Bartóktól iránymutatást és biztatást kaptam, ők voltak a példaképeim. Hubay adta a virtuozitást, a könnyedséget, a franciás eleganciát, mely a zenélés szintén szerves része. De a zenei mélységet és igazi alapot a nagy hármasnak: Kodálynak, Waldbauernek, Weinernek köszönhetem. Weiner és Waldbauer iskolája kitűnő alap volt egy karrier elkezdésére – nem meteorszerű föl- és letűnésre, hanem hosszan ívelő, jól fundált pálya előkészítésére.”

Nem sokkal diplomája után Végh a Magyar Trió tagja lett Krausz Ilona zongoraművész és Vincze László csellóművész partnereként. A triónak sok külföldi fellépése volt, és számottevő sikereket ért el. Az Új Zene Nemzetközi Társasága XII. fesztiválján, 1934 áprilisában, Firenzében adott koncertjük után a párizsi La Revue Musicale kritikusa, Henry Prunieres a „Vincze–Kraus–Végh” hármast Európa legjobbjának ítélte. Krausz Ilona és Vincze László – ekkor már házaspárként – a harmincas évek közepén kivándorolt Palesztinába, és ez egyben a trió végét is jelentette. Ezt követően alapította meg Végh Sándor az Új Magyar Vonósnégyest, majd később a Végh-kvartettet.

Végh a század legkiválóbb muzsikusaival zenélt együtt. Fellépett többek között Dohnányi Ernő, Fischer Annie, Mieczysław Horszowski, Wilhelm Kempff, Rudolf Serkin, Yehudi Menuhin kamarapartnereként. Pablo Casalsszal hosszú éveken át játszott együtt a legendás csellista Prades-i Fesztiválján. Saját kamarazenei fesztiválját 1964-ben az olaszországi Cervóban alapította meg. A fesztivál mind a mai napig megrendezésre kerül, és az elmúlt több mint öt évtized során számos világhírű muzsikus volt a fellépők között.

1972-ben a dél-angliai Cornwallban, Prussia Cove-ban Végh Sándor létrehozta az International Musicians Seminart, mely mesterkurzus híven őrzi Végh zenei örökségét. A tanórákon túl mindmáig tradíció spontán alakuló kamaracsoportok éjszakába nyúló együtt muzsikálása. A mesterkurzushoz köthető Open Chamber Music fesztiválon pedig a legkiválóbb fiatal zenészeknek lehetőségük nyílik a kurzus tanáraival is együtt zenélni.


VÉGH SÁNDOR, A KVARTETTPRIMÁRIUS

Végh Sándort kezdettől fogva nagyon vonzotta a vonósnégyes műfaja, alig 12 éves volt, mikor szülővárosa az idő tájt legjobbnak számító amatőr vonósnégyesében hegedült. Ez a szenvedélyes érdeklődés zeneakadémiai tanulmányai során tovább mélyült, és ebben tanárainak is jelentős szerepe volt. Végh első zeneakadémiai hegedűtanára, a Hubay tanítvány Zsolt Nándor vonósnégyesezést is tanított, és a Hubay Vonósnégyes brácsása volt. Végh Sándor már második akadémiai évétől, 1925-től kezdve hivatalosan is kapott vonósnégyes oktatást, tanára 1928-tól Waldbauer Imre, a Waldbauer–Kerpely Vonósnégyes primáriusa volt, aki Végh visszaemlékezése szerint „mély, egészséges zenei meglátással a legszebb kvartettezést, a legszebb kamarazenélést mutatta meg. ... Emlékezésem Waldbauer Imréről a szívem és a zeneiségem legmélyebb forrásaiból jön elő. … Ő engem az egész életemben végigkísért, két szempontból is: egészséges zeneiségével és magas intelligenciájával, ami nem tudálékosság, nem »besserwisser« magatartás volt, hanem az, amit én is vallok: az intellektus csak arra való, hogy az embernek kiegészítse az intuitív gondolatait. Nem elég érezni; tudni is kell, hogy mit is érzek, és hogyan is érzem. A zeneiségnek, a »musikantische« kiélésének és a tudás intellektuális oldalának ez a kitűnő együttléte jellemezte Waldbauert, s a belőle kiáradó szuggesztió, amivel ezt kifejezte, a legmaradandóbb nyomokat hagyta bennem.”

Végh Sándornak az 1935-ig terjedő időszakban is voltak jelentős sikerei, szólistaként és kamarazenészként egyaránt koncertezett bel-és külföldön, az igazi elismertséget azonban az Új Magyar Vonósnégyes hozta meg számára. Végh Sándor diákéveinek legjobb barátjával, Koromzay Dénessel már az akadémiai évek óta dédelgették egy kvartett megalapításának tervét, végül 1935-ben Palotai Vilmossal és Szervánszky Péterrel alakították meg kamaraegyüttesüket, mely az Új Magyar Vonósnégyes nevet vette fel. A névválasztás azt a szellemi rokonságot is hivatott volt kifejezni, amely a fiatal zenészeket a külföldön Magyar Vonósnégyes nevet használó Waldbauer–Kerpely-kvartetthez fűzte. Ezt bemutatkozó koncertjük műsora is mutatja: míg a Waldbauer–Kerpely-kvartett Bartók és Kodály első vonósnégyesének ősbemutatójával debütált, az Új Magyar Vonósnégyes Bartók és Kodály második vonósnégyesével lépett a nyilvánosság elé.

Röviddel ezután, 1936 januárjában már a következő kritikát olvashatta a zene iránt érdeklődő közönség: „Végh Sándor, Szervánszky Péter, Koromzay Dénes és Palotai Vilmos egyenkint kitűnő virtuózai hangszereiknek, és valamennyiben él a kamaramuzsika őszinte szeretete. Ebből szinte magától értetődően következik az elmélyülő előadás, amely szívünkbe lopta a házimuzsika meleg varázsát és a művek minden finomságát. Végh Sándor vezetésre hivatott egyénisége minden hivalkodás nélkül kormányozza az együttest, úgy hangjának tökéletes simaságával, érzéki fényével, mint biztos stílusérzékével. Mellette Koromzay Dénes magaslik ki remek ritmusával és brácsahangjának szépségével.”

A pályája elején járó vonósnégyes számára óriási segítséget jelentett, hogy alkalmuk nyílt olyan, ekkor már ünnepelt művészekkel együtt játszani, mint Dohnányi Ernő, vagy Fischer Annie, akik ily módon, népszerűségükkel és hírnevükkel támogatták az együttest.

A kvartett repertoárjának jelentős részét kortárs művek tették ki, ezek közül is kimagaslik Bartók 5. vonósnégyese, melynek ősbemutatóját számos európai országban, így 1936-ban Bécsben és Budapesten, majd az Új Zene Nemzetközi Társasága XIV. fesztiválján Barcelonában az Új Magyar Vonósnégyes játszotta, a második hegedűs posztján ekkor már Halmos Lászlóval. Végh egész életének meghatározó élménye volt, hogy eleget téve a meghívásnak, Bartók maga is jelen volt a kvartett próbáin. Talán azért is, mert a mű korábbi bemutatóira nem tudott elmenni, így az Új Magyar Vonósnégyes kínálta az első alkalmat, hogy művét hallhassa. A szerző minden bizonnyal elégedett lehetett a kvartett játékával, hiszen az első alkalmat követően további tíz napon keresztül vezette felkészülésüket. A próbák végeztével Bartók kifejezte a kvartett munkája felett érzett örömét, biztosította őket elégedettségéről, és áldását adta a darab bemutatására. A mű magyarországi premierjén a siker óriási volt. „Akik ott voltak, olyan forrón ünnepelték, hogy Bartók, bár előzőleg hat éve nem volt hajlandó a pódiumon meghajolni, ezúttal, ha egyetlen egyszer is, de kijött. Tőle ez igen nagy szó volt.”– emlékezett vissza Koromzay Dénes.

Végh 1938-ban lépett ki az Új Magyar Vonósnégyesből, majd 1940-ben megalapította új vonósnégyesét, a Végh-kvartettet. A második hegedű szólamát Zöldy Sándor játszotta, Janzer György brácsázott, Szabó Pál volt a csellista. Janzer Véghgel egy időben járt a Zeneakadémiára, Szerémi Gusztávnál, majd Studer Oszkárnál, végül rövid ideig Zathureczky Edénél tanult hegedülni. Zöldy Sándor és Szabó Pál majd egy évtizeddel később voltak az Akadémia diákjai. Zöldy Zathureczky Ede növendéke volt, állami művészi oklevelét 1939-ben szerezte meg. Szabó tanult Kerpely Jenőnél, Schiffer Adolfnál és Zsámboki Miklósnál is, 1941-ben kapta kézhez gordonkatanári diplomáját.

Az együttes megalapítását követően több mint egy éves próbaidőszak következett, s csak ezután léptek a nyilvánosság elé. Bemutatkozó koncertjüket 1942. április 21-én tartották a Zeneakadémia Nagytermében, átütő sikerrel. Másnap reggel a Pester Lloyd hasábjain Bartha Dénes méltatta az új kvartett kimagasló játékát: „A hangversenyévad egyik nagy eseménye! Kétségtelenül meglepő, hogy egy nyilvánosság előtt első ízben megjelenő vonósnégyes mindjárt ilyen bámulatosan tökéletes kamarazenei előadással szolgál. Igaz, hogy a vonósnégyes vezető személyisége, Végh Sándor, a kitűnő hegedűs a sajnos már nem létező» Új Magyar Vonósnégyes« primáriusaként számos európai nagyvárosban ért már el jelentős sikereket. Mégis kimondottan nagy szerencsének kell tekintenünk, hogy az említett kvartett feloszlása után sikerült Véghnek a megfelelő partnereket megnyerni kamarazenei ideáljainak. Nyugodtan merjük állítani, hogy ennek az évadnak messze legjobb magyar kamarazenei teljesítményét hallottuk tőlük. Stílustisztaság s az előadás expresszív lelkesültsége terén feltétlenül egyenrangúak a tiszteletre méltó Waldbauer–Kerpely- vonósnégyessel; a puha, kiegyenlített kvartetthangzást tekintve pedig határozottan ők vannak fölényben. Egységes stílusakarat (nyilvánvalóan a rendkívül muzikális, stílusismerő primáriusé) lelkesíti mind a négy muzsikust. Egyikük sem akar szólistaként az előtérbe kerülni; együttjátékuk csodálatosan kiegyenlített és pontos. … Valóban nem is tudtuk, mit csodáljunk jobban: a Mozart-stílus kristályos tisztaságát, Bartók- interpretációjuk őszinte mélységét vagy a Schubert-vonósnégyes pompás, lélekteli lendületét.”

1943. január 21-én a Végh-kvartett ismét fellépett a Zeneakadémia Nagytermében, ezúttal Bartha Dénes így írt: „A budapesti közönség látszólag még mindig nincs teljes mértékben tudatában annak, hogy a magyar zeneélet milyen európai formátumú, kimagasló vonósnégyessel rendelkezik Végh Sándor, Zöldy Sándor, Janzer György és Szabó Pál személyében. … Csak kevés együttes képes arra, hogy az improvizációként ható könnyedséget a technika maximális pontosságával és ezzel az eminens hangzáskultúrával egyesítse. A legtöbb kortárs kamarazenei együttes ismeretében megkockáztatjuk azt az állítást, hogy a Haydn- és Mozart-interpretálás területén ma a Végh-vonósnégyes világviszonylatban is az elsők közt van.”

Csodával határos módon a Végh-kvartett mind a négy tagja túlélte a háborút. Az együttes 1946-ban jelentkezett a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyre. A neves eseményen összesen 35 ország 526 muzsikusa vett részt a következő kategóriákban: ének, zongora, hegedű, gordonka, fuvola, oboa és vonósnégyes. A verseny rangját mutatja, hogy a különböző kategóriákban olyan neves muzsikusok zsűriztek, mint Bernhard Paumgartner, Dinu Lipatti, Nikita Magaloff, Jacques Thibaud, Eugène Bozza, Carl Schuricht, Paul Weingarten és Zathureczky Ede. A döntőbe jutott együtteseknek Beethoven C-dúr „Razumovszkij” vonósnégyese (Op. 59/3) mellett egy szabadon választott darabot kellett játszaniuk, a Végh-kvartett Bartók 5. vonósnégyesét választotta. A zsűri a 2000 svájci frankkal járó első díjat egyhangúlag a Végh-kvartettnek ítélte; ez a győzelem indította el a Végh-kvartettet a világkarrier felé vezető úton. A négy egyenként is kiváló művészegyéniség, Végh Sándor, Zöldy Sándor, Janzer György és Szabó Pál közel negyven évig játszott együtt, és a kamaraegyüttes mindvégig a zenei világ élvonalába tartozott.


VÉGH SÁNDOR ÉS A KORTÁRS ZENE

Végh Sándor már kora diákéveitől kezdve nagy érdeklődéssel fordult a kortárs zene felé, és ez a vonzódás, kíváncsiság és elhivatottság egész életét végigkísérte. Nem sokkal halála előtt így fogalmazott: „Én mindig lelkes híve voltam a modern zenének. Az ember a mában él. Szembesülnie kell vele, és nem húzódhat vissza az elefántcsonttornyába. De ez nem jelenti azt, hogy az elmúlt idők zenéje ne érdekelne. Mindig világos volt számomra, hogy az ember nem lehet modern anélkül, hogy a régit ne ismerné pontosan. És ehhez a meggyőződésemhez egész életemben hű maradtam. Abban a szerencsében volt részem, hogy fiatal- emberként mindkettőt magamba szívhattam: Weiner Leó és Dohnányi Ernő múlthoz kötődő zenéjét, amint a Bartók által képviselt legújabb tendenciákat is. Ravelnek előjátszottam vonósnégyesét, találkoztam Hindemith-tel és Alban Berggel.” „Az ember egy idő után látja, hogy nem szabad a zenét réginek, vagy modernnek kategorizálni. Minden együtt él, és időtlen. Modernségem alapját Mozart éppúgy formálja, mint Bartók.”

A jelen CD-ken illetve az ezekkel közel egy időben megjelenő BMC CD261 „Végh and his Quartet ” és a BMC CD263 „Végh in his Mother Tongue” című további dupla albumokon egyaránt találhatók Végh-kvartett felvételek. Ezek válogatásakor elsősorban az a szándék volt irányadó, hogy minél több, a Végh-kvartett előadásában még soha ki nem adott mű váljék hozzáférhetővé. Hasonlóan fontos cél volt azonban az is, hogy a darabok kiválasztása tükrözze a tradíciók és a modernitás egyidejű jelenlétét Végh művészetében. Mindezek szellemében hallható a lemezeken az a Beethoven C-dúr „Razumovszkij” vonósnégyes, mellyel a Végh-kvartett a Genfi Nemzetközi Zenei Versenyt megnyerte, a C-dúr vonósötös Schuberttől, kinek műveivel Végh élete utolsó időszakában talán a legintenzívebben foglalkozott, de ugyanígy megtalálhatóak a lemezeken Bartók és Kodály művei, melyek ifjúságának meghatározó élményeit jelentették. Veress Sándor Végh közeli jó barátja volt, több művének ősbemutatója is Végh Sándor nevéhez fűződik; a BMC CD263 „Végh in his Mother Tongue” albumon megjelenő zenetörténeti jelentőségű Vonósnégyes-verseny felvétel a darab ősbemutatójának élményét osztja meg a hallgatóval. A CD-ken szerepelnek továbbá más kortárs szerzők művei, köztük a XX. század meghatározó darabjai, mint Bergtől a Lírai szvit, valamint Schoenbergtől a Pierrot lunaire, de találunk ritkán hallható vonósnégyeseket is – ezzel is demonstrálva, hogy a Végh-kvartett milyen változatos repertoárt tartott érdemesnek a rögzítésre.

A lemezen hallható Schubert C-dúr vonósötös felvételen Czakó Éva csatlakozott a Végh-kvartetthez. Szólistaként és kamarazenészként is jelentős karriert futott be, rövid élete utolsó éveiben az Indiana University tanára volt. Férjével, Janzer Györggyel együtt a Grumiaux Trió tagjaiként is több felvételt készítettek.

Lőwenberg Dániel